Mindketten tudtuk rá a választ, hiszen ez egyértelmű, nemde? Csupán figyelmességből kérdezte meg, tisztában volt érzelmeimmel. Ujjával cirógatta kézfejemet, eközben keserves és egyáltalán nem igaz mosolyt nyomott szikkadt, s duzzadt ajkára. Jobb tenyerével homlokomat simítgatta, biztonságban éreztem magamat, mégha pár perc volt csak. A fiú lágy tekintete most nem úgy perzselte bőrömet, ahogyan az első találkozásunkkor. Eleinte gonoszan, s méregetve figyelt engem, ezt pedig a szeretet váltotta fel, semmi több. Mulattságos, hogy mit képes tenni az emberrel egy kis törődés, ugye? Boldogan tekintek vissza arra az egy hónapnyi büntetésnek hívott alkalmakra, melyek számomra nemigen tükrözték azt aminek hívták a többiek. Nekem egy remek lecke volt.
S most mégjobban egyedül érzem majd magam, hiszen Mike kivizsgáláson van, Roxmortsba vitték a súlyosbodó állapota miatt.
— Peter miatt akarnak megölni — suttogta fülembe. — Miután kiszálltam, a szőke kapott az alkalmon, tudta hogy állok hozzád. Kicselezett engem, eléggé ügyes módon — dörmögte. — Azt tanácsolták, hogy engem is kegyetlen körülmények közt végezzenek ki. S tudod mi a vicces? — hullott le egy könnycsepp kézfejemre. — Hogy a saját anyám születésnapjára tűzték ki ezt az időpontot. Két nap múlva — mesélte nekem reszkető hanggal. — De nem haragszom rá — a kedves csengő hang üti meg fülemet. — Volt értelme a napjaimnak, Janice — érzem ahogyan elvigyorodik. — Erre a pár hétre megtanultam szeretni, amelyek a legszebb perceim és óráim voltak, Janice — édesen ejti ki nevemet, így most már én is elérzékenyülök. — Elkerülhetetlen a halálom. Sajnálom — lehelt csókot homlokomra.
— Ezt hogy érted? — rémültem meg. — Regulus, mit tervezel? — sandítva kérdezem tőle.
— Szóltam Lily-nek és a többieknek — nyögte ki nemes egyszerűséggel. — Te még csodás dolgokat fogsz véghez vinni. Gyönyörű gyermekeid lesznek, egy szerető férj társaságában. A kislányod vagy a kisfiad büszkén fog hazajönni az iskolából és beszámol majd arról, hogy melyik házba osztották be — gyülemlett fel rengeteg könny szemembe, amelyek oly gyorsan folytak le orcámon, mint a patak sebes csobogása. — Te pedig örömmel fogsz visszatekinteni a te iskolai éveidre, mert én nem hagyom, hogy ma meghalj — jelentette be. — Mert ha ma eljössz, azok lesznek az utolsó perceid, s még az a patkány se fogja megvezetni a szép szavaival a Nagyurat.
Erősen rászorítok ingje gallérjára, mindeközben mellkasom hevesen fel-le jár. Nem kapok levegőt, arcom felhevül és megfékezhetetlen sírórohamom átveszi az irányítást.
— Kérlek, Regulus — hüppögtem. — Nem akarom. Nem akarom — ismételtem el magamat. Az egyik percben rácsapok mellkasára, majd karjára és csak arra várok, hogy eltűnjön ez az átkozottul rossz érzés szívemből. — Ne tedd ezt, könyörgök — kulcsoltam át kezeimet nyakán és odahúztam magamhoz. A Fürtös nyakamba fúrja fejét, hallom heves lélegzetvételét. — Ne menj el. . . — dadogtam.
— Szeretlek — vált el tőlem, s lehámozza karjait nyakáról. Forrón égő ajkát az enyémnek tapasztja, érzelemmel érintette hozzá számhoz. Ajka levándorolt nyakamra, s oda is nyomott pár puszit, azt követve vállamra egyet. — Légy jó, kedvesem — utolsó szavai csengtek fülemben. Legszívesebben felkiáltottam volna és minden fájdalmamat kiordítanám együltő helyemben, de megvolt kötve a kezem. Gyors léptekkel hagyta el a termet, ezzel egyedül hagyva engem borzalmas gondolataimmal. Utána akartam nyúlni, azonban egy lánc visszarántott. Az a lánc a nyakamra is rátelepedett, ezzel fojtásnak indított.
