Runaway Bride (Carlos Sainz fanfiction) BEFEJEZETT

11. Tisztázzuk!

Carlos

Szerintem nem lepődik meg senki, ha azt mondom, nem sokat aludtam az éjszaka és tekintve, hogy ma van az azeri nagydíj futama, ez nem valami jó hír. De hát mégis hogy tudtam volna lehunyni a szemem, amikor az agyam folyamatos lejátszásra tette odabent azt a csókot. Hogy megbántam-e? Alapvetően nem, de valahol mégis. Mielőtt Ellie szinte átesett Mick szobájának küszöbén tegnap este, a német éppen azt ecsetelte nekem, hogy amire a lánynak egyáltalán nincs szüksége az az, ha valaki bonyolítja a helyzetet, amit teljesen meg is értek. Ami viszont jól jönne szegénynek, ha valaki segítene neki, hogy megszabaduljon Dominictól, különösen most, hogy velük van tele a sajtó. Apropó, azok a képek. Nem tudom eldönteni, mit gondoljak róluk. Mert mi van, ha az a bunkó éppen a jegyese legjobb barátnőjébe szeretett bele? Vagy, hogy ne használjak nagy szavakat, csak meg akarja fektetni? Akkor miért nem őt akarja elvenni? Nem elég fotogén? Vagy nem elég befolyásos? Egyáltalán miért fontos ez?

Ezek a gondolatok foglalkoztattak, amíg hajnali négyig forgolódtam az ágyban, míg végül elnyomott az álom, végre-valahára. Ennek következtében igencsak rosszul esett, hogy reggel hétkor futni kellett mennem, hogy frissen és üdén üljek be az autóba délután. Mikor ezzel végeztem, egy gyors zuhanyt követően lesiettem az étterembe, hogy némi élelmet magamhoz véve talán egy kicsit éberebbé váljak, de nem voltam benne biztos, hogy ez sikerülhet.

A nagy, tengerre néző üvegablakokkal körbe ölelt helyiségben külön szekciót különítettek el a pilóták számára, így mindig nyugodt körülmények között, együtt tudtunk reggelizni. Az asztalhoz lépve a telefonomat a fényes fa felületre helyeztem, miközben láttam, hogy néhányan már javában tömik magukba, amit csak a diétájuk megenged.

-Jó reggelt, amigo. -köszöntött a csapattársam, Charles, a vállamat megveregetve, miközben helyet foglaltam mellette. -Nem nézel ki túl kipihentnek. -vizsgált meg. -Hogy fogunk így megverni mindenkit? -nevetett fel, mire a barátnője, Charlotte csak támogatóan megsimította a combját.

-Rajta vagyok, nyugi, csak kellene úgy egy liter kávé, és rendben leszek. -dörzsöltem meg a szemeimet.

-Haver, de most komolyan, te nélkülünk buliztál? -ült le velem szemben George is, ahogy a monacói, tele energiával, amiért nagyon irigyeltem őket.

-Dehogy buliztam, hova gondolsz? Ma futam van, az ég szerelmére. -néztem rá hitetlenkedve. -Valakivel ellentétben én komolyan veszem a munkám. -mondtam, fél szemmel a közeledő Landot nézve, akinek láthatólag még nálam is hosszabb éjszakája volt.

-Öljetek meg. Vagy adjatok tejet. -borult rá az asztalra nyöszörögve, mire mindenki röhögésben tört ki.

-Hányszor mondtam, hogy feküdjetek le korán a futamok előtt? -érkezett meg Seb is, aki, mint mindig, apánk helyett apánk volt.

-Ugyan, nagypapi. -viccelődött vele Charles, az egyetlen, aki ezt meg merte tenni, mert tavaly még egy csapatban vezettek. -Bírjuk mi az éjszakázást. Már persze aki már elérte a pubertás kort, nem úgy mint ő. -mutatott a fiatal britre még mindig kuncogva, miközben Mick is megérkezett, és németül üdvözölte honfitársát.

Ahhoz képest, hogy szemtelenül fiatal volt, a kis Schumacher piszkosul gyorsan ráérzett, csupán abból, hogy végignézett rajtunk, hogy én nem a bulizástól vagyok fáradt. Mondjuk nem is kellett ehhez egyetemi végzettség, hiszen az este nagy részét nála töltöttem, utána pedig, igaz, kis kitérővel, de aludni indultam. A durvább inkább az volt, hogy a szemebe nézve egyből tudta, történt valami szokatlan, majd mindössze a tekintetével jelezte, hogy álljak fel én is, és menjünk együtt a svédasztalhoz. Még oda sem értünk, amikor közel hajolva érdeklődni kezdett.