Beépülés|JiKookMaffiaFf|BEFEJEZETT

Tizenötödik lövés

Egy eltévelyedett golyó amely Shik pisztolyából sült el, engem is karon talált. Morogva csúsztam földre fájdalmamban, a bal tenyeremet a jobb karomra szorítva. A mama riadtan szaladt oda hozzám, azonban amint megmozdított óriási fájdalom sepert végig rajtam. Shik teste után kutattam a szemeimmel, azonban ekkor vettem észre ahogy a sebét szorítva távozott a lakásból. Nem bírtam rá koncentrálni, így egyből JK felé fordítottam a tekintetemet. Azonnal erőt vettem magamon, majd iparkodva felé vettem az irányt. Egy óriási sóhaj szaladt fel a torkomból, mikor realizáltam hogy nem a mellkasába kapott golyót, hanem a vállába.

-Azonnal hívnunk kell mentőt, különben nem éli túl! -Kiáltott fel a mama, majd a vezetékes telefonhoz sietett.

-Ugyan mama! Jól vagyok. -Ült fel a földről JK, mintha mi sem történt volna. A mama arca elfehéredett, hogy képes mozogni egy ilyen mértékű sérüléssel, azonban ez nekem nem volt újdonság.

-Te szent ég! Maradj fekve, azonnal hívok segítséget! -Kapott a fejéhez, majd tárcsázni kezdett.

-Mama nem hívhatsz mentőt! -Rivalltam rá riadtan, amire letette a kezéből a kagylót, s kérdőn nézett ránk. -Megoldjuk nélküle is...

-Jól beszél. -Helyeselt JK, majd valami olyat tett amitől rám tört a hányinger.

JK rezzenéstelen arccal nyúlt két ujjával a sebébe, majd tapogatózni kezdett a Shik által okozott lőtt sebben. Végül egy kelletlen morgást hallatva rántotta ki a golyót, s lecsapta a földre ami nagyot koppanva gurult el a parkettán. Elhúzott ajkakkal néztem az arcát, nagy erőfeszítéseket téve az ügyben hogy ne rókázzak.

-A tiedet is ki kell vennem. -Jelentette ki, majd hozzátette mosolyogva. -Ha nem mocorogsz, nem fog fájni. Ne vegyél közben levegőt, különben az ereid kitágulnak, és elvérezhetsz.

-Én jól vagyok, kérlek maradj ott ahol vagy! -Utasítottam riadtan, a szabad kezemmel letapasztva a sebemet.

-Ha benned marad, pillanatok alatt elfertőződhet, és elveszítheted a karodat.

-Oké! -Bólogattam levegőért ásítozva, miközben a tenyereim izzadni kezdtek.

A mama arca olyan sápadt volt, hogy azt hinné az ember bármelyik percben elájulhat. Végül reszketegen pihent le a karosszékében, s árgus szemekkel követte nyomon a golyó kivételét a testemből. Mikor JK hozzám ért, szúrós fájdalom hasított a vállamba, s egy halk nyögés szakadt fel a torkomból. Világ életemben vizuális személyiség voltam, így mikor belegondoltam abba hogy épp a testemben motoszkál az ujjaival hogy eltávolítson belőle egy olyan tárgyat ami nem oda való, hírtelen kiszökni látszott az ajkaimból a vér, s az utolsó kép amit láttam, a mama kékre mázolt plafonja volt.

Valami hidegre ébredtem, másnap este. Mikor felnyitottam a pilláimat, a szobámban találtam magam, nyakig betakarózva a nyitott ablakom mellett. Vacogva bújtam beljebb a vastag plédem melegébe, ám ekkor egy hangtalan kiáltás szakadt fel a torkomból. A karom mintha ólomból lett volna, mégis minden fizikai fájdalmat tisztán éreztem. A seb húzódását, és minden egyéb más kínzó fájdalmat. Úgy éreztem magam mintha a halálos ágyamon feküdnék, az utolsó perceimben kapálózva. Ugyan rendőr voltam, még sosem kaptam golyót, főleg nem a mi készletünkből ami egy átlag ember számára halálos.

-Nocsak, felébredt a kis túlélő? -Kuncogott fel JK az ajtóm keretének dőlve, majd elrugaszkodva tőle elindult felém, s leült az ágyamra. -Gyengébb vagy mint hittem.

-Nem mindenki lehet alumíniumból! -Forgattam szemet.

