Folyosókat érintve / Regulus Black

| XI. Fejezet |

    A pedagógus mondatai, mintha hosszas órákra nyúlnának el, minden lassított felvételben megy. Öklömmel támasztom meg főmet, fáradtan omlok majdnem a padra, ámbátor muszáj lesz ébren maradnom. Az óra most is hangosan kattog a néhol megrepedezett falon, a táblára mondatok halma kerül.
A mellettem lévő vörös hajú lány csak unottan bámul maga elé, viszont amikor felém pillant, akkor egy lágy mosolyt küld. Megbeszéltük, hogy az óráink után kimozdulunk egy kicsit a többiekkel, az utunkat Roxmortsba terveztük. Izgatottan vártam már, hogy vége lehessen ennek a szörnyen vontatott órának, bármennyire is szerettem ezt a tantárgyat. A toll végét a könyvemnek kocogtatom, egy aprót ásítok. Lábammal hevesen dobolni kezdek, fészkelődve számolom a perceket. Azonban az egyik másodpercben a padomra egy levél repült, amit ujjaim közz forgatva nézegetek. Bizonytalanul ugyan, de kinyitok. Egy rövidke szöveg állt ott, ismerős kézírással.

Holnap a takarítás, és a takarodó után találkozzunk kilenckor. Pontosan a kiskert elején.

~ R

    Hátrafordulok a cetli tulajdonosához, s egy mosollyal fűszerezett fejbiccentést kap. A pergament gyorsan összehajtom, azonban Lily eléggé szemfüles, így oldalba lök. Fel - le húzogatta szemöldökét, sejtelmes vigyorral szugerált. Nevetve megforgattam szemeimet, intek neki, hogy ne keltsen feltűnést. A lány csak védelmezően maga elé helyezi kezeit, míg a tanár nem figyel, eközben alsó ajkamra harapok. Két perc és kicsengetnek, szabad lehetek. A srácoknak már réges régen vége az óráiknak, biztosan türelmetlenül pillantgatnak óráikra, és nézegetik merre lehetünk. Még gyorsan szemet vetek a fiúra, aki csak somolyogva körmölte le az utolsó betűket is. Tincsei rakoncátlanul omlottak szemei elé, s talán annyira elkalandozhattam rajta, hogy észre se vettem a kicsengőt. Lily kocogtatja vállamat ujjával, én csak riadtan kapom rá tekintetemet.

— Hé, mégis mit kaptál? — suttogta kifele menet fülembe. — Láttam hogyan néztél arra a fecnire — próbálta elfojtani örömét, mégis szemei ragyogtak, szája felfelé görbült.

    Hamar megérkeztünk a megbeszélt helyre, a négy fiú tűkön ülve várt ránk. James semmiféle furcsa mozdulatot se tett a lány felé, ugyanúgy viselkedett, mint máskor. Szerették volna megtartani maguknak, teljesen megértettem döntésüket, és annak okát. Azonban bármennyire is erőlködtem, hogy tereljük a témát, sehogy se sikerült.

— Mi az oka a boldogságodnak, Janice? — kérdezte kíváncsiskodva Peter. Menetelésünk közbe bele-belekapott hajunkba a szél, legalábbis az én tincseim eszeveszettül csapódtak bele arcomba. — Olyan. . . — kereste a szavakat a fiú. — Olyan derűs vagy.

— Csak az vagyok, ennyi — rántok vállat hanyagul. — Ne képzeljetek már bele többet — hurrogtam le barátaimat egybefont karokkal. Lily hallgatott, egy szót se szólt az órán történtekről, akármennyire is csattant fel az örömtől.

— Hódolója akadt, nemde? — bökött oldalba Sirius. Peter arcáról a mosoly lehervadt, biccentve egyet fejével menetelt tovább a többiekkel. — Csak nem, szerelmes? — mondta ki az utolsó szót nyálasan. Én csak kiöltöm rá a nyelvemet, gúnyos képpel haladok mellette.

