Az idő sürgetett bennünket. Egy ötlet pattant ki fejemből, mely bizonyára sikerülhet. Ehhez azonban a többiek segítségére is szükség volt, Jamesé a legjobban. Nála volt az a mágiával átitatott tárgy, amivel képesek volnánk eljutni a Halálfalók székhelyére. Ámbátor ez elég nehéz feladat lesz, hiszen barátaink nemigen fognak minket kérdések nélkül elengedni bárhova is titokzatoskodásunk miatt. Ennek dacára mégis kellett az a köpeny. . . A láthatatlanná tévő köpeny.
Még a szemüveges kapta anno, sok hasznos dologra használta fel, mindamellett csínytevésre is bőségesen jutott idő ezzel szórakozni. Szükségünk van rájuk, ez tény és való, holott nem akartuk őket bevonni ebbe a hajcihőbe.
Ha Potternek bármit is említek a magánakcióról, akkor a halálba vezetem őket, míg, ha csak " elkérem ", nem lesz semmi gond belőle, úgyse használta már egy ideje. Tehát ez lesz a terv, más nem jöhet szóba.
Késő este van, tizenegy óra. Ebben a percben húztam le lábaimról a meleg takarót, s útnak eredve surrantam ki a gyengélkedőből. Az ajtó most megnehezítette az akciót, ugyanis akkora hanggal rikoltott fel nyikorgás képpen, hogy lehet még a fenti toronyig is elterjedt a zsibaj. Felszisszenve, nyakamat behúzva siettem el a helyiségből, Mike már régen a mély álomnak adta át magát, tehát ezen nemigen gondolkoztam. Temérdeknyi gyógyszert tömtek belé a fájdalmai miatt, hogy egy időre biztosan szundítani fog. Megbeszéltük a Fürtössel, hogy a holnapi napon szemmel fogja tartani Petert, hátha elszökik, s elvezet bennünket a Halálfalókhoz. Veszélyes és felettébb kockázatos dologra készültünk, mindazonáltal másokat is bajba sodorhatunk, azonban nem hagyhattuk a csoport terjeszkedését, s gyilkolásait.
Eleinte nem is értettem, hogy mi miatt hittem el összes szavát a Black fivérek ifjabbikának, ugyanis könnyedén hazudhatna, viszont szemei mást tükröztek. Meggyötört fájdalmak törtek fel benne.
A folyosóra érek, teljesen üres, kietlen, s vagy a századik alkalommal látom ilyen állapotban. Elslisszanva a gyengélkedő ajtaja elől, veszem az irányt a Griffendél körlete felé, azt követve a fiúkhoz. Rizikós bejutásnak ígérkezik, noha ezt már a tervem megtervezése elején is tudtam. A fiúk mély álomba merülnek, legalábbis tudomásomra jutott, hogy még régebben olyannyira hangosan horkoltak, hogy zavarták a többi diáktársunkat. Akkor mulattságos és mókás történet volt egyesek számára, azonban most hatalmas tétje van, hogy felébrednek-e vagy sem. Erőt véve magamon, bátorságomat összeszedve szedtem lábaimat szaporán a Griffendél körlete felé, azontúl a baloldali részhez, ott voltak Jamesék is. Nehezen vettem a levegőt, szívem úgy kalimpált, mint a templomok közelében lévő harangok, amikor megbongatják őket. Hat perc rohanás után léphettem az bejáratuk elé, s eszelhettem ki, hogy lehetséges-e, hogy ez az ajtó is felzeng egyet a nyíláskor, vagy csendben tűri a gyűrődést. Ezek régebbi darabok voltak, kissé megszíneződött kilincsén, néholi kopott ajtókeretén meglátszódott az idő gyors múlása.
Potter egy aranybarna ládikában tárolta mindazon dolgokat, melyeket nem szeretett volna megmutatni szobatársainak, noha ők már nem is igazán mutattak akkora érdeklődést azok felé. A szemüveges meglehet, hogy megfenyegette őket, talán csak ügyet se vetettek rá, s inkább magukkal foglalkozva szerezték be új holmijaikat, hogy majd azokkal dicsekedhessenek. Ez így ment. . .
Emlékszem, még a múlt év tavaszán James kapott egy mutatós, erős hajtású, legújabb seprűt. Mindenki arról beszélt majd' egy hétig, neki volt a legmenőbb és legszebb seprűje.
Azon kapom magamat, hogy jócskán elkalandoztak gondolataim és nem arra koncentrálok amire kellene. Árgus szemekkel figyeltem az alvókat, minden neszre odafigyeltem. Lábujjhegyen meneteltem el a szoba szekrénye felé, ott pihent az az aranybarna ládácska, azon pedig ezüstlakat. Zsörtölődve térdeltem le a tárgy elé, hiszen azt gondoltam, hogy a szemüveges elrejtette, netalán magánál tartja a kulcsot, azonban amint hozzáértem a kincsekkel és hasznos holmikkal teli ládikához, az azon nyomban kinyílt.
