Runaway Bride (Carlos Sainz fanfiction) BEFEJEZETT

18. Boldogság

Nem magyaráztam meg semmit senkinek. Nem tudtam. Lelkileg és testileg is kimerült voltam, a csuklóm is kezdett egyre jobban feldagadni, és persze az se tett jót, hogy láttam a többieken a tömény sajnálatot, amit a kinézetem és persze a hülye tv okozott. Nem tudtam ottmaradni, és ezt Carlos is látta rajtam, így óvatosan, a derekamra téve a kezét, a többieknek egyet bólintva a szobánkba vezetett. Belépve a fürdőbe ment, ahol megengedte a vizet, majd visszasétált hozzám, és óvatosan átölelt, miközben a hajamat simogatva, szinte suttogva így szólt.

-Nem tudom, mi történt, de nem kell elmondanod, ha nem akarod. Viszont szeretném, hogy tudd, hogy meghallgatlak, ha úgy érzed, megosztanád valakivel. -mondta, mire csak erőtlenül, még mindig könnyes szemmel bólintottam.

-Csinálok neked egy jó meleg fürdőt, oké? És aztán már aludhatsz is. -simogatta meg a kezem, majd amikor a csuklómhoz ért, halkan felszisszent, pont úgy, ahogy én is. -Ezt meg kellene nézetünk. -javasolta, de én ellenkeztem.

-Oké, akkor mindjárt keresek rá valami krémet, de ha nem javul reggelig, akkor nem nyitok vitát és orvoshoz viszlek. -mondta, mintegy incselkedve, hogy jobb kedvre derítsen. -Most, pedig gyere, mész fürdeni. -adta ki az utasítást, majd engem elengedve a bőröndjéhez lépett, és kivette az egyik pólóját, amiben akkor is aludtam, amikor Mick-nél voltunk, majd visszajött hozzám, és a kádhoz kísért, ami már majdnem tele volt vízzel. Leültetett a márvány csempével kirakott építményre, majd megpuszilta a homlokomat, és éppen készült kimenni, amikor éreztem, hogy ez így nem lesz jó. Nem tetszett, hogy már nem ölel át, hogy az érintése nélkül fázom, hogy üresnek, és ha lehet, még szomorúbbnak érzem magam.

-Maradj, kérlek. -néztem fel rá kiskutya szemekkel.

-Biztos vagy benne? -lépett vissza a spanyol azonnal, igencsak meglepődve.

-Szükségem van rád, Carlos. Szeretném, hogy itt legyél velem. -mondtam, mire elkezdtem levenni a ruháimat, egyiket a másik után, lassan. Közben a szemem végig a velem szemben álló férfin volt, hiszen látni akartam a reakcióját. Még sosem voltunk ennyire belsőséges viszonyban, holott ismeretségünk rövid ideje alatt ő vált azzá, aki a lehető legjobban ismert. Ő is végig rajtam tartotta a szemét, végigjárta a testem minden pontját a hajamtól a lábujjaimig. És bár volt rajtam néhány horzsolás, kék-zöld foltok, vagy éppen hegek, egyetlen cseppnyi undort sem láttam rajta. Csakis a színtiszta csodálatot.

Miután levetkőztem, bemásztam a kádba, majd figyeltem, ahogy ő is megszabadul a ruháitól. Akár segíthettem is volna neki, de ez most nem az a helyzet volt. Nem tagadom, kezdett meleg lenni a hatalmas helyiségben, de ez most nem a féktelen vágyról, hanem a kettőnk közti mély érzésekről szólt. Carlos előbb a pólóját vette le, amitől láthatóvá vált napbarnított, kreol bőre, és az izmos, kidolgozott hasa is, amin akár sajtot is reszelhettem volna, ha nagyon akarok. Miután ő is végzett a mozdulatsorral, kezét a hajába vezette, hogy áttúrja azt, majd kérdőn nézett rám, hogy hol foglaljon helyet.

Előrecsúsztam a kád szélétől, jelezve, hogy üljön mögém, amit egy halvány mosollyal meg is tett. Amikor elhelyezkedett, a víz hullámozni kezdett, ami jólesően csiklandozta a bőröm. Carlos óvatosan, mintha csak attól félne, hogy összetörök, a kezeit a hasamra vezette, hogy közelebb húzzon magához, annyira hogy a bőrünk a létező legnagyobb felületen egymásnak érjen. Semmiféle szó nem lenne elég, hogy elmondjam, mit éreztem ekkor. Jöhetnének a pillangók, a tűzijáték, a heves szívdobogás, de ez túlmutatott mindenen.

