Folyosókat érintve / Regulus Black

| XIV. Fejezet |

    Lihegve, levegőt kapkodva tértünk be a kevéske fényt árasztó intézmény falai közé, néhány fákja égett csak. Jobbnak véltük ezt a találkát elhalasztani, veszélybe is sodorhattuk volna magunkat. Valaki bizonyára a nyomunkban volt, szívem a sebesvonat módjára zakatolt, ahogy gondolataim is.
Amint a biztonság birtokába érkeztünk, a szívemnek verése egyre lassulni kezdett. Regulus gyönyörűen tündöklő szemeibe néztem, melyek most egy picinyke rémületet tükröztek, azonban igyekezte tartani a magabiztosságát. Reszkető, hideg ujjaim a semmibe lógnak, mintha a végtagjaim megsemmisültek volna. Némán meredtem rá, a lebukás újra fenyegetett bennünket, ennek ellenére mégis egymás szemeibe elkalandozva toporogtunk a kies folyosón. A Fürtös határozottan előrelép, újra megszűnteti azt a hatalmas távolságot közöttünk. Nyelek egyet, kíváncsian figyelem minden rezdülését. A levegőt szakadozva veszi, noha azt nem tudom mi miatt, talán a közelség, talán a futás az oka.

— Ígérem, ezt bepótoljuk. Viszont most siess vissza a körletbe, csendben és nem felkeltve a figyelmet. Holnap látjuk egymást — bazsalyogva magyarázza nekem, mindvégig susogva. Forró ajka a homlokomnak érintkezik, a hideg is kiráz tőle. Csókot lehel az imént említett felületre, s ezután kezemhez nyúl. Kézfejemre is egy ugyanilyen apró puszit nyom, mire pír szökik orcámra, a Holdfény egészében rámutat piros pozsgás arcomra, a benti világítás is besegít ebben.

    Int nekem egyet, majd sietősre fogva a tempót, szaladt egyenesen vissza a körletébe. Nagy sóhajtva kullogok abba az irányba, amerre a szobám van. Pár perc elteltével már be is huppantam a meleget, illetve a kényelmet nyújtó fekvőalkalmatosságra. Senki se riadt fel, így megnyugodva szenderülhettem álomba. Ámbátor bármennyire is szerettem volna hunyni, csakugyan nem ment. Hat percig biztosan a plafont bambulhattam, az elmúlt megközelítőleg negyven - ötven perc járt a fejemben. Vajon ő most mire gondolhat ebben a pillanatban? Ezen gondolatok ötlöttek fejembe, erősen, makacsul lebegtek ott. Körülöttem mindenki az igazak álmát alussza, egyedül én agyalok még most is. Megkönnyebbültem egy cseppet, hiszem lebukni ugyan nem buktunk le, azonban valami mégis követett bennünket. Másik oldalamra fordulva csuktam be szemeimet – vagy inkább szorítottam –, csak pihenni szerettem volna. A zakatoló gondolatok lassacskán halkulni kezdtek, testem ellazult és lágyan omlottak rá a párnára, melyet eddig szorosan magamhoz vontam.
Ólomsúly nehezedik szemeimre, elértem a célomat.

• • •

    Az aranyfény vakítóan világít szemembe, hunyorogva takarom el kezemmel a szemeimet. Egy hangos sóhak hagyja el számat, ahogy körbenézek, senki se tartózkodik a szobában. Ijedten kaptam tekintetemet a falon kattogó órára, amely még csak hét óra négyet mutatott, tehát a reggeli elejéről lemaradtam. Morogva párnába kezdek el készülődni, kivonszolom testemet a kényelmes ágyamból, s a szobához tartozó kis fürdőhöz vezet utam. Hamar összekapom magamat, nem kellett hozzá húsz perc se, könnyedén libbentem ki a helyiségből, szerencsémre ez a tevékenység nem ölel fel akár órákat. Fújtatva kapkodom fel az öltözékemet, a reggeli után biztosan elég lesz a tallár. Az ágyamhoz indulok, gondosan megvetem, a párnátak a helyükre teszem, a takarót pontosan az ágy szegleteihez igazítom. Megtornáztatva nyakamat, s vállaimat szedem lábaimat, villámgyorsan szedtem a lépcsőfokokat, talán jobban is iparkodtam, mint tegnap este. Kitárom a körlet ajtaját, a zsibongás meg is üti fülemet, pedig még a nagyteremben sem vagyok.

    Amint a bejárathoz érek, barátaimat kezdem el keresni a tömegben, akik jóval messzebb voltak tőlem. Egy perc terepvizslatás után végre meglátom őket, intve feléjük rohanok el a terem másik végébe. Lily hatalmas mosolya most se maradt el, vörös lobonca most befonva virított. Pár aprócska tincs omlott vállára, pazarul állt neki. Megpaskolja a maga melletti helyet, a többiek is vígan köszöntenek engem, mint a lány.

