Levadászva

7

Xamira

- Nem iszunk valamit? - kérdezte Ana a bárpult felé mutatva.

Egy fejbiccentéssel jeleztem neki hogy nem vagyok ellene az ötletnek aminek a legfőbb oka az volt hogy a belépésünk pillanatától kezdve mindenki minket figyelt. Mikor megérkeztünk a bejárat elé és kiszálltunk, kapásból három ismeretlen öltönyös férfi köszöntött kézcsókkal, és ajánlotta fel a társaságát az estére. A díszvendégeken végigpillantva nem dőlt meg a kezdeti elméletem, viszont meglepően sok volt a fiatal vállalkozó is. Javarészt az emberek többsége kísérővel érkezett, de ez sem tántorított el senkit attól hogy alaposan végigmérjenek minket. Okvetlenül is elkezdtem magamon nézelődni amit a barátnőm észre is vett:

- Xamira te mit csinálsz?
- Van rajtam valami?
- Mégis mi lenne? - emelte fel a szemöldökét Ana, majd mikor körbe nézett megérette miért kérdezem és elmosolyodott:

- Még csak most kezdődött el az este. Várd meg mi lesz később.

A pulthoz érve kikértünk egy-egy pohár fehérbort, majd azt iszogatva merültünk bele a beszélgetésbe. Nem volt bajom azzal se amit a pincérek kínálgattak a résztvevőknek, de nem kimondottan vagyok oda a francia pezsgőért.

- Hát ez borzalmas volt! - állapítottam meg, amint a rendezvényért felelős szervező befejezte a nyitó beszédet, és letette a mikrofont, majd elkezdték felkonferálni a zenészeket.

Mire a zenekar felszerencsétlenkedte magát a színpadra az egyik előadó megbotlott a kábelben aminek következtében kihúzódott a hangosítás. Az emberek nagy részének fel sem tűnt mivel mindenki társaságban volt és az üzlet szépségeiről vitáztak.

- Egy ilyen eseményre tényleg őket találták meg? - fogta a fejét Ana az együttest nézve, akik épp a társukat próbálták felsegíteni.
- És még hol a vége! - jegyeztem meg kelletlenül mikor láttam hogy a barátnőm arcáról is a "segítség" felirat tükröződött vissza.
- Számolom a perceket hidd el - nézett rá a telefonjára majd egy üzenetet megnyitva mosolyogni kezdett.
- Will az? - kíváncsiskodtam.
- Igen. Azt kérdezi milyen az este. Elküldtem neki egy képet mikor beszálltunk a limóba.
- Örülök hogy ilyen jól megvagytok Ana.
- Én is. Olyan jó hogy nem kell egymás előtt titkolózni hogy kik vagyunk. Nem véletlenül hozza fel neked se az apád ezt az ötletet.
- Nekem nem kell pasi már sokszor elmondtam.
- Ahhhha........és akkor se ha mondjuk egy hozzá hasonlóról lenne szó? - biccentett mögém.

A barátnőm úgy nézett mint aki egy istent látott meg. Furcsállva pislogtam rá ő pedig a szemével folyamatosan jelezte hogy nézzek már oda, mire én is diszkréten megfordultam. Amint a pillantásom az idegenre tévedt akivel egyenesen farkasszemet néztünk, be kell valljam, meglepődtem. Ellenállhatatlanul jóképű volt, olyan arcberendezéssel aki tipikusan címlapra való. Első ránézésre nem lehetett sokkal idősebb mint én. Látszott rajta hogy tudja mennyit ér és ezt nem kell elmondani neki. Magas, izmos testalkata, sötétbarna haja és szintén barna szeme tökéletes kombinációt alkotott. Ebből a közelségből az arca minden rezzenését látni lehetett, és ennek tetejébe a fogsora még csak dobott az összképen. Ha olyan lennék mint a lányok 99%-a akkor már most helyben megvett volna kilóra, de én nem az a fajta vagyok akiben párt talál arra hogy még nagyobbra növelje az egóját.

- Ilyen helyes lennék? - mosolygott rám magabiztosan.- Tudom hogy jól nézek ki, de ettől már én is zavarba jövök.
- Ezt hogy értsem? - kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Láttam ahogy végigmértél cicám - vágta rá, majd amint a tekintete végigfutott rajtam és ismét a szememhez tévedt a bárpultnak támaszkodott. - Elképzelhető hogy mégiscsak lesz kedvem itt maradni.

Kényszert éreztem hogy beolvassak neki, de a sors megelőzött, mert mire válaszolni tudtam volna, egy középkorú kék öltönyös férfi lépett hozzánk:

- Felkérhetem egy táncra kisasszony? - nyújtotta felém a kezét egy óriási vigyorral kísérve.
- A kisasszonynak már van társasága az estére uram.
- Mr. Wright tudja nem magát kérdeztem - felelte az ismeretlen le sem véve rólam a tekintetét.

Ha most nem állna fent ez a helyzet normális esetben biztosan nemet mondanék a kérésre, de tudja csak meg ez az egomániás idióta, hogy én nem az a lány vagyok akinél ez bejön.

- Mr. Wright, ugye? - szólítottam meg, majd felém fordulva már vette is fel azt a tipikus szépfiús mosolyt. - Magam is tudok válaszolni nincs szükségem narrátorra, köszönöm - mondtam komolyan majd visszatértem az elöbbi kérdésre:

- Mehetünk - felvéve a mű mosolyomat fogadtam el a gesztust, és az idegen már vezetett is parkett felé.