Néhány percig nem szólaltunk meg. Kezemet a mögöttem ülő férfiéra helyeztem, teljesen hátradőltem, mire ő a nyakamba temette az arcát, majd finom puszikkal borította előbb az egyik, majd a másik vállamat is, ameddig teljesen el nem lazultam. Amikor úgy érzetem, teljes biztonságban vagyok, halkan megszólaltam, mert úgy éreztem, valami magyarázattal mégiscsak tartozom neki az estéről.

-Amikor eljöttem a srácoktól, csak egy pulcsit akartam vinni, mert fáztam. Idejöttem, elvittem, és már szálltam volna be a liftbe, amikor hátulról megragadott. -kezdtem a mesélést, mire éreztem, hogy Carlos sokkal erősebben ölel át, mint eddig bármikor-... majd megjelent Mick, akinek közben Seb szólt, hogy mi történt. Ő éppen engem keresett, mert nem mentem vissza. És aztán visszamentünk. -fejeztem be egy nagy levegőt véve.

-Ellie, nem tudom mit mondjak. Annyira félreértettem mindent. -sóhajtott most a spanyol. -Elmentél, nem sokkal később Mick is, majd visszajöttetek kézen fogva. És amikor megláttam, hogy sírtál, arra gondoltam, hogy ő kényszerített valamire. Vagy ami még rosszabb, hogy nem is kényszerített, de megbántad. -mondta ki egy szuszra, mire döbbenten fordultam hátra.

-Te képes voltál azt hinni, hogy Mickkel mi...-hallgattam el, mire megrázta a fejét.

-Nem akartam. Csak olyan sokáig voltatok távol. És az sem segített, hogy a többiek azzal poénkodtak, hogy mi még nem jöttünk össze, és nem tudom... olyan bizonytalan voltam. -hajtotta le a fejét, mire jobban elfordulva az állához nyúltam, majd felemeltem azt, hogy a gyönyörű szemeibe nézhessek.

-Carlos, nem tudom, mit tegyek még, hogy lásd, bármire képes lennék érted. Nekem nem kell senki más, érted? Mick csak a legjobb barátom, semmi több. Csak te érdekelsz, fogd fel, kérlek szépen.

Ezen az estén mindketten igyekeztünk a lehető legjobban bizonyítani a másiknak, mit is érzünk, szavakkal, és, hát, tettekkel is. Bár még sosem voltam szerelmes ezelőtt, ekkor tisztán éreztem, hogy ez köztük valódi és mindennél erősebb. Órákkal azután, hogy kiszálltunk az akkorra már teljesen elhűlt vízből, az ágyon feküdtük, a fejem Carlos mellkasán, miközben ő a hajamat simogatta.

-Azt hiszem, sosem tudok elég hálás lenni érted. -suttogtam, majd óvatosan megemeltem a fejem, hogy mélyen a szemébe nézhessek.

-Szeretlek, Ellie. -válaszolta, mire elakadt a lélegzetem. Néhány héttel ezelőtt csak egy lány voltam, akit bántalmazott a vőlegénye, akinek a legjobb barátnője a vőlegénye gyermekét várta, a szüleinek pedig fontosabb volt a pénz, mint a lányuk boldogsága. Egy lány, aki depressziós volt, egy rab, gyenge és törékeny. Mégis, ilyen rövid idő alatt igaz barátokra lelt, és igaz szerelemre. És ez egy igazi tündérmese volt számára.

-Én is szeretlek, Carlos. -suttogtam, majd megcsókoltam, újra és újra.

Ezen az estén jöttünk össze hivatalosan, de megegyeztünk, hogy a barátainknak egyelőre nem jelentjük be, majd csak a hétvége végén. És milye jól tettük! Ugyanis vasárnap, egy esős és rémesen veszélyes és hosszú futam után Carlost elsőként intette le a kockás zászló! Mindenki, beleértve a barátainkat, a csapattagokat, sőt, még a szüleimet is, magukon kívül voltak az örömtől. Így aztán, miután a spanyol a dobogóról leérve a kezembe nyomta a kupát és megcsókolt, a világ számára is fény derült a titkunkra, és arra is, hogy milyen boldogok vagyunk.