Runaway Bride (Carlos Sainz fanfiction) BEFEJEZETT

13. Game on!

-Megvan a terv. -mondta Carlos, amitől szinte megállt bennem az ütő. Na, persze nem azért, mert annyira elleneztem volna bármit is, inkább, mert nem tudtam, mire számítsak. Ma reggelig a többiek látni sem akartak, ennek ellenére amit elindultam a paddock-ba, mindenkitől kaptam egy-egy barátságos, bocsánatkérő üzenetet, amiben kifejezték, mennyire sajnálják, hogy nem hittek nekem. Igazából persze sosem haragudtam rájuk, így természetes volt, hogy megbocsátok, hiszen az egyedüli, amit éreztem, az a végtelen csalódottság volt, hogy inkább hisznek az újságoknak és a firkászoknak a neten, mintsem nekem.

Egyetlen dolog azonban szúrta a szemem. Míg Charles, mindenki kedvenc monacói pilótája rövid üzenetben fejezte ki támogatását, addig a barátnője, a lány, akivel azon a bizonyos első hétvégén az egyik legjobb kapcsolatba kerültem, egy sort sem írt, sőt, amikor összefutottunk a boxutcában, inkább beslisszolt az ellenfél csapathoz talpig pirosban, csak hogy ne kelljen velem találkoznia. Nem fogok hazudni, nem esett jól. Most, hogy Aidát is elvesztettem, nem maradt egyetlen barátnőm sem, akiben száz százalékig megbízhatok. Nyilván a fiúk, Carlos és Mick is borzasztóan közel állnak a szívemhez, egyszerűen csak arról van szó, hogy egy lány mégiscsak lány, és vannak olyan dolgok, amiket egy fiúval nem igazán lehet megbeszélni.

Ezen azonban nem igazán értem rá gondolkodni, mert a srácoknak ezután igen sietőssé vált, hogy megmutassák, mit találtak ki, így szinte lökdöstek, hogy menjek már, hogy minél előbb Mick szobájába érjünk. Amikor megérkeztünk a tegnap estéről már ismert helyiségbe, majdnem be sem tudtunk menni, annyira zsúfoltság volt, ami nagy szó, tekintve, hogy a fiatal német pilóta rendelkezésére a szálloda legnagyobb szobáinak egyikét bocsátották. Mégis, ahogy beléptem, ott találtam Charlest, Maxet és Landot, ahogy az ágyon ülve valami játékon hevesen vitatkoznak, George, Lewis és Valtteri a kanapén ülve, csendben beszélgetnek, Seb pedig nekem háttal, az ablakon kinézve, a tengert szemlélve telefonált az anyanyelvén, valószínűleg a feleségével. Látva, hogy ennyien itt vannak, hogy segítsenek, kis híján könnyeket csalt a szemembe, így meghatódva köszöntem nekik, majd hely hiányában megálltam a tv előtt, mire Charles azonnal, úriember módjára felállt és átadta a helyét, hiába ellenkeztem, hogy felesleges. Miután helyet foglaltam, Carlos arrébb lökdöste Landot, majd szorosan mellém ülve mosolygott rám. Ekkor azonban az előttem álló Mick megköszörülte a torkát jelezve, hogy kezdhetünk.

-Oké, hát először is, nagyon köszönöm, hogy mind itt vagytok, mint tudjátok, ez egy nagyon kényes ügy és éppen ezért okosnak kell lennünk. -kezdett volna bele, de rögtön, többen is megállították.

-Bocs, hogy beleszólok, haver, de azt hiszem, én előbb tartozom egy bocsánatkéréssel. -állt fel Lewis, majd felállt a kanapéról és hozzám lépett. -Ne haragudj, hogy olyan bunkó voltam veled. Nem érdemelted meg. -mondta.

-Nem haragszom. -mosolyogtam rá halványan, majd folytattam volna, de ekkor Lando zavart meg, aki Carloson átmászva egy hatalmas ölelésbe vont.

-Mi is bocsánatot kérünk- nézett rám kiskutya szemekkel, aminek tudja, hogy senki sem tud ellenállni. -Hinnünk kellett volna neked a legelejétől. És nem kellett volna ignorálnunk. Sajnálom. -húzott még közelebb magához, majd sorban mindenki csatlakozott hozzá, mire annyira meghatódtam, hogy elpityeredtem.

-Jajj srácok -töröltem le egy könnycseppet az arcomról. -Minden rendben, oké? Megértettem, hogy ez az ügy nektek nagyon kockázatos lenne, ha belekeverednétek. Tényleg. Szóval én is elnézést kell, hogy kérjek, amiért akaratotokon kívül is belevontalak titeket legutóbb.

-Ne hülyéskedj. -szólalt meg ekkor George, akivel, bár eddig szinte semmit sem beszéltem, sosem volt semmiféle konfliktusom, sőt, nagyon is szimpatikusnak tartottam, de mint Micktől megtudtam, ő eleinte elég visszahúzódó, ha új emberrel találkozik. -Mi csak szeretnénk, ha biztonságban lennél.