A Sziget - Befejezett -

14. Rész - Vigyázzatok!

   Melissa Lackwood szemszöge

   Néhány nap telt el amióta elmondtuk a történetünket, az óta úgy ahogy többet beszélgetünk egymással, legalábbis a többiek. Én is beszélgetek velük, de még mindig nem érzem úgy magamat, aki jóban lenne velük, és a barátjának tartaná őket. Oké, tény és való, hogy Howardal és Walterrel jóban vagyok, de őket is csak az osztálytársamnak tekintem, barátoknak igazán nem mondanám őket sem.

   Nem rég fejeztük be a reggelit, így úgy döntöttünk, hogy elindulunk le a partra, és megnézzük, mennyit emelkedett a víz, hogy nagyjából be tudjuk saccolni, mennyi időnk van addig, hogy ki találjunk valamit, és valahogy ki jussunk a szigetről.
   Útközben gyűjtöttünk élelmet, gyümölcsöt, kókuszt, és még egy forrást is találtunk, ahonnan tudtunk vízet tölteni a palackjainkba.

   Egy kicsit lemaradtam a többiektől, és az erdőt néztem, a sűrű csodálatos sok növénnyel teli erdőt. Annyira elvoltam a gondolataimmal, hogy észre se vettem, hogy csönd lett körülöttem. Ilyedten kezdtem körbe lesni a többiek után kutatva, amikor is hírtelen megszólalt egy hang mögöttem.

   - Végre meg vagy! - azonnal megfordultam, hogy szembe legyek az illetővel, aki nem más volt mint Antonio. Egy nagy sóhaj szakadt fel a mellkasomból, amint megláttam őt. - Bízol bennem? - kérdezte hírtelen, mire kissé félve de bólintottam. A kezét nyújtotta felém, amit én lassan elfogadtam, mire elmosolyodott. - Mielőtt még a többiek után mennénk, szeretnék mutatni valamit! - mondja mire eleresztek egy halvány mosolyt és elmotyogok egy okét. - Láttam nagyon figyelted az erdőt, a tájat a növényeket, úgyhogy gondoltam ez is tetszeni fog. - mondja miközben folyamatosan húz maga után, majd egy idő után víz csobogásra leszek figyelmes, így kilépek Antonio takarásából, és mellé állok, hogy én is lássam amit ő.
   Egy nagy vízesés tárult elénk, ami a hegy oldalából folyt, és az óceánba kötött ki.

   - Úr isten de gyönyörű! - szólalok meg, miközben elengedem a fiú kezét, és közelebb lépkedek a peremhez, hogy le tudjak nézni, hogy lássam a víz innen mennyit emelkedett.

   - Azért óvatosan, le ne ess! - szólal meg közvetlen mögülem Antonio, majd megérzem a kezét, ahogy a derekamról a hasamra csúszik, és hátrébb húz, hogy nehogy leessek a mélybe. Az érintésére nagyot nyeltem, soha senki nem ért hozzám még ilyen gyengéden mint ő. A leheletét a nyakamon éreztem, mire nyeltem egy nagyot, majd halkan beszélni kezdett. - Gyere, keressük meg a többieket. - mondja mire nyelek még egyet, majd válaszként bólintok egyet. A kezét lassan levette a hasamról, majd az ujjaimhoz nyúlt, amivel összefonta az övéit, és így indultunk a többiek keresésére. Út közben nem beszélgettünk, csak egymás kezét fogva sétáltunk a part felé ahol valószínűleg a többiek lehetnek. Nem sétáltunk túl sokat, amikor hang foszlányokra lettünk figyelmesek, így tudtuk, hogy megtaláltuk őket, ami nem jelentett valami jót, hisz nem sokat sétáltunk az óta amióta elhagytuk a hegyet. Azt hiszem, hogy gyorsan ki kell találnunk valamit, ha nem akarunk itt meghalni. A csónakok amikkel ide kerültünk, azoknak annyi lett a nagy vihar miatt, amikor még a vízen voltunk, kész csoda, hogy addig ki bírták, amíg a víz ki nem sodort minket ide a partra.

   - Hát itt vagytok! Azt hittük eltűntetek! - jelenik meg előttünk Gerard, amint meg látott minket, majd a tekintetét a még mindig összekulcsolt kezeinkre vezeti, majd elmosolyodik, de nem mond semmit, inkább vissza megy a többiekhez. Ahogy elment előlünk, Antonioval egymásra vezettük a tekintetünket, megrántottuk a vállunkat, majd mi is csatlakoztunk a többiekhez.

   - Valami ötlet, hogy hogyan kérjünk segítséget, vagy hogy hogyan jussunk ki? - szólalt meg mellettem Antonio, mire mindenki ránk emelte a tekintét.