Runaway Bride (Carlos Sainz fanfiction) BEFEJEZETT

9. Igaz barátok?

Sosem felejtem el azt, ahogy Carlos rám nézett. És azt sem, hogy ez mennyire rosszul esett. Nyilván el tudom képzelni, mit gondolhatott: Itt van a beteg nő, aki az egyik héten érte van oda, a következőn egy másik pasi karjában van miközben vőlegénye van. Ennél jobban el sem szúrhattam volna ezt a békülési szándékos dolgot. És mindez az én hibám. Micknek persze azonnal feltűnt, hogy ennyire elgondolkoztam, és valószínű az okára is rájöhetett. Tudta, hogy érzek valamit Carlos iránt és azt is, hogy vissza akarom kapni, ha mást nem is, de a barátságát mindenképp.

-Beszélek vele. -szólalt meg még a liftben felfelé menet. -Elmondom neki, hogy miatta vagy itt és hogy mi csak barátok vagyunk. -mosolygott rám bátorítóan, miközben a csípőmön lévő kezével szorított rajtam egyet, mire felkacagtam, mert csiklandozott az érintése.

-Felesleges. -sóhajtottam. -Senkinek sem akar hinni. Tudod, úgy látszik ő az a tipikus mediterrán férfi. Megy a feje után.

-Nem hiszem, Ellie. Tudod, ezt még nem mondtam, de aznap reggel, amikor kiengedtek a kórházból és megjelent az a cikk, együtt reggeliztünk Carlossal és a többiekkel. Ő nem akarta elhinni, hogy igaz, amit olvas. A többiek is sokkos állapotban voltak, de ő más volt. Seb még rájuk is üvöltött, hogy térjenek magukhoz mert kocsiba kell ülniük. A srácok mintha ekkor fogadták volna el az egészet. Tudod, túlléptek rajta és lezárták. Mert versenyzők és nem engedhetik, hogy bármi kizökkentse őket. De Carlos nem. Még percek múlva is ott ült és nem pislogott. Odamentem hozzá. -mesélte. -Tudod, amikor együtt voltam a volt barátnőmmel, azért ment tönkre a kapcsolatunk, mert nem hallgattuk meg egymást. Láttam, ahogy előtte rád nézett. Úgyhogy azt mondtam neki, hogy adjon egy esélyt, hogy megmagyarázd. Hogy hallgassa meg a te verziódat. És hallgatott rám, mert utánad indult.

-De nem válaszolt egyetlen üzenetemre sem. Nem vette fel a telefont és letiltott minden létező portálon. -panaszoltam.

-Eddig én sem értettem. De mi van, ha ő találta meg először a gyógyszereket, amiket Dominic elszórt a szobában? -kérdezte Mick.

-Úristen, te egy zseni vagy. -kiáltottam fel. -Ha azt mondtad, hogy utánam indult, akkor valószínű fel akart jönni a szobánkba, mert nem tudhatta, hogy már nem vagyunk ott. Ennek csak így lehet értelme! -világosodtam meg.

-És ez mondjuk megmagyarázná, hogy nem keresett. Mert hát, gondolj csak bele. Ez a fiú válaszokat akart, méghozzá első kézből. Nem voltatok a szobában, de nyilván bement valahogy. És mégiscsak ott laktál néhány napig. Elég hihetőnek hangzik valakinek, aki tudni akarja az igazat. Csak szegényt csúnyán átverte az a féreg Dominic. -csóválta meg a fejét Mick, majd amikor a lift egy csilingeléssel megállt az emeleten, kilépett és a szobámhoz sétált.

Az ajtót kinyitva egy, még a monacói szállásuknál is fényűzőbb helyiség tárult elém. Ezúttal nem lakosztályban, csak egy szobában szálltunk meg, bár a mérete vetekedett az előbbiével. A bézs és fényes barna falakat drága festmények díszítették. A bejárati ajtótól jobbra egy hatalmas mahagóni ruhásszekrény állt, benne Dominic néhány holmijával, aki valószínűleg tényleg sietve távozhatott, ha ezeket itt hagyta. Balra egy üvegajtón keresztül bepillantottam a fürdőbe, melynek apró csempével kirakott falai tökéletes összhangban álltak a szoba színeivel, mely egy jó ízléssel rendelkező lakberendező keze munkáját dicséri. Középen nagy, fehér, kör alakú márványkád állt, mellette egy üveg falú zuhanyzóval. Beljebb lépve a szobába balra egy ugyancsak mahagóni íróasztal állt, rajta egy kézzel írt üzenettel Dominictől, ami a ma esti üzleti vacsora helyét és időpontját tartalmazta. Ezt követte a krémszínű rekamié, akárcsak egy festményen. Vele szemben pedig egy királyi méretű franciaágy kapott helyet, amely olyan magas volt, hogy úgy kellett rá felugranom, egyenesen a tömérdek szebbnél szebb díszpárna közé. Végezetül, a szoba végét hatalmas üvegablakok zárták, ahonnan csodás kilátás nyílt Baku városára.