Runaway Bride (Carlos Sainz fanfiction) BEFEJEZETT

4. Mit tettek veled?

-Jesszusom, Ellie...- sóhajtott fel Carmen – ki tette ezt veled? -nézett rám könnyes szemmel, amitől nekem is sírni támadt kedvem.

-Srácok, kérlek -kezdtem -ez igazán semmiség. Nekem most...én azt hiszem jobb, ha megyek. -álltam fel újra, azaz álltam volna, de Carlos és Charlotte szinte egyszerre nyúltak utánam.

-Nem mész sehová. El kell mondanod, ki bánt. -nézett rám Daniel is, aki eddig szótlanul szemlélődött, de most teljes éberséggel koncentrált rám.

-Itt...szóval ez nem a legjobb hely, hogy ilyenekről beszéljek, mert a vőlegényem emberei amúgy is akármikor rájöhetnek, hogy kiszöktem a szobából. -húztam el a szám.

-Akkor mi lenne, ha felmennénk hozzám? -ajánlotta Carlos. – A fiúk úgyis át akartak jönni játszani, úgyhogy nem lenne gond.

-Nem akarok bezavarni a programotokba -tiltakoztam – nektek pihennetek kell a holnapi időmérők előtt, én ezt majd megoldom.

-Arról szó sem lehet. Ezeket a sebeket el kell látni. Különben is, egyikünk sem tudna pihenni, amíg nem tudjuk, biztonságban vagy-e.- mondta Max, majd együtt felálltunk az asztaltól és felmentünk a spanyol szobájába.

Carlos egy, a miénknél valamivel kisebb lakosztályban lakott, amihez egy bézs falú, kényelmes kanapéval, Xbox-szal, hatalmas plazmatévével felszerelt kanapé tartozott. Ettől jobbra, a nyílt ajtón keresztül látható hatalmas franciaágyas hálószoba, balra pedig egy üvegkáddal felszerelt fürdő terült el. Ahogy a miénkhez, úgy Carlos szobájához is egy hatalmas erkély tartozott, ahonnan, mivel már sötétedett, csodásan látszottak az este fényei. Amikor mindenki elfoglalta a helyét a kanapén, egy nagy levegőt véve felálltam, majd a többiekre nézve halkan beszélni kezdtem.

-A teljes nevem Eleanor Martinez. – kezdtem, de Daniel és Lando szinte azonnal félbe is szakítottak.

-Tudtam, basszus. -röhögött fel az előbbi, majd kinyújtotta a kezét a brit felé, aki egy ötdollárost nyújtott neki át. -Mondtam én, Kölyök, ugye megmondtam? -állt fel, majd valami furcsa örömtáncot kezdett lejteni a szoba közepén, ami inkább hasonlított egy részeg rángatózásához.

-Mit kellett tudni? -érdeklődött Carlos, aki valószínűleg lemaradt a fogadás témájáról.

-Amikor a vacsoránál odamentél Ellie-hez, mondtam Norrisnak, hogy nekem ismerős a csaj. És akkor beugrott, hogy nemrég olvastam egy cikket a nagyapjáról, akinek tíz évvel ezelőttig nagyfőnök volt nálunk. És ebben amúgy több kép is volt, köztük egy az öreg temetéséről is, amin a családja állt az első sorban, középen egy kislánnyal, aki ugyanilyen szép volt ugyanilyen különleges kék szemekkel. Úgyhogy fogadást ajánlottam a gyereknek, mert vissza akartam nyerni, amit a múltkor elbuktam, mikor arra fogadtunk, melyikünk gumikacsája úszik gyorsabban-magyarázta Daniel röhögve. -Amikor Ellie-ként mutatkoztál be -nézett most rám -még nem voltam biztos a dolgomban, de őszintén bíztam benne, hogy megtudjuk a teljes neved az este folyamán -kacsintott rám.

-Jézusom, én is tudom, ki vagy. -tátotta el a száját Charlotte. – Nemrég jegyzett el Amerika egyik legjóképűbb multimilliárdosa. Jó ég, te Dominic Davissel jársz?! -visított. -az a pasi egy megtestesült isten -kezdte, majd megakadt a szeme a barátján. – Persze csak utánad, édes. -mentette a helyzetet.

-Ezek szerint mégsem akkora ász, ha hagyja, hogy a menyasszonyát valaki így helyben hagyja. -morogta Lando. – Hacsak...- kapta felém a fejét, és ahogy elkerekedtek a szemei, láttam, hogy leesik nála az igazság. -Mondd, hogy nem ő bántott, Ellie. -nézett rám könyörgően, mire lesütöttem a szemem ezzel megadva a választ a kérdésére.