Beépülés|JiKookMaffiaFf|BEFEJEZETT

Nyolcadik lövés

Hiába próbált észérvekkel meggátolni abban hogy vele tartsak, rendíthetetlen voltam afelől hogy vele tartsak. Az ilyen esetekben szokták a második becenevüket használni, és az erre speciális maszkjukat hordani, hogy ne ismerjék fel őket. Így ő most a Megváltó volt, én pedig a Halott.

-Arra kényszerítesz hogy felelőséget vállaljak érted Halott. -Komoran pillantott rám a vezetőülésről, miközben az arcára igazította a maszkját. Az enyémet is aggódóan igazította meg, majd elindult a negyed felé.

-Azért jöttem, hogy megmentselek.

-Ch! -Nevetett fel szórakozottan. -Ne légy ilyen önhitt.

-Neked kellene visszavenned az arcodból!

Mindketten halkan felkuncogtunk, azonban ott bújkált a hangunkban a félelem.

-Ha vége lesz ennek, szerintem beszélnünk kellene...Minden féléről. Mégha zsaru is vagy, és éppen átverni készülsz, akkor is te maradsz a legjobb barátom.

-Lesz mit mesélnünk egymásnak...Mert nekem is még mindig a legjobb barátom vagy.

JK széles mosolyt húzott az arcára, ami arra a középiskolás fiú vigyorára emlékeztetett, aki bármikor képes volt boldogságot csenni a napomba. Szeretném tudni hogy hogyan tűnt el, és miféle módon vált olyan gyilkossá mint most. Akinek mindenki ismeri a nevét Busanban, és ha összetűzésbe keverednek vele inkább saját magukkal végeznek minthogy maga JK végezzen velük kíméletlenül és lassan.

-Zsaru vagy, te tudod merről bukkannak fel a rendőrök. A huszonötös útra forduljak, vagy a hatosra?

-A hatosra...Az az erdő mellett fut, így kevésbé látnak rá az útra. Tudják hogy minden maffia tag onnan akar bejutni a belvárosba feltűnés mentesen, de nem éri meg nekik a kockázat hogy elakadjanak miközben fegyveresek bujkálhatnak az erdőben.

-Te leszel a jobb kezem. -Mosolyodott el kacagva, majd hálásan rám pillantott.

Talán Shiknek igaza volt...JK olyan mint egy vámpír, aki a legjobb oldalát mutatja az embernek hogy bizalmat keltsen az áldozatában, hogy utána kiszívhassa az összes vérét ami csak az ereiben csordogál. De mindenki ismeri a legjobb barát és a múló idő törvényét. Akármennyi idő telik is el, akárhogy változhat a helyzet és a két személy belseje akkor is kötődni fognak egymáshoz. Pillanatok alatt visszarepülnek az időben, és már semmi külső behatás vagy tényező nem számít.

Mindketten erősen koncentráltunk az útra, ugyanis a letört faágak, és az utat elmosó sár megnehezítette a haladást. Valamint a közvilágítás hiánya is okozott némi gondot. Mikor áthaladtunk a döcögős részen, újra felgyorsított tempósan haladtunk a belváros felé. Már megpillantottam egy felhőkarcolót is a távolban a mamutfenyők mögül, mikor hírtelen megfagyott a levegő. Az autó egy óriási csattanás után csikorogva fékezett le, miközben a motor hangos robajjal adta a tudtunkra hogy lefulladt az autó.

-Megsérültél? -Pillantott rám, majd óvatosan a homlokomhoz nyúlt a jéghideg ujjaival. -Basszus...Jól megvágtad magad. Vajon mi történt?

Mindketten kipillantottunk a szélvédőn, azonban a sötétségen kívül semmit sem láttunk. Ám ekkor egyszerre villant fel két rendőrségi autó fényszórója, s kiszálltak a kocsiból egyenesen felénk igyekezve a pisztolyaikkal a kezükben. JK megvetően pillantott rám, tisztán láttam a szemében a csalódottságot. Bizonyára azt gondolta hogy direkt hoztam erre az útra, s hiába nem így történt, óriási bűntudatom támadt.

-N-nem...Nem direkt hoztalak erre, esküszöm!

-A kezedben volt a bizalmam...-Dühösen döntötte hátra a fejét, miközben a felénk közepedő rendőrökre vezette a tekintetét. -Tényleg megbíztam benned.