— Csakhogy ideértél — jegyezte meg Sirius, miközben villájára szúrt egy szalonnadarabot, s betömte az egészet. — Azt hittük elszöktél, vagy elnyelt a föld. . . — nevetett fel poénján a fekete hajú fiú. Szívem hatalmasat dobbant ennek hallatán, a tegnap este jutott eszembe. Zavartam pillantgatok össze - vissza, egy kelletlen mosoly kíséretében szedek magamnak ételt. — Talán, valami rosszat mondtam? — vonja oldalra ajkát lesütött szemekkel. Látta rajtam, hogy valami bizonyára nincs rendben.

— Ugyan, Sirius — legyintettem hahotázva. — Dehogy! — biztosítottam Black-et, hogy semmi gond sincsen. — Meséljetek, mennyire lesz húzós napotok? — tereltem el a témát. Szemem sarkából láttam Evans aggódó tekintetét, tudom milyen képet vághat.

— Ne is említsd, bűbájtan házi dolgozatot kellett volna leadnom. . . — dünnyögte orra alatt Remus. — Most a reggeli alatt írtam meg, borzasztó lett — ingatta fejét nevetve. — Janice. . . — szólított lágyan Lupin, mire rákapom fejemet. — Hogy haladtok a takarítással? Bőven ledolgoztátok már ezt a büntetést, szólhatnál a Professzornak — mondja nekem kissé lelombozott hanggal. — Azért mert rászegezted a pálcát, nem kellene heteken keresztül padlót sikálnod — ránt vállat a fiú.

— Nem Hamupipőként bánnak velem — jegyeztem meg kuncogva. — Ha ezt a döntést hozta, az ellen semmit se tehetek. Nem kerekedhetek felül egy tanáron — magyarázom neki. Remus továbbra is dacosan állt a dologhoz, azonban Dumbledore Professzort valóban nem kérdőjelezhette meg.

— Egyszer Peter is rászegezett egy pálcát valakire, s csak egyetlen beírást kapott. Na meg egy hétig büntető órákat töltött el az egyik tanárral — tette hozzá fancsali képpel Sirius. — Nem? — pillantott az említett felé. A szőke viharos tekintete égette bőrömet, elfelejtettem levegőt is venni.

— Úgy volt — biccentett egyet főjével. — Perselusra gondoltál, ugye? — ejtette ki nevét a fiúnak. Felforrt az agyvizem is, pontosan ezt a történetet idéztem fel a tegnapi este folyamán, düh és méreg öntötte el szívemet. — Vicces volt a képét nézni.

— Számomra nem volt mókás — susogtam magam elé. Annyira biztosan hangosan mondhattam  hogy meghallják, ugyanis mindenki felém vezette tekintetét. — Galád módón elintézted, a dolgára ment volna. Az a szerencsétlen Mardekáros nem vétett neked — fordultam egyenesen Peter felé.

— Ó, szóval már a barátod jóvoltából véded is azt a házat — gúnnyal áztatott mondata eléggé fájt.

— Miféle barát? — érdeklődött Lily. Szemeim könnyekkel teltek meg, hiszen Regulusnak semmi köze se volt Severushoz. Gyorsan elpislogom a cseppeket, melyek már útjukra készültek volna, nem akartam mindenki előtt elérzékenyülni. — Szívem. . . — simított egyet hátamra a lány. Megrázom fejemet, idegesen keltem fel helyemről. Úgy söpörtem végig a termen, hogy oda se figyeltem kinek megyek neki, még egy halomnyi pergament is levertem siettségemben. Szabadkozva, heves elnézéskérések közepette meneteltem tovább, de előtte nagyjából összeszedtem a papírokat, s odanyújtottam a tulajdonosnak.

    Rájuk se bagóztam – legalábbis Peterre nem –, pediglen Lily, s a többiek nem ezt érdemelték. Mérgesen kitárom a hatalmas ajtót, fújtatva szedem lábaimat, csak el szerettem volna tűnni innen. A diáksereg másik része éppen most szabadult ki a körletből, így egy hatalmas gyerektengeren is át kellett úsznom. Tudom hova kell mennem, az az egyetlen hely ahova nemigen indulnak el a többiek. Abba a szobába, ahol órákat töltök, s nyugalomra lelhetek, akár csak pár percre is.
Egy hang szólít meg a ricsajos, emberekkel teli folyosó közepén, azonban ügyet se vetve rá tuszkolom magam át mindenkin. Az a bársonyos hang cseng fülemben, de hamar el is szállingózik a temérdeknyi méreg hatására. Szívem megnyugszik amikor meglátom annak a teremnek a kopott ajtaját, habozás nélkül szaladok oda és megyek be. Még nincsen diákokkal ellepve, viszont hamarosan már itt lesznek, hiszen gyakorolniuk kell. A következő hónapban kezdjük el mi a tanulást, addig van még időnk.

    Lekucorodom az ajtótól nem messze, az egyik asztal mellé sikeredett. Felhúzom térdeimet az államig, karjaimat egybekulcsolom, arcomat pedig eltakarom. Szaporán vettem a levegőt, képtelen voltam egyhamar nyugalomra lelni. S azt hittem egy kis ideig biztosan egyedül tengetem az időmet, de tévedtem. Az ajtó nyikordulása csapja meg fülemet, ám fel se emelem főmet.

— Janice — az a bársonyos hang visszhangzott a kies szobában.