Xamira
Az estéhez közeledve egyre inkább elment a kedvem ettől a találkozótol, sőt nem is volt minek elmennie, de úgy gondoltam rá mint egy küldetésre. Mielőtt elkezdtem volna öltözni, még gyorsan beiktattam egy box edzést, amit Ana természetesen nem nézett jó szemmel. Már a nyújtás végénél tartottam, mikor kivágódott a terem ajtaja amin a barátnőm lépett be:
- Remélem ez már a levezető feladat.
- Igen már végeztem.
- Na akkor szerintem kezdj el készülni mert nemsokára jön a sofőr.
- Az meg minek? Én is tudok kocsit vezetni.
- Igen, de az nem egy finom művelt üzletasszonyhoz illő hogy beállítasz oda úgy hogy te szállsz ki a kormány mögül, mintha a sarki boltba mennél. Azt a látszatot kell keltened hogy egy fiatal gazdag örökösnő vagy aki megkap mindent így te sose szorultál erre. Ami igazából így is van tehát nem lesz nehéz dolgod. Most el kell rejtened a maffiás éned aki a motor, hajó, repülő, helikopter, jetski, autó és minden más vezetéséhez ért.
- Szóval meg kell játszani hogy egy pénzes liba vagyok akinek gyerekkora óta kinyalták a seggét? - húztam fel a szemöldököm mire Ana széles mosolyra húzta a száját:- Na látom megértettél!
- És te miért nem készültél még el?
- Azért mert én nem megyek - nevette el magát. - Csak te vagy az örökös én nem!
- Ez igaz, de te a legjobb barátnőm vagy, így ott a helyed mellettem.
- Ja persze és mit mondunk ha én is megjelenek mi vagyok neked? Az eltitkolt nővéred?
- Nyugi már, tudom hogy csak én vagyok felírva a listára de megoldjuk! Max azt mondom leszbi pár vagyunk aztán úgyis beengednek.
- Milyen fasza kis cikk lenne belőle - mosolyodott el. - A Hollson vállalatlánc tulajdonosának lánya nyíltan felvállalta szexualitását. Apád biztos örülne milyen jó fényt hozol a nevetekre.
- Kértem hogy ne én menjek - vágtam rá vállat vonva, majd elindultunk készülődni.Egy gyors fürdés után magamra húztam a már kikészített hófehér ruhám, amihez egy pár elegáns nude árnyalatú tűsarkú volt párosítva. A hajamat laza hullámokba készítette el a kirendelt fodrász, akit a bejáratnál kisebb atrocitások értek a biztonsági rendszer miatt. A smink volt az egyedüli amihez nem kellett segítség, mert a magas fokú képzettségemnek hála egy nem hivalkodó, de mégis elegáns színösszetételt vittem fel. Mikor elkészültem a tükör elé állva végig néztem magamon, majd kilépve a szobámból a barátnőm felé fordultam:
- Ana nem lenne jobb ha inkább egy vékony pántos ruhát választanék?
- Dehogy! Gyönyörű vagy benne, és nekem külön tetszik a megoldása hogy az egyik ujja hosszúra van hagyva.
- Akkor jó - sétáltam el a tükör elől. - Kicsit fura hogy most nem kell parókát viselnem, és az eredeti hajam van megcsinálva.
- Igen, mert most az igazi Xamira megy és nem egy hamis néven szereplő személy bőrébe kell bújnod. Szerintem élvezd ki! - válaszolta a barátnőm halvány mosoly kíséretében.A hozzáillő táska kiválasztását követően láttam hogy megérkezett a limuzin amit apa küldött. Gyorsan felcsatoltam a késkészletem a combomra mikor Ana érkezett meg szólni hogy itt a kocsi, de amint meglátta mit csinálok ledermedve megállt:
- Remélem ezt nem gondolod komolyan?
- Most miért? Fel kell készülni minden eshetőségre. Nem szeretem a meglepetéseket.
- Az egyetlen meglepetés ott az lesz ha valamelyik üzletember felkér táncolni, és véletlenül kitapintja a gyilkoló eszközöket a lábad közt. Mit mondasz mi az? A kocsikulcs?
- Kezdjük ott hogy egy vénemberrel se fogok táncolni, ha pedig a lábam közé tévedne a keze akkor az lesz a legkisebb problémája hogy azt találgassa mit érzett.
- Mond csak Xamira mitől vagy olyan biztos benne hogy csak öregek lesznek ott?
- Ugyan már, te se gondolod hogy akik ilyen befolyással rendelkeznek azok velem egykorúak?
- Miért ne? Végül te is mész vagy nem?
- Kényszerből.
- Mindenesetre azt vedd le! - mutatott a ruhám alatt lévő késekre - Neked amúgy is tök felesleges a fegyver, puszta kézzel is végzel bárkivel.A kiselőadását követően mind a ketten fogtuk magunkat és beülve a limuzinba elindultunk a konferenciára.

VOUS LISEZ
Levadászva
Roman d'amourMi jut eszedbe legelőször mikor meghallod azt a szót hogy "Maffia"? Valószínűleg a sok vérontás, harc, gyilkosságok, kiképzések, fegyverek, és még sorolhatnám. A hétköznapi embereknek minden bizonnyal ez egyenlő lehet a pokollal. Amíg más gyerek...