-Alumínium? Nagyon alacsonyra tetted a mércét...Acélból vagyok Park Jimin. -Nevetett fel szórakozottan, majd felállt hogy bezárhassa az ablakot.

-Úgy érzem magam mint egy öregember.

-Úgy is nézel ki. -Pillantott rám egy rakoncátlan mosollyal az arcán, majd hozzáfűzte. -De tudom mi segíthet rajtad.

-Egy golyó a szívembe. -Motyogtam halkan, majd az oldalamra fordultam hogy szundítsak még egy kicsit, azonban JK lehúzta rólam a takarót.

-Boldog születésnapot Jimin. -Mosolyodott el. -Már csak öt és fél óra van belőle, úgyhogy meg kell ünnepelnünk.

Kikerekedtek a szemeim, majd óvatosan felültem az ágyon. Zavartan pillantottam JK-ra, egy lágy mosollyal az arcomon. Ezekben a gondterhelt időkben egyáltalán nem gondoltam a születésnapomra, azonban ő mégis számon tartotta. Lecsukták az embereit, az üzlete romokban, miattam gyilkolt, meggyűlt a baja a hatóságokkal, megsebesült, ennek ellenére emlékezett egy ilyen semmitmondó eseményre.

-Vegyél erőt magadon, és gyere le MinJi asszonyhoz. Betegre aggódta magát amíg lábadoztál.

-Megyek. -Bólintottam hálásan, majd óvatosan kikászálódtam az ágyból.

JK szorosan sétált mellettem, miközben megpróbált feltűnés mentesen ügyelni a mozdulataimra. Úgy éreztem magam mint régen, amikor megfáztam és JunGkook ápolt hosszú napokon keresztül.
Mikor leértünk a konyhába, megpillantottam az asztalon egy házi készítésű tortát. Hírtelen megtorpantam, s valami keserűen boldog érzés futott át rajtam. Miközben boldog voltam és hálás, elgondolkodtam azon hogy az elkövetett szörnyűségeim után megérdemlem e ezt.

-Boldog születésnapot kis unokám! -Kiáltotta boldogan a mama, miután megpillantott minket. -Annyira boldog vagyok hogy felépültél...-Szipogta keserűen, miután fájdalmas zokogásban tört ki. -Annyira hiányoztál nekem! És amikor végre újra láthattalak, úgy éreztem elfoglak veszíteni.

-Mama...

Zavartan indultam el felé, majd szó nélkül magamhoz öleltem az asszonyt, aki mindig feltétel nélkül mellettem állt.

-Nem haragszom rád! Nem sodortál bajba édesem...Ha apád élne, büszke lenne arra aki most vagy.

Hírtelen elkomorult a tekintetem, s egy sóhaj szakadt fel a torkomból. Apa még kiskoromban elhunyt egy bevetésben, mikor egy magán akcióba küldték épp úgy mint engem. Mama sosem árulta el apa vezetéknevét, hogy soha ne kereshessek utána. Ugyanis még kis gyermek voltam, így nem emlékezhetek rá. De tudom hogy jó ember volt. Azonban a mama sem látta még sosem, ugyanis nem tartottuk vele a kapcsolatot a családommal míg hozzá nem kerültem anya felelőtlensége miatt, azonban tudta hogy az emléke mennyire fontos volt nekem mindig is. Mégha nem is ismerhettem sosem.

-Nem sírhatunk, ez a te ünneped! -Törölte le a könnyeit a mama, majd felém nyújtott egy borítékot. -Ez az én ajándékom számodra. A te döntésed hogy mihez kezdesz vele, hogy megtudod e ki volt, avagy sem.

-Köszönöm mama.

Kíváncsian bontottam ki a borítékot, majd előhúztam belőle egy lapot. Egyetlen egy név szerepelt rajta, valamint az én régi lakcímem, s a név tulajdonosának az adatai. Elakadt a lélegzetem, s a hírtelen ért döbbenet miatt kiejtettem a kezemből a papírt, ami egyenesen JK lábai elé hullott. Riadtan pillantott rám, majd elvezette rólam a tekintetét, hogy a mamát ostromolhassa a kérdő pillantásával.

Choi GikWan Shik. A férfi aki egyéves koromban szerető apaként elhunyt egy bevetésben, majd most saját kezűleg szeretett volna végezni velünk.

Sziasztok! Remélem tetszett a rész, és nem volt csalódás. A következőben találkozunk, addig is pápá! 🌹