Runaway Bride (Carlos Sainz fanfiction) BEFEJEZETT

10. Rólad szólnak a hírek

Nem tudtam elhinni. Konkrétan azt éreztem, hogy sosem csalódtam még ennél nagyobbat senkiben, azonban ha belegondoltam, igazából sejthettem volna. Hiszen az állítólagos legjobb barátnőm egyik napról a másikra ellenem fordul és azt a férfit kezdi ajnározni, aki szóval és tettel is nap mint nap nagyobbnál nagyobb fájdalmat okoz nekem. Már csak az okára kellett rájönnöm, azonban erre sem a hely, sem az idő nem volt megfelelő.

Valaki hideg vízzel öntötte le az arcom, ami elég nyomós érvnek bizonyult, hogy rövidnek tűnő ájulásom után végre kinyissam a szemem. Két, igencsak riadt szempárral találtam szemben magam, egy csodásan szép kékkel és egy ennél is igézőbb barnával. Míg előbbi a szorosan mellettem térdelő, arcomat locsoló német barátomhoz, Mickhez tartozott, utóbbi a fejemet az ölébe téve, két kezébe fogó Carloshoz, ami annyira elvarázsolt, hogy egy pillanatra azt is elfelejtettem, miért fejeltem le majdnem a hotel fájdalmasan drágának tűnő szőnyegét.

-Ellie, minden oké? – kérdezte Mick ijedten, majd mikor látta, hogy ezúttal magamnál is maradok, a hűtőhöz lépett, hogy kivegyen egy kólát nekem, amiről rövid ismeretségünk alatt is megtudta, hogy bármikor jó kedvre tud deríteni.

-Azt hiszem...-motyogtam, majd megpróbáltam felülni, amit a spanyol azonban megakadályozott, mondván, előbb igyak egy kicsit, aztán lassan próbálkozzak a további balesetek elkerülése végett. Mikor ez végre megtörtént, a megmaradt itallal a kezembe leültem az ágyra, majd a telefonomat a kezembe véve egy nagyot sóhajtottam, ahogy a fiúkra néztem, akik még mindig valamiféle magyarázatot vártak a hirtelen rosszullétemre.

-A legjobb barátnőmről van szó...-kezdtem. -Vagyis azt hiszem inkább az ex legjobb barátnőmről. Aidával kiskorunk óta ismertük egymást, pedig ő nem éppen abból az elit, gazdag körből származik, mint én vagy a többi lány, akikkel suliba jártam. Talán öt vagy hatéves koromban az akkori nevelőnőm a szüleim parancsa ellenére engedte, hogy délután lemenjünk egy közeli játszótérre, és ő is ott volt. Játszani kezdtünk, kb. 3 perc alatt a legjobb barátnőkké váltunk, tudjátok, hogy van ez. -mosolyodtam el halványan.

-Mi történt vele? -kérdezte Carlos, akinek még mindig nem volt világos, miért akadtam ki ennyire. -Megsérült esetleg? Vagy valami baj van otthon?

-Nem egészen. -húztam el a számat. -Sokkal inkább elárult, azt hiszem. -mondtam még mindig kicsit sokkos állapotban, majd, hogy érthetőbb legyek, a kezébe nyomtam a telefonomat rajta a Lewis által küldött, megnyitott cikkel.

Carlos, majd a válla felett átkukucskáló Mick szemei is elkerekedtek, amint a cikk alján lévő képekhez értek, majd bizonytalanul tekintettek vissza rám.

-Ő... ez a lány itt Aida? -kérdezte Mick, mire bólintottam. -Tehát ő és Dominic... -gondolkozott tovább. -De hát miért?

-Nem tudom. -temettem a kezembe az arcom. -De én is szeretnék rájönni.

-Miért nem hívod fel? -vetette fel Carlos.

-Hát, egyrészt, nem hiszem hogy felvenné. Másodszor, azok után, hogy beszélt velem legutóbb, nem gondolnám, hogy nagyon közlékeny lenne.

Mire azonban a mondat végére értem, a telefonom a viszonylag késői óra ellenére csörgésbe kezdett, miközben Dominic nevét írta ki. Kérdőn figyeltem, majd tanácstalanul fordultam a szobában lévő barátaim felé, hogy mi tévő legyek.

-Vedd fel, gyorsan. -suttogta Mick.

-És hangosítsd ki! -tette hozzá Carlos, így gondolkodás nélkül a zöld gombra tettem a kezem, majd eleget tettem a spanyol kérésének is, hogy ők is hallhassanak mindent.