Folyosókat érintve / Regulus Black

| X. Fejezet |

    Az összes gondom elszállt arra a pár percre, míg azt a könyvet forgattam tenyereim közt. Egy hatalmas vigyor pihent meg orcámon, alsó ajkamra harapva nyitottam ki a keményborítós könyvet. A lapok simán tornyosultak egymásra. Egyetlen szakadt lapot, vagy gyűrött részt se láttam, mélyen beleszippantok a tárgyba. A számok és betűk sorakoztak fel az oldalakon, szemeimmel átfutok rajtuk. Mikor végigvezettem tekintetek néhány lapon, becsukom a könyvet, s szorosan mellkasomhoz szorítom. Lehunyom szemeimet, boldogan kalimpált a szívem. Óvatosam a táskámba csúsztatom a tárgyat, s úgy döntöttem, hogy gyorsan nekiállok takarítani. Felkaptam a már ismerős rongyot, tisztítószert, ujjaimmal hajtok egyet a puha anyagon, aztán elhaladok a párkányokig. Az üvegre is ráférne már egy kiadós pucolás, így azzal kezdem. Lassan vonom végig a hatalmas és hosszú ablakon, a por másodpercek alatt száll a levegőbe.

    Fél óráig biztosan elfoglalhattam magam, ugyanis az ajtó nyikordulása zökkentett ki a dolgom csinálásából, egyszerre pillantunk a másikra a Fürtössel. Feltápászkodom a földről, gondosan leporolom nadrágomról a piszkot. Aprócska mosoly szállt ajkára, amely engem is vigyorgásra késztet. Eszembe jutnak Bellatrix szavai, szóval inkább elrejtem akkori érzéseimet. De mégis megkéne köszönnöm a gesztusát. . .

— Köszönöm a könyvet, Regulus — biccentettem a fiú felé. — Elvégeztem a a te részed egyik felét. Folytassuk a munkát — motyogtam komoran.

• • •

    Már vagy egy órája némán létezünk a kis szobában, Regulus feszültnek tűnik. Hangos sóhajt ereszt ki, ujjai közt a rongy összegyűrődik. Értetlenül meredek rá végtagjára, azután az arcára. Fürkészni kezdte érzelemmentes orcámat, muszáj oldalra néznem. Képtelen vagyok hosszasan smaragdzöld szempárjába nézni, melyek ragyogóan vizslatnak engem. Viszont ahelyett, hogy mérgesen kikelt volna magából, egy ötlettel rukkolt elő, amely mégjobban feszegette a határokat, és szegte meg a szabályokat.

—  Játszunk kérdezős játékot. . . — szólalt fel a semmiből. — Benne vagy? — ehhez gondolkodnom kellett. Hiszen ő nyitott, ő vetette fel ötletét. Ő volt az, aki társalogni kívánt velem. Végül félve biccentek egyet, eközben folytatom a dolgomat. — Oké. Kezdesz, vagy kezdjek? — fordult felém egy másodpercre.

— Kezdj — susogtam.

— Melyik tantárgy áll a legközelebb hozzád? — guggolt oda mellém, s a rongyot a kezében megvizezte a térdeim előtt lévő vödörből. Vészesen közel volt hozzám, azonban pánikba esve arrébb csúszok.

— A bűbájtan, azt hiszem — adtam meg neki a választ. — Neked? — nyúltam oda a felmosófejért.

— A kvidiccset nagyon szeretem, bármennyire is nem tantárgy. Még elsőben tanultunk repülni, kifejezetten imádtam — felelte Regulus. Olyan élvezettel, mesésen, beleéléssel beszélt erről, hogy nem tudtam nem bazsalyogni.

— Öhm. . . — estem gondolkodóba. — Mi miért nem találkoztunk, ha egy évfolyamon vagyunk? Valahogy sose találtalak, Sirius is keveset mesélt rólad — tettem fel eléggé bonyolult és hosszú kérdésemet. Az arcáról a mosoly legörbült, helyette lesüti szemeit. — Ne haragudj, nem szerettem volna olyat kérdezni ami — itt egy picike szünetet tartok. — ami számodra kellemetlen lehet.

— Áh, hagyd csak — dörmögte legyintve egyet. — Igazán nem is vészes téma csak, érdekes — illete ilyen szavakkal a történetét. — Az éveimet máshol töltöttem, utazgattam. Volt, hogy egymagam indultam útnak. Fel akartam fedezni mindent amit lehetett, a Mugli világot is — a ' mugli ' szóra egy percre összeszorult torkom, viszont igyekeztem nem a lány szavaira gondolni. — Az édesanyámék szerették volna, ha letöltöm az iskolai éveimet.

