Folyosókat érintve / Regulus Black

| XIX. Fejezet |

    Maró és el nem múló fájdalom veszi kezdetét, terjedt el testem minden porcikájában. A földre rogyok, élettelenül estem a padlóra. Egy nyögés hagyja el ajkamat, azután hatalmas sikítás. Mintha bármelyik percben felrobbanhatna testem, úgy érzem magamat. Két kéz telepedik vállamra, erősen rázza azt, én pedig természetesen egyetlen értelmes mondatot se tudok kinyögni, nemhogy reagáljak az ébresztgetésre. Hevesen veszem a levegőt, szemeimet összeszorítom és arra várok, hogy ez az érzés múljon el. Regulus reszkető hangja zeng fülembe, tenyerével folyamatosan simít egyet orcámon, amely már lassacskán kékülni kezdett, a levegőhiány és a fájdalom eredményezte. A Fürtös eleinte velem foglalkozott, majd ezután a szőkéhez fordul, s hangos kiáltozásba kezd, amit még Roxmorts is meghallhat. Most Severushoz szól, akit megkér arra, hogy telepedjen le mellém, s figyeljen engem.

— Honnan tudod ezt a varázslatot?! Válaszolj! — fröcsögő szavai csengtek a teremben. A fekete hajú igyekezett engem visszahozni az életbe, paskolgatni kezdte arcomat, hátha elér vele valamit, azonban rosszabb lett. Az érzés elterjedt egészen a tüdőmig, ami miatt már képtelen voltam rendesen venni a levegőt. Eddig apránként tudtam venni, de most aztán végképp nem.

— Nem akartam. Janice! — törtek fel könnyei a szőkének, s homályosam ugyan, de láttam ahogyan összegörnyed és bűnbánóan felém indul. — Janice. . . — szólítgatott.

— Megfog halni! Csináld vissza! — szólalt meg a mellettem ülő Piton. Ő is aggódó hanggal kérlelte Petert, hogy szívja vissza igéjét, ámbátor a kétségbeesett társunk most nem alkalmas semmire.

— Hé, hé figyelj. . . — guggolt le hozzánk Black. — Tarts ki, rendben? — keserves mosoly ült arcára. — Hozok segítséget és minden a helyére kerül. Ne merj itt hagyni, oké? — ragadta meg karomat és tenyerembe csókot nyomott. — Ha Peter megközelíti, nyírd ki — nézett komolyan Severus szemébe.
Lábai megerednek, hallottam ahogyan kivágta az ajtót és végigtrappol a hosszú folyosón.

• • •

    Ezek után minden elsötétült. Az utolsó emlékem ez volt, semmi több.
Egy fehér lepedővel, s ugyanolyan színű párnával megvetett ágyban keltem, fejem csak úgy hasított. Próbáltam felülni, viszont az nem sikerült, ezáltal visszazuhantam a párnára és egy nyögés hagyta el számat a huppanásomkor. A mellettem – azt sem tudom mennyi ideje – itt ülő barátaim erre felkapják fejüket és segítségemre sietnek. Megilletődve pislogtam az ágyamban, majd pár perc múlva esett le, hogy én a gyengélkedőn fekszem.
Lily szorosan fogja kezemet, nem szeretné engedni.

— Ne próbáld meg megerőltetni magadat. A tested kimerült — magyarázta nekem Severus. — Pihenj le — kérlelt a fiú aggódó szemekkel. Lily szikkadt ajkamhoz egy pohár nyugtató teát emel, amely most rettenetesen jól esett. Pár korty után eltolom magamtól a bögrét, megköszönöve intettem neki egy lágy mosoly kíséretében.

— Severus elmesélt mindent. Peter szörnyű tettet követett el, amelyről már Dumbledore is értesült. Egyet se aggódj, hamarosan rendbe jössz — Remus pillantott felém bíztató somolygással. — Ügyes voltál, hogy egy efféle átkot kibírtál — paskolta meg a takarómat a barna hajú.

— Milyen varázslat volt az amit Peter mondott? — kérdeztem tőlük gyengén.
Mindannyian egymásra néztek, pár perc némaság után Lily kiejtette ajkán azt a bizonyos igét, ami majd' megölt.

— Crucio — formálta a szót a vörös hajú. — Azt gondoltuk kinyírt téged. Legalábbis levegőt nem kaptál — mesélte el újra a történteket Evans. Töprengeni kezdek, azonban az ige neve egyáltalán nem ugrik be, mégcsak nem is ismerős. Bizonytalanul megingatom főmet, ezzel jelezve nekik, hogy nem ismerem a varázsigét. — Peter még tegnap próbált bejönni hozzád, de. . . — itt Siriusra vezette tekintetét. James megigazította orrán ékeskedő ezüst színű szemüvegét és oldalra vonja ajkát. Bizonyára őt is meghökkentették a történtek. — Elzavarta.