— James. . . — ingattam fejemet nevetve, ennyire nem ügyelt arra, hogy mindennap bezárja azt. Halkan kutatni kezdek a sok kacat közt, míg egy selymes anyag ért hozzá bőrömhöz. Ez lesz az! Megörülvén, hogy ráleltem arra a tárgyra, amelyre most a legjobban szükségem volna, keltem fel a helyemről, s minden hang nélkül lecsuktam a láda tetejét. Szívem kihagyott egy ütemet amikor az egyik fiú megvakarva orrát hasára fordult, ezzel apró neszt keltve. Egy percig bizosan mozdulatlanul állhatam a szoba közepén, aztán mikor tisztának tűnt a terep, sietősre fogva hagytam el a helyiséget.
Úgy nem sprinteltem még soha, mint akkor. Tudtam, tisztában voltam azzal, hogy ezzel elkezdődött valami. Valami veszélyes és fenyegető dolog. Dumbledore-nak képben kell lennie ezzel, nincs olyan, hogy nem. Időm nem volt, nem volt semmire, s a Professzor se engedett volna sehova. Egyedül kellett véghez vinnünk ezt az egész ügyet, ugyanis nagy gondok ütik fel a fejüket, ha nem most, akkor később. Ahogy futottam, olyan gyorsan szöktek könnyek szemeimbe is, igyekeztem őket letörülni, a könnyáradattól nem láttam semmit. Az érzések ebben a percben felszakadni látszódtak, az Apám undorító hátbaszúrása égette bőröm minden porcikáját. Nem amiatt volt ő elismerve, mert olyannyira remek munkát végzett volna a Mágiaügyi Minisztériumban – ott dolgozott a kezdetektől –, hanem azért, mert egy aljas és féreg módón rossz célra használta az ígéket és az erejét.
Elhatároztam, hogy nem tágítok, harcolni fogok.
• • •
Az időjárás mintha igazodott volna az elkövetkezendő napokhoz, s érzéseimhez. Nyolcat ütött az óra, e tárgy hangos kattogása visszhangzott elmémben, úgy éreztem magam, mint egy félnótás vagy aki csak nincs rendben agyilag. Az esőcseppek erzesével és erőteljesen verődtek neki az intézmény ablakainak és falának, ezzel nagyobb zsibajt teremtve az eddigi dörgéssekkel. Mintha az ég is tudná mire készülünk, s sirtatva bennünket ereszti el kezeinket és enged csatába. Mike-nak se számoltam be, egyetlen egy személy sem tud arról, hogy mit tervezünk. Regulus ma reggel, amolyan hét óra tájékán toppant be hozzám és mesélte el nekem, hogy sikerült kihallgatnia a Bellatrixxel való beszélgetésüket Peterrel, éppen elcsípte az indulatos szóváltásukat.
A mai napot tűzték ki, pontosan éjfélkor, a Malfoy család birtokán.
A Malfoy család bevonása roppantul meghökkentett, bár ahogyan jobban belegondoltam, mégis lehet közük ehhez. Aranyvérű családfa, nemesek és hatalommal bíró személyek, természetes, hogy egy eféle erőkkel foglalkozó csoporthoz szegődnek és fejlesztik magukat, aztán pedig terjeszkednek. Manapság így ment ez az egész körforgás, amely megállíthatatlan volt.
A nap órái másodperceknek tűntek, gyorsan száguldott el az a pár órácska is. Mikor feleszméltem, hogy már fél tizenkettő, amire gyomrom görcsbe rándult, csakúgy, mint a tegnap este folyamán. A gyengélkedőn lévő fiú is érezhette a feszültséget a levegőben, ám én csak szavaimmal nyugtattam őt, hogy semmi gond sincsen, csak kissé megviselt a dolog. Vészesen közeledett az éjfél, azonban akárhogyan is féltem és reszkettem, mérgem felülkerekedett rajtam. A Fürtös szavát adta, hogy még az indulás órája előtt fél órával bejön, s aztán közösen indulunk el Petert követni. Eleinte húzta száját amiatt, mert én is jelen akartam lenni a találkozón, végül aztán unszolások sokaságára beadta derekát. Gondolatmenetem közepette megzavart valaki, pontosabban az a bizonyos és ismerős ajtónyikordulás. Automatikusan mosoly húzódott ajkamra, Black láttán minden rossz érzésem elillant.
Halk léptekkel közeledett az ágyam felé, szemei gyönyörűen csillogtak a kintről beáradó Holdfény alatt. Kezeit kinyújtja, ujjait az enyémekre kulcsolja, s úgy fogja őket, mintha sose akarná elereszteni.
— Hogy vagy, kedvesem?
KAMU SEDANG MEMBACA
Folyosókat érintve / Regulus Black
Fiksi Penggemar| ~ Always? ~ | ! BEFEJEZETT ! Előzménye a történetnek : Janice már a hatodik évét kezdte a Roxfort Boszorkány és Varázslóképző intézményben. Első négy évében egyes egyedül tengette idejét, amelyet mind olvasásra és tanulásra fordított. Egy szíves...
