A Sziget - Befejezett -

16. Rész - Újra otthon

   Yasmine Adams szemszöge

   - Anya, apa! - kiáltok fel könnyes szemekkel ahogy meglátom a szüleimet, és a tesóimat a repülőtéren állva, engem várva. Istenem de hiányoztak! - Annyira hiányoztatok! - sírok fel, ahogy megölelem őket, mire ők is elkezdenek sírni örömükben, hogy újra láthatnak. Az örömünk viszont nem tartott sokáig, ugyanis lassacskán több mentős is megjelent körülöttünk, hogy mindannyiónkat megvizsgáljanak, és kórházba szállítsanak minket, ahol jobban meg tudnak vizsgálni, hisz ahogy elterjedt a hír, hogy néhányan túl éltük a katasztrófát, és hogy úton vagyunk haza felé, értesítettek egy kórházat, hogy fel tudjanak készülni a fogadásunkra.

   A kórházban, ahova szállítottak minket, mindenkit elláttak, a sérüléseinket kitisztították és infúzióra kötöttek minket. Két szobába helyeztek mindannyiunkat, ami egymás mellett helyezkedett el. A rendőrök is voltak bent nálunk, kikérdezni minket, hogy mennyire emlékszünk abból a napból, amikor történt ez az egész eset. Sokat nem tudtunk nekik mondani, csak annyit, hogy már csak a robajt és a robbanást hallottuk, többet sajnos nem tudtunk nekik segíteni. És mint kiderült, mi úgy hittük, hogy nagyjából két hónapig és egy hétig voltunk távol a civilizációtól, de ez végül kiderült, hogy több mint három hónapot és két hetet töltöttünk azon a nyamvadt szigeten.

   - Hey! - ült le hirtelen az ágyamra Brian, közben pedig meg fogta a kezemet, és úgy nézett a szemembe. - Jobban vagy már? - kérdezi egy halvány mosollyal az arcán. Kérdésére csak hümmögtem egyet.

   - Az hiszem! - válaszoltam végül, bár teljesen nem éreztem magam jól, úgy éreztem magam, mintha egyfolytában bukfencezne a gyomrom és hánynom kéne, de nem akartam, hogy aggódjon értem annál is jobban mint most. - Nem hiszem, hogy bármi bajom is lenne, szerintem csak rosszul lettem valamitől! - rántom meg a vállam.

   - Azért szólj ha bármit érzel, oké? - simogassa meg a kézfejemet, mire elmosolyodok gondoskodására.

   - Rendben! - mondom neki, majd a kis pillanatunkat több nővér szakítja meg, akik ellenőrizni jöttek, hogy minden rendben van e velünk, így vissza kellett mennie az ágyához. Ugyan az a nővér jött hozzám, aki legelőször is volt nálam, elhúzta a függönyöket is, ami el zár a többiektől, amit egy kissé furcsáltam, hisz eddig nem csinálta ezt.

   - Most nagyon figyelj rám, oké? - néz mélyen a szemembe a nő, mire megijedek, hogy vajon mit akarhat tőlem. Kérdésére csak ijedten bólintok többet is, mire újra megszólal. - Nem érzed magad rosszul, nincs esetleg hányingered, vagy a fej fájásod, vagy bármilyen rosszullétre utaló jelet nem vettél magadon észre? - kezdi el fürkészni ijedt arcomat, mire nyelek egyet, majd végül meg szólalok.

   - Igazából mielőtt meg találtak volna minket, hánytam, meg szédelegtem, és azt éreztem, mintha bukfencezne a gyomrom, mint ahogy most is. - mondom végül halkan, majd újra megszólalok, mielőtt a nővér megtehetné. - Terhes vagyok? - kérdezem ijedten.

   - Nem, nem vagy terhes, meg nyugodhatsz! - teszi a kezét az én kezemre, megszorítja, majd miután elhúzza, újra megszólal. - Egy nagyon ritka mérgező bogárnak a nyálát találtuk meg a szervezetedben! - szólal meg végül, mire bennem reked a levegő. - Nyugi, ne kezdj el pánikolni! - teszi ismét a kezét a kézfejemre, mire lehunyom a szemeim, veszek egy mély levegőt, majd újra kinyitom. Ne kezdjek el pánikolni? Úgy jött ide hozzám, mintha azt akarta volna mondani, hogy halálos beteg vagyok! - Meg fogsz gyógyulni, viszont az időbe fog telni, ugyanis az országban nincsen ellenszerünk rá, keletről fogják szállítani a gyógyszert, viszont időbe fog telni mire ide ér! - mondja, mire bólintok, majd folytatja. - Mivel nincs sok a szervezetedbe, ezért nem halálos, viszont amíg meg nem kapod az ellenanyagot, addig többször fog elkapni rosszullét! Szerettelek volna erről tájékoztatni! A családod már tudja, viszont nem tudtam, hogy mennyire szeretnéd ezt elmondani a barátaidnak akikkel ide érkeztél, ezért gondoltam, jobb ha így mondom el, hogy nem figyel minket senki.