Folyosókat érintve / Regulus Black

| II. Fejezet |

    Az üvegen a cseppek folyadoznak le, lassacskán folyót lehetne belőle csinálni. Szerencsénk volt, hogy nem a várakozásunk közepette szakadt le ránk az ég, nem lett volna remek csurom vizesen betopogni az évnyitóra. Mindenki feljutott végül a vagonokra, az összes diák számára biztosítottak helyet. Miközben hevesen zakatol agyam, akár a vonat kerekei, szemeimmel végigkövetem az esőcseppek folyamatos és száguldozó útját, egészen az ablaküveg aljáig. Elmosolyodom, figyelemmel kísérem végig a természet adta szituációt, bármennyire is borús egy napnak nézünk elébe. Szőke tincseim kuszán állnak, viszont ujjaimmal végigszántok köztük, így hamar kap egy kis felfrissülést. Szikkadt ajkamat nyelvemmel benedvesítem, eközben ujjaimmal kezdek el játszani. Jobb kezemen lévő, s a mutatóujjamon helyezkedő gyűrűt kezdem el piszkálni, amely szemet szúr az előttem ülő Siriusnak. Érzem tekintetét, erősen szugerálhatja azt az ékszert.

— Emilyen gyűrűje van Regulusnak is, mutasd csak! — intett nekem, mire értetlenkedve odanyújtom kezemet. Ujjaival átsimítja a kővel rakott ékszert, ezek után jobban szemügyre is veszi. Tíz centiméter választja el őt, és a kezemet, kíváncsian pillantok felé. — Igazán szép darab, honnan szerezted? — tette fel a kérdést.

    Gondolkozni kezdek, hiszen nemigen jut elsőre eszembe, hogy honnan vagy kitől kaptam. Összevonom szemöldökeimet, töprengésbe merülök. Végül egyik percben egy szempillantás alatt ötlött fejembe, hogy ezt bizony egy fontos családtag adta számomra.

— Az apámtól kaptam, tényleg mesés — helyeseltem én is. A sárga lámpafény alatt olykor-olykor megcsillan egyet a kővel rakott tárgy, pompázva áll ott az ujjamon. — Mellesleg, Regulus? — buta arcot vágva kérdezek rá a fiúra. — Regulust, mintha említetted volna.

— A fivérem, öcsém — nyomott ajkára egy vigyort. — Sokszor maradt ki a Roxfortból, titokzatosan tűnt el némely hónapokban — magyarázta el nekem a történteket. — Elméletileg az utóbbi évben már vissza is jött. Nem is láttad? — most ő szegezte felém a kérdését, válaszul csak megrázom fejemet. Loboncom vad táncot jár, megint belelógott a szemembe. Ujjaimmal kiseprem onnan a rakoncátlan tincseket, s a társaim velé fordítom fejemet. 

    Ideiglenes némaság szállta meg az egész kabint. Csendesen néztünk ki a fejünkből, olykor kaptuk el egymás pillantásait. Hiszen a fiúknak be se áll a szájuk, mégis mi miatt szótlanok? Ezernyi kérdés merült fel bennem, melyek megválaszolatlanok maradtak egy kis ideig. Nem tudtam, hogy jó ötlet-e rákérdezni szokatlan viselkedésükre, Lily is érezhette a folytonos feszültséget a levegőben. Összekapcsoltam a tekintetemet az imént említettel, aki biccentett buksijával. Szóval egyre gondolunk mind a ketten. Tétlenül ültem Peter és Remus között, lábaimmal dobolni kezdtem a padlón. A szőke fiú rám vezeti csillogó szempárját, s egy halvány mosolyt ereszt felém, amit viszonzok is neki. Lily bőrét égettem tekintetemmel, azt akartam, hogy végre valahára megszólaljon. Ha ő nem teszi meg, akkor majd én.

— Srácok, hogyan foglaltátok le ilyen gyorsan ezt a kabint? — vetett fel egy témát a vörös hajú fiatal. — Elmesélhetnének miféle csínytalansággal jutottatok be — kacsintott egyet, amire James arcán egy hatalmas vigyor jelent meg. Kihúzza magát, kardigánját büszkén megigazítja.