— Úgy beszélsz erről, mintha az Azkabanba kerültél volna — jegyeztem meg vigyorogva.

— Számomra az — adta meg az utolsó választ erre a kérdésre. Mélyen szemeimbe nézett, talán fél percig így meredtünk egymásra. — Ki is az a szőke srác a csapatotokban? — ejtette ki ajkán a következő kérdést. — Peter?

— Peter, igen — mondtam nevét a fiúnak. — Ő már a kezdetek óta a többiekkel van, mint említettem később csatlakoztam — halkultam el a végére. — A legjobb barátunk.

— Észre se veszed, hogy mennyire odavan érted? — horkantott fel a Fürtös. Értetlen, fancsali képet vágtam. — Ó, ne! Mondd, hogy te is látod, és nem én lőttem le a poént — temette tenyereibe orcáját. — Ahogy rádnéz, szinte perzselő, Janice. A szemeivel szinte, nos. . . — nyelt egy hatalmasat. — Hagyjuk — morogta. Kínos csend telepedett le közénk, de nekem van mondanivalóm, rengeteg. A csend kiváltotta belőlem, hogy szám gyorsan kezdje el formálni a szavakat, érzelegve magyaráztam neki.

— É-én — hebegve kerestem a szavakat. — Sárvérű vagyok — gondolataim csakis ekörül forogtak, ezáltal kibukott belőlem ez a mondat. Regulus nem értette mit szerettem volna ezzel mondani, ajkai elválnak egymástól. — Hiszen mit is gondoltam? — gyűltek szemeimbe könnyek. — Én nem érhetek fel hozzád, vagy Siriushoz, netalán Bellatrix-hez — az utoljára számmal megformált név megütötte a fiú fülét. Lehuppanok a padlóra, még a felmosófej is hatalmasat csattant.

— Miféle badarságokról beszélsz? — nevetve ült le mellém a földre. — Igazán nem figyeltem, hogy kikhez tartozol. Boldoggá teszed a testvéremet, a többieket is. Kell ennél több? Talán valaki mást mondott? — érzi. Pontosan tudja, hogy miről van szó, annak ellenére is, hogy egyetlen szót se ejtettem róla. — Janice. . . — morogta fülembe nevemet.

— Nem lényeges. Folytassuk inkább, mert sose fogunk végezni — horgasztottam le főmet. Már kelnék is fel, mikor egy kar húz vissza. Mélyen szemeimbe néz, újra beveti a bőröt égető tekintetét.

— Áruld el miről beszéltél — határozottam figyelt engem, állkapcsa megfeszül. — Janice. . . Tényleg nem kezdtük jól a bemutatkozást, viszont napok, hetek teltek el. Ismerlek már annyira, hogy képtelen vagy hazudni. Múltkor majdnem elbőgted magad, mert az egyik tanárnak azt füllentetted, hogy a sok tanulás miatt nem tudtad beadni a szorgalmi beadandót — unott képpel állapította meg az egyértelműt. — Egy hete kerülsz.

— Ha hallani akarod, hát rendben — adtam be derekam. — Bellatrix pontosan egy hete — emeltem ki a számot. — keresett meg. Sze-szerinte csak hátráltatlak abban, aki lehetnél — tárom ki karjaimat idegesen. — Nem fogok az utatokba állni, Regulus! — rázom meg fejemet nemlegesen. A Fürtös szemei villámokat szórtak, reszkető ujjakkal simított végig orcáján.

— Egy szavát se hidd el — hajolt közelebb. — Figyelembe se vedd. Rá se hederíts. Különös célja van, melyet nemigen értek. Nem érdekel, hogy milyen vérű vagy — puspogta nekem, csakis nekem. Erős karjaival magához húz, mellkasának dönti fejemet. Felszakadt belőlem egy sóhaj, a könnyeket igyekszem elpislogni. — Semmi baj se lesz, oké? — hangja zene füleimnek, megnyutat és lágyságot árasztja magából. Ujjaival köröket rajzol hátamra, amely miatt a hideg is kiráz.

— Regulus — szólítom meg őt.

— Igen? — kérdezett vissza csillogó szemekkel.

— Köszönöm a könyvet, s a cetlit — intettem a táskám felé. — Csaknem pár órát késtem, előttem vetted meg — kuncogtam. Ő is nevetni kezd, hahotázásunk betölti az üresnek tűnő termet.

Akkor biztonságban éreztem magam.