Muszáj volt segítséget kérjek, holott nem ezt tartottam a legmegfelelőbb ötletnek. A remény hal meg utoljára, tartom magam ehhez. Egyetlen embert ismerek ebben az intézményben, aki függetlenül minden rossztól is segítséget nyújt az embereknek. A Professzor jelen pillanatban az én Főnixem. Könnyei gyógyítást eredményeznek szívemben, velem együtt érzi a fájdalmamat. Irgalmatlanul gyorsan pattantam ki az ágyból és fogtam futásra, nem érdekelt, hogy most ki lát meg. Az irodája felé siettem, amely résnyire ki volt nyitva. A sárga gyertyafény szűrődött ki a szobából, s mindenféle habozás nélkül bekopogtam. Az idősödő férfi kedves hangja terjed a levegőben, jelzett nekem, hogy beléphetek. Csapzottan hullottam be az irodába, ami miatt Dumbledore Professzor aggódva kelt fel székéből és rohant oda hozzám.
— Mi történt magával? — kérdezte tőlem. — Úgy néz ki, mint akit üldöztek, na üljön le, kedvesem — az utolsó szóra elbőgöm magam, hiszen Regulusé is ugyanez volt.
— Pro-professzor. . . Nagy baj fog történni — hebegem el neki. Érdeklődve ült le mellém, viszont előtte becsukja ajtaját. — A-a Halálfalók visszatértek és Regulus bajban van — magyaráztam el neki egy szuszra. Nem kellett neki semmit se mesélni, úgy láttam tisztában van vele. — Uram, segítsen — hullottak le újra könnyeim orcámra. — Ma sokan megfognak halni, Regulussal együtt — gesztikuláltam hevesen.
— Magácska erről honnan tud? — paskolta meg vállamat.
— Az nem fontos. Az a lényeg Professzor, hogy tisztában vagyok az Apám ügyeivel — köptem a szavakat.
— Nos, Mallard kisasszony — sóhajtotta. — Tudja, nagyon örülök, hogy végre fény derült az igazságra, melyet éveken keresztül titkoltak maga elől. Én ugyan nem tehettem semmit ellene, az Apja szavát nem írhattam felül — kezdenek jobban összezavarni. Összevont szemöldökkel hallgatom a férfi beszédét. — Bizonyára nem érti miről beszélek, de ez rendben van, Mrs. Mallard — tartotta ott tenyerét vállamon és komolyan a szemeibe nézett. — Mr. Mallard, az Apja egy aféle — kereste a megfelelő kifejezést. — Igét tett magára, amivel huzamosabb ideig nem is tudott semmit arról a csoportól, ám a maga elméje ezt a varázslatot kivédte — mesélte el nekem az idősödő férfi. — A megfelelő időt kereste arra, hogy magácska is csatlakozzon a Halálfalók rettegett csoportjához.
— Remek — mosolyodtam el gúnyosan. — Tehát az Apám befolyása alatt voltam. S az Anyám? Vele mi lett? Őt érte a varázslat? — temérdeknyi kérdésemet követve csak biccentett egyet főjével. — Jesszusom — túrtam bele hajamba reszkető kézzel. — Szeretném megállítani őket. Tudom hol lesznek, uram — folytattam tovább. — Kiderítettük Regulussal, hogy mikor és melyik helyen lesz a találkozó, azonban. . . Regulus nem engedett el és most oda tart, egyedül — hangsúlyoztam. — El kell jussak, viszont időm nem maradt, mellesleg megállítana engem — hebegtem.
— Úgy véli sikerülne magának? — kérdése arcon csapott. A célom csakugyan ennek az egésznek a megfékezése, ámbátor az már tényleg kérdéses, hogy pórul járok-e. Viszont makacsságom miatt ebből a szempontból előnyre tettem szert, nem adtam esélyt arra, hogy veszítsek e téren. Magabiztosan megbiccentem fejemet, s várok a válaszára. A levegőbe lendíti mutatóujját, ezt követve az irodájának a közepén lévő asztalkához siet. A fiókból egy folyadékot húzott elő, amely egy fiolában volt. — Igya meg, azután erősen gondoljon arra a helyre ahova el szeretne jutni — adta az utasításokat. Hálásan pillantottam rá, s egy utolsó könnycsepp csordult végig orcámon. — Ezt emilyen esetekre tartogattam.
— Köszönöm, uram! — bazsalyogtam, szorosan tartottam markomban az imént szerzett löttyöt.
— Mallard kisasszony. . . — szólított még meg. — Ne feledje! Aki a Roxfortban segítséget kér, az általában meg is kapja — mondta el mondandóját a pedagógus. — Most siessen!
Az idő telik, ám én még mindig nem a Malfoy család birtokán vagyok. Tizenegy óra negyvenöt. . .
VOUS LISEZ
Folyosókat érintve / Regulus Black
Fanfiction| ~ Always? ~ | ! BEFEJEZETT ! Előzménye a történetnek : Janice már a hatodik évét kezdte a Roxfort Boszorkány és Varázslóképző intézményben. Első négy évében egyes egyedül tengette idejét, amelyet mind olvasásra és tanulásra fordított. Egy szíves...