    Akaratlanul is somolyogni kezdtem, pedig igazán takarni szerettem volna azt, hogy jót mulatok rajtuk. Nyílvánvaló volt, hogy Potter fülig szerette az előttem ülő, ragyogó tekintetű lányt. Ránézésre megmondtam már annak idején, hogy bizony James mindent megtesz annak érdekében, hogy Lily ne szenvedjen hiányt semmiben – bármennyire is próbálta másként mutatni. A szemüveges nemigen adta fel, nem hagyta feledésbe azt, hogy Lily is van számára. Minden egyes nap órákat beszéltek, egyszer még harmadikban egy veresrózsával is meglepte a lányt. Voltaképpen bókolt és udvarolt neki, azonban mindkettejük igyekezte titkolni az érzéseit. Pedig ez egyértelmű. . .
S azt a rózsát, mintha hozzá teremtették volna, Lily örömmel fogadta. Egy egészséges, szépen virító vadrózsa volt, ha jól emlékszem egy apró levelecskét is kapott hozzá. Csak ugyebár a jóval fiatalabb lány némiképp nem szerette volna felfedni, pediglen minden este ott cserélgette a virágnak a vizét. Azt állította, hogy azt a Roxforttal szembeni erőben találta sétálás közben. Mindenki bekajálta, csak számomra tűnt abszurdnak. Hogy miért is?

    A roxforti tanulmányok alatt szigorúan tiltva volt a kinti császkálás, Lily a szüleivel el se indult, egyetlen nap se. Pedig édesapja imádott vadászni, hobbi szinten űzte azt. Végül csak elárulta nekem kitől is kapta, a borzongás futott végig testemen. Eleinte féltettem a lányt Jamestől, idővel már megszoktam, hogy ő csak eleven és a csínytalanság vezérli.
Nem helyeseltem, hiszen én voltam az, aki képes volt órákat a könyvek közt tölteni. Elfogadtam, hiszen úgy se lehetne élni, ahogyan én tettem minden egyes másodpercben, percben, órában. Majd ezután hetek, hónapok és évek, amelyek lassacskán arcon is vágnak. Megannyi év ment el a könyveim bújdosása alatt, hihetetlen! Már megint elkalandoztam, hiszen megrémülve kapkodom fejemet amikor a vonat egyet megáll. A beszélgetés közepébe csöppentem egy másodperc alatt, csak úgy figyeltem a szavaikra.

— James talált egy gyorsabb utat, ami titkos — susogta maga elé Remus. — A kalaúz semmit se vett észre belőle, mi pedig már a diákok előtt itt lógattuk a lábunkat — mesélte el a sztorit. Apró nevetést eresztek ki ajkam közt, nagyokat pislogok.

— No és ti? — fordult felém, azután Lily-hez a szőke. — Bizonyára nem lehetett könnyű felverekedni magatokat, hogy elsők lehessetek — állapította meg az egyértelműt Peter. — Az újoncok elállták a bejáratokat.

— Janice érdeme! — csattant fel Lily. — Ha nem említi meg, hogy a vonatfüttyentést követően futnunk kellene, akkor most is ott álldogálnánk, annyira elbambulhattam — kuncogott a vörös hajú lány.

— Vajon min gondolkozhatott el a rózsaszál? — kérdezte nevetve Sirius. Erre már belőlem is feltört a hangosabb hahotázás, szabadkozva temettem orcámat a tenyerembe. Sirius is pontosan értette és tisztában volt barátja szerelmi helyzetével, hát hogy ne volna? James oldalba lökte a lányon keresztül legjobb cinkosát, mire ő csak jobban nevetésbe kezdett.

— Hát már te is? — fújtatott barátnőm, s sértődött képet vágott, azonban nem sokáig. Hamar mosolyogásba torkolott az a morcos arc, ő se tudta komolyan venni. — Ezért még számolunk Mallard! — lendítette a levegőbe mutatóujját és humorosan megingatta azt.

Örömködésünk közepette egy fiú esett be hozzánk, arca sápadt és beesett volt. Fekete haja eltakarta szemeit, csak egy kis résnyire látott ki. Lihegett és kapkodta a levegőt, mellkasára helyezte a tenyerét. Értetlenül és megilletődve figyeltük az illetőt, mire kisepri kezével azokat a sötét tincseket. Fehér bőre ennél is világosabb lett, amint megpillantotta a körülöttem ülőket.

— E-elnézést — esedezett ki a kabinból, amelynek ajtatját picinykére nyitotta. — Máris tovább állok! — jelentette ki. Egyáltalán azt se tudtam ki ő, viszont megesett rajta szívem.

— Csüccsenj le — paskoltam meg a Sirius melletti ülést. — Van még itt számodra hely! — mosolyodtam el kedvesen. Tekintetét végigvezeti a társaságon, mire szó nélkül tovább is menetel. Szemöldökeim az egekbe szöktek, vajon mi lelte? Ismerősnek tűnt, mintha már láttam is volna.