Beépülés|JiKookMaffiaFf|BEFEJEZETT

Hetedik lövés

Mindketten feszülten figyeltük a laptopom kijelzőjét, amelyre sorozatosan érkeztek a rendőrségtől a levelek amelyben az elvégzendő teendők sorakoztak. A rendőrfőnök újabb két nyomozót küld Busanba, hogy a segítségemre legyenek JK elkapásában. Speciális készülékeket és fegyvereket hoznak magukkal, amelyek a maffia tagok megfélemlítésére fognak felhasználni, ezzel kicsalva JK adatait és bűntetteit. Nekem csupán annyi lenne a dolgom, hogy elmegyek a "leszámolás" helyszínére, és mindent videofelvétellel feljegyzek. Ugyanis ma biztosan elkapnánk őket, ami az én érdemem lenne.
Sóhajtva olvastam a levelet, majd tanácstalanul dőltem hátra a székben.

-Szólnom kell a fiúknak! ha bejut a rendőrség a negyedbe, sokan megfognak halni. Nem vagytok ti olyan angyalkák mint amilyennek mutatjátok magatokat, simán kivégeztek bennünket bizonyítékok híján is.

-Nem, ez csak egy razzia lesz. Ismerem a rendőrséget.

-Ezek szerint nem túl jól. Indulnom kell. Kösz a segítséget.

JK zavartan kapkodta össze a holmijait, bennem pedig együttérzést váltott ki az, hogy mennyire óvja a saját embereit.

Négy évvel ezelőtt

Mindenki a tavaszi bálról beszélt az iskolában. Miközben JunGkook mellett ültem a teremben a nyitott ablak mellett amelyen a hűs kora tavaszi szél áradt befelé, csakis az arcára tudtam figyelni. A nap előnyösen világította meg a legjobb barátom orcáját, s különösképp azokat a részeket amelyeket úgy kedveltem rajta. A fényesen fekete haját, és a páratlanul tökéletesen ívelt szemeit. A mama azt mondta, hogy kötelességem elmenni a bálba, akkor is ha pár nélkül tévelyedek be kötetlen nyakkendővel. Azonban én nem akárkivel akartam elmenni arra a buta bálra. Én JunGkookal akartam elmenni, aki a kiskori legjobb barátom, egyben lázadókori szerelmem volt.

-Te elmész a holnap este bálra?

Nagy nevetésben törtünk ki, ugyanis teljesen egyszerre tettük fel egymásnak azt a nyomasztó kérdést. A szívem hevesen kezdett kalimpálni annak a gondolatától, hogy ő is épp ezt a kérdést latolgatta magában, épp úgy mint én. Zavartan hajtottam le a fejemet, a széles mosolya, és gyermekded nevetése hallatára.

-Nem hiszem! -Jelentettem ki magabiztosan, majd fölkaptam a vállamra a hátizsákomat. -Tehát...Majd jövő héten találkozunk.

-Én sem akartam elmenni, csak kíváncsi voltam.

-Öh...Igen tudom.

Csalódottan fordítottam hátat, miközben kemény szavakkal ostoroztam magamat a töketlenségemért, amiért elhalasztottam az utolsó lehetőségemet. Egy halovány intés után kibaktattam a teremből, és elindultam hazafelé.

-Találtál párt a holnap esti bálba? -Kérdezte mama izgatottam, mihelyst betettem a lábamat a lakásunkba. A kedvenc fakanalát tartotta a kezében, ami a Teriaki szósztól csöpögött, amitől azonnal jobb kedvem lett. Tehát ma is a kedvenc ételemet készítette el.

-Nem mama, nem megyek el.

Dühösen dobta hozzám a főzésre alkalmatos kemény tárgyat, majd szúrós pillantásokkal állt elém.

-Ez az utolsó éved a középiskolában, a bál pedig egy fontos hagyomány. Ez jelképezi azt, hogy elbúcsúztatod az évedet, és elköszönsz azoktól az emberektől akiket jól ismersz. És már a ruhádat is megvettük...

-Ez van, nem találtam párt. -Sanyarúan húztam el a számat, majd elindultam a szobám felé. -Ugye szólsz ha kész a vacsora?

-Ahj...Persze. -Forgatott szemet, majd visszaindult a konyhába.

Mihelyst a szobámba értem, elővettem a telefonomat, és szemügyre vettem hogy írt e JunGkook. Azonban hiába vártam egész este, egy szót sem említett a bállal kapcsolatban, pedig bolond módon reménykedtem abban hogy újra felhozza majd a témát. Egyfolytában ostoroztam magam amiért nem tudtam rászánni magam hogy elhívjam őt, azonban túl félénk voltam ahhoz.
Egészen másnap estig tartott a telefonom képernyőjének a bámulása, míg nem az óra este hetet nem ütött. Ekkor már véglegesen letettem az ügyről, s már csak azon töprengtem hogy a többiek vajon jól szórakoznak e.

-Jöttek hozzád!

A mama hangja törte meg a szobámban uralkodó csöndet, amire letettem a telefont a kezemből, és leindultam a bejárati ajtóhoz. Unottan nyitottam ki azt, azonban mikor megpillantottam a küszöb másik végén álldogáló srácot, azonnal pezsegni kezdett a vérem. JunGkook a báli ruhájában állt az ajtóban, a legédesebb mosollyal az arcán.

-Remélem tudsz gyorsan öltözni. -Vigyorodott el csúfondárosan, majd az órájára pillantott.

-P-persze! -Hebegtem vidáman, majd szélesebbre tártam az ajtót. -Gyere be addig!

Talán a mama boldogabb volt mint én. Azonban az én vidámságom mércéje más módon volt magasabb az övénél, ugyanis JunGkook egy régi álmomat váltotta valóra azzal hogy részt vehettem azon a buta kis semmitmondó bálon. Mindig is fel akartam tűzni azt a fehér csokrot a karomra, és piros virágot tűzni a partnerem ingjére.
JunGkook más alak volt azelőtt míg fegyverrel a kezében nem kezdett el parádézni az éjszakában az ország legveszélyesebb városában, megannyi holttestet hagyva maga után.

Így mielőtt JK elindulhatott volna megvédeni az embereit, én is vele tartottam.

Sziasztok! Remélem tetszett, és nem csalódtatok. A következő részig is Pápá! 🥰