Levadászva

9

Xamira

Egyetlen egy céllal fogadtam el a felkérését, ami az volt hogy felmérjem mekkora szájhős valójában. Amint bevezetett a többi pár közé, és a derekamra tette a kezét, furcsa érzésem támadt. A tánc során végig a szemembe nézett és egy pillanatra se vette le rólam a tekintetét, amit nagyon jól tett, mivel akik eddig bedőltek nekem már mind a föld alatt fekszenek. Nyílván most nem munka közbe vagyok, és nem kell kinyírnom, de valamiért annyira bosszantott hogy ez a srác elképesztően jól táncol. El kell ismernem életembe nem voltam még senkivel ennyire összhangban, és ezért legszívesebben megöltem volna.
Szinte a levegőt is egyszerre vettük, minden egyes mozdulatom pontosan vele egyszerre történt.
Megszoktam hogy én irányítom a partnereimet, de életemben először ez most fordítva történt, és eléggé nehezemre esett elfogadni.
Ahogy véget ért a szám és szétnéztem a vendégeken, minden egyes résztvevő körülöttünk állva tapsolt.
Meg se várva a reakcióját ellöktem magamtól, és a kijárat felé igyekeztem. Az ajtón kiérve már jeleztem is a drivernek, aki azonnal kiszállt a kormány mögül és már nyitotta is az ajtót.

- Xamira állj már meg! - sietett utánnam Ana.
- Elég volt ebből az estéből - válaszoltam ahogy beültem a limuzinba. - Apa kivételesen elégedett lehet velem mert jóval többet maradtam mint ahogy kezdetileg terveztem.
- Indulhatunk! - adta ki az utasítást a barátnőm, mikor ő is elhelyezkedett.
- Kár volt belemennem ebbe a táncba!
- Olyat nyomtatok hogy még a bamba zenekar is tátott szájjal bámult. Soha életembe nem láttam ilyet. Tű pontos mozdulatok, és reflexek.
- Hogy lehetett ennyire ügyes? - értetlenkedtem visszagondolva.
- Fogalmam sincs, de azt látom hogy ideges vagy tőle.
- Nem vagyok ideges - jelentettem ki feszülten.
- Ja tényleg nem - nevetett Ana, majd félmosolyra húzva a száját felém fordult:

- Pontosan jól tudom hogy mi az oka annak ami ezt kiváltotta belőled, kívülről nézve úgy tűnt mintha lett volna egy kis, hogy is mondjam......- nézett rám egy pimasz mosoly kíséretével -......vonzalom kettőtök között.
- Te most segíteni próbálsz vagy azon vagy hogy még szarabb legyen?
- Ezer közül is felismerem ha egy férfi és egy nő között megvan a kémia.
- Ana! - vágtam bele a szavába. - Hagyd ezt!

Próbáltam higgadt maradni, de annyira dobogott a szívem hogy nehéz volt. Nem tudom mi az oka de olyan zaklatottságot éreztem amit soha nem tapasztaltam még magamon. A gondolataimba elmerülve észre se vettem hogy éppen akkor nyílt ki a kapu, így a limuzin a feljáróra hajtva leparkolt a bejárat előtt.

- Végre! - sóhajtottam megkönnyebbülve amint kiszálltam a kocsiból. - Ebből a konferenciából egy életre elég volt!
- Én élveztem!
- Én meg el akarom felejteni az egészet - válaszoltam a barátnőm vigyorára, mikor észrevettem hogy elmúlt az idegességem.

Úgy tűnik csak az kellett hogy lelépjünk onnan. Megnyugodva tapasztaltam hogy mindössze ennyi volt a bajom. Belekarolva Anaba a bejárat felé indultam volna, mikor észrevettem hogy felhúzott szemöldökkel pislog rám:

- Az előbb még majdnem leharaptad a fejem, most meg itt mosolyogsz.
- Már elmúlt a rosszkedvem.
- Micsoda szerencse! - gúnyolódott, majd hirtelen a vállamra tette a kezét és maga felé fordított:

- Jut eszembe Xamira! Ünnepelni kell!
- Mi bajod?
- Most volt az első olyan alkalom hogy úgy távoztál valahonnan hogy nem vérzett el senki.
- Pedig nem sokon múlt - vágtam rá karba tett  kezekkel.
- Na még az hiányzott volna hogy egy ilyen palit vegyél el az emberiségtől. Az már magában bűntény lett volna.
- Te amúgy nem együtt vagy Willel?
- Én azt vallom hogy mindent a szemnek semmit a kéznek tudod! - válaszolta Ana majd mindketten elnevettük magunkat.
- Mr. Wright egy félisten azért ezt be kell vallani.
- Kérlek ne is említsd meg többet ezt a nevet - vágtam rá egyből ahogy levágódtam a kanapéra. - Az első és utolsó alkalom volt hogy találkoztunk. Nem akarom soha többé azt az önelégült képét látni.