Folyosókat érintve / Regulus Black

| IX. Fejezet |

2 héttel később

  A kerten keresztül igyekeztem Roxmortsba, ugyanis pár dologra szükségem volna. Remus kullog mellettem, felajánlotta azt, hogy elkísér engem. A fiú barna hajába erősen belekapott a szél, az enyémnek csak az aljába sikeredett, ugyanis elhoztam magammal piros sipkámat. Szótlanul megyünk, egyedül a fák nesze üti meg fülemet. A szél táncba hívja a fákon csüngedező leveleket, melyek vagy engednek a kérésnek, s felkerekedve indulnak el útjukra a széllel, vagy ragaszkodnak az ágak végéhez. A szürke felhők lepik el az égbolt szinte minden terét, csak néholi lyukak vehetők észre. Lupin zsebéből egy zsacskónyi színes cukrot kapar elő, felém nyújta, én csak kedves mosollyal megrázom főmet. Megrántja vállát, és bekap egyet a szájába, amelyet perceken keresztül ízlelget.

— Janice, mi lelt téged? — bökött oldalba bohókásan a fiú. — Elvagy merülve a gondolataidba, alig szólsz. Oké, hogy régebben is csendes gyerek voltál, de azóta már a csapatunk tagja vagy. Szerettél dumálni. . . — vonja oldalra ajkát szomorkásan. — Hé, figyelj! — állt meg egy percre, tenyerét a vállamra helyezi és mélyen szemeimbe néz. — Ha csak megakarsz valamit osztani, itt vagyok — vigyorogva bíztatott.

— Ne haragudj, Remus — haraptam alsó ajkamra. — Mostanság tényleg eléggé csöndes vagyok. Tudod — apadtak el szavaim egy másodperc alatt. — Fáradt vagyok, ennyi az egész — magyaráztam meg neki, mire hümmögni kezdett. — Ennyi az egész.

— Ha te mondod — sóhajtotta. — Na gyere szivi, szalajtunk valamit neked — ragadott karon nevetve, majd zsebébe csúsztatta cukorkáit. Futva érkeztünk meg Roxmortsba, a végére alig kaptam levegőt, lihegve követtem őt.

    Ennyire látszana, hogy a kedvem egyenlő az elsőprő viharéval és a szomorú csendélettel? Valóigaz, a hangulatomat nem lehetett a derűvel, mókával leírni. Újra visszaestem abba a helyzetbe, mikor mindent hátrahagyva elmerülök a könyvek világába. Csak a sorokat akartam falni, semmi mást. Az a maró érzés továbbra is ott tántorgott szívem mélyén, minden egyes részében.
Képtelen voltam arra, hogy megszakítsam vele a kapcsolatot, azonban számára se okozhattam bajt. 

Visszaemlékezés : 1 héttel korábban

    A takarítás egy részével végeztünk, boldogan meneteltem vissza a körletbe. Hatot ütött az óra, már csak pár pedagógus tartózkodott a folyosón. Holmimat mellkasomnak szorítom, hátamon a táska leng ide-oda. Hajam ziláltan hullott szemembe, melyet minden másodpercben ki kellett sepernem onnan. Fáradtan bandukoltam, megtornáztatva nyakamat folytattam utamat. Nem léphettem többet tíznél, mikor valaki pisszegni kezdett. Az egyik kis szoba ajtaja mögül érkezett a hang, értetlenül kapkodtam a fejemet. Hirtelen egy kar ránt be az említett helyre, ez valószínüleg az egyik raktára lehetett az épületnek. A lámpa sárga fénye pislákolt, látszott, hogy egy jóideje nem lett cserélve. Két ijesztő szempár tekintett vissza rám a szűkös helyen, barna szemei vérszomjasan néztek engem. Ajkaim elválnak egymástól, alig tudtam megszólalni. A göndör fürtök ismerősek voltak, viszont ezek most egy lányhoz tartoztak. Regulusnak sokkal lágyabb tekintete van, ámbátor eléggé hasonlítottak.

— Janice Mallard, ugye? — nyomta oldalamba a pálcáját, mire felszisszentem. Bólintok egyet. — Remek. Hát megtaláltalak, sárvérű. . . — az utolsó szó olyannyira fájt, mint a bőrbe álló rózsatövisek. Nem tagadom, tényleg nem tisztavérű varázsló vagyok, nem vagyok se aranyvérű, se félvér. — Hol töltöd az idődet öt és hat között? — kérdezte ingerülten.

— Nem hinném, hogy beszámolót kellen tartanom neked, Bellatrix — morogtam orrom alatt, s ekkor mégjobban bordáim közé fúrta a tárgyat. — Ha annyira érdekel téged, akkor a tánctermet takarítom. Vagyis takarítjuk. . . — helyesbítek.