Beépülés|JiKookMaffiaFf|BEFEJEZETT

Tizenhetedik lövés

Tehetetlenül ültem a főnököm irodaszékében, miközben a többiek a bilincsem kulcsa után kutattak, több s kevesebb sikerrel. Taehyung az összes kulcsot kipróbálta a béklyóm zárjában, míg a sofőr fiú megpróbálta ellőni a láncomat. Azonban minden próbálkozás haszontalannak bizonyult, hiszen a rendőrségi bilincseket biztonságosra tervezték, nem adja be a derekát az acélozott lánc a golyóknak sem. Így veszett reménnyel pillantottam a sofőr srácra.

-Ha már így maradok örökre, elárulhatnád a nevedet. -Motyogtam egy kelletlen sóhaj kíséretében.

-Kim Kwanghee. És megcáfolom, nem maradsz így. Valamivel csak eltudjuk vágni a láncot nem igaz fiúk?

-Badarság...-Döntöttem hátra a fejem egy fájdalmas grimasszal az arcomon. A bilincs már véresre súrolta a csuklóimat, így pedig még a menekülés esélye is elúszott olyan messzire mint egy tébolyult halacska a tóban. -Láttam milyen biztonsági feltételekkel gyártották ezeket a vacak bilincseket a rendőrségnek. Egyedül két lehetőség van arra hogy kiszabaduljak belőle...Ha megtalálom a kulcsot, vagy ha lenyiszálom a kézfejemet.

-Mindenki nyugodjon meg, nem végződhet így. Összetartunk! -Szólalt fel Taehyung, miután mérgesen dobta el a kezében szorongatott kulcscsomót. -JK, neked M2 Browing gépfegyvered van, ami sorozatlövéssel ketté hasítja a ház falát is. Ha sorozatot lősz a láncokra ugyan arra a helyre, talán elszakíthatod vele. De az veszélyes lehet Jimin karjaira nézve...

-Képes vagy rá JK? -Kérdezte Kwanghee bizonytalan arccal.

-Harminc kilométerről is bárkit lelövök távcső segítségével. De a sérülés amit Jiminnek okoznék vele, nem éri meg a kockázatot.

-Csak csináld. Bízom a tehetségedben.

JK bizonytalannak festett, habár a tehetsége ténylegesen felülmúlt mindenkit. Nem is akartam arra gondolni, hogy mennyi időbe telhetett elérnie ezt a profi szintet. Nem akartam gyerekként elképzelni, ahogy fegyverrel hadonászik a kezében, miközben mellettem lett volna a helye hogy vigyázzak rá, és megóvjam attól hogy ide jusson. JK felém hajolt, majd gyengéden az arcomra simított. Értetlenül álltam a cselekedetéhez, de megpróbáltam úgy tenni mintha észre sem vettem volna a gesztust.

-Ha bármi bajod esik, én...Mindegy. Megcsinálom.

Most az én arcom tükrözhetett bizonytalanul, azonban mindennél jobban szabadulni akartam hogy biztonságba juthassunk. Mert a jelenlegi helyzetünk miattam festett olyan kilátástalannak, arról nem is beszélve hogy az oroszlánok odújában hemperegtünk egy táblával a kezünkben hogy egyenek meg. Feltettem a kezeimet az asztalra, s amennyire csak tudtam széttártan őket hogy hozzáférhessen a lánchoz. JK a két pont közé szegezte a fegyverét, majd némi hezitálás után kibiztosította azt. Görcsbe rándult a gyomrom, s kissé megugrottam mikor felcsendült a gépfegyverének az éles hangja. Zavartan szorítottam össze a szemeimet a fájdalomtól, míg egyszer csak a kezemen pihenő bilincs fáradtan adta meg magát, s a lánc egy hangos kattanással tört szét. Ugyan a bilincsek a kezeimen maradtak, de már szabad voltam. Mindegyikünkből egy felszabadult sóhaj szakadt fel, JK pedig izzadtságtól gyöngyöződő homlokkal ült le a földre egy mély lélegzetvétel után.

-Srácok! Nem akarom tönkretenni a nyugodt pillanatot, de el kell innen tűnnünk! -Szólalt fel siettető hangnemben Kwanghee, az irodaablakán kibámulva.

-JK nem mehetünk vissza Busanba, mint az üldözött egerek. Jiminnek most biztonságos környezet kell. -Jegyezte meg Taehyung aggódva, azonban JK csak megcsóválta a fejét.

-JK vagyok! Akiknek menekülniük kell, azok akik az utunkba állnak. Jimin pedig nem is lehetne máshol nagyobb biztonságban mint mellettem. Indulás.