— Az egyetlen amibe szerelmes lehetek, azok a könyveim — adtam meg neki a megfelelő választ erre. Ő csak nevet egyet, lekapja fejemről a piros sipkámat és játszani kezd vele.

— Mi másról beszéltem? — biggyeszti le alsó ajkát mulatva, azután megpergeti mutatóujján a ruhadarabot. Szúrósan pillantok felé, így hamar visszakaphatom a sapkámat. Fejem tetejére nyomja, ugyanolyan vigyort küldött felém, mint Lily is az utolsó óránkon.

• • •

    Idejében érkeztünk vissza az intézménybe, lassacskán indulnom kell a táncterembe. Táksám a hátamon pihen, s cetli is benne gubbaszt. Öröm és idill töltötte meg szívemet, pár óra és Regulussal lehetek. Némiképp megijesztett ez az érzés ami bennem volt, az ismeretlen a frászt hozta rám.
A reszketés fogott el, mikor a tudat belémhasított, hogy hamarosan tényleg szemtől szembe leszek vele. Mindennap ezt teszem, s órák előtt is, viszont azok után teljesen más. Elkalandozva bandukoltam barátaimmal a folyosó közepén a többi diákkal, pár kanyar és le kell váljak. Percek alatt a táncterem előtt tudjuk magunkat, s mielőtt beléphettem volna a helyiségbe, egy bársonyos hang kiáltott utánam. Mindenki megilletődötten odavezeti tekintetét ahonnan érkezett, köztük én is. A Fürtös integet hevesen, Sirius int vissza neki.

— Micsoda szerencse! — köszöntötte a többieket. — Hogy s mint? — kérdésére szóbaelegyedtek a fiúkkal, akikkel remekül elvoltak. Kivéve Peterrel. Ő csak harciasan állt egymagába és várt azt, hogy ennek a beszélgetésnek mielőbb vége legyen. Morogva meredt ki magából, Lily-nek és nekem is eléggé feltűnt a szőke viselkedése. Petigrew méregetni kezdte a Black testvérek egyikét, pontosabban Regulust. A fekete hajú se hagyta magát, szúros pillantások fűszerezték meg a monológokat. Kellemetlenség költözött a beszélgetésbe, ami egyre jobban terjedni kezdett. — Ha nem bánjátok, most ideje lenne mennünk! — intett oda a barátainknak, akik megértően bólintottak felénk.

    Amint beértünk az eddig néma táncterembe, Regulus fújtatva nyúlt a szokásos holmikért. Megrökönyödve állok egy helyben, fejembe ezernyi gondolat fogalmazódik meg. Vajon mi lelhette a fiút? A feszültség valóban érződött a levegőben az iménti találkozás során, főleg a Fürtös és Peter közt. Rosszallóan pillantgattak egymásra, amely már számomra is borzalmas volt.

— Most már észrevetted, ugye? — dörmögte orra alatt. Értetlenül nézek a fiúra, aki kitárja karjait és hihetetlenül haladt vissza hozzám az ablaktól. — A-azok a nézések se árultak el semmit, Janice? Ahogy rádnézett, majd rám. A legárulkodóbb. . . — sóhajtotta. Ingerültsége ellenére is bársonyosan ejtette ki nevemet.

— Hidd el, nekem is leesett a dolog. . . Most már igen — haraptam el a mondat végét. — Hisz én nem adtam neki amolyan jeleket, Regulus! — szétesve dőltem neki a falnak, s lehunytam szemeimet. — Mellesleg, a többiek kezdik felkapni a vizet Dumbledore ötlete miatt. Hogy több hetet itt takarítsunk a szabályszegés miatt, számukra érthetetlen.

— Hé, talán nem szeretsz a társaságomban lenni? — közeledett felém árgus szemekkel, eközben egy hatalmas vigyor pihent meg ajkán. — Hadd halljam, Mallard — dorombolta nekem, hangja lágy és tapintatos volt.

— Nem erről van szó — susogtam. — Inkább csak takarítsunk, utána mindent elmesélsz — utaltam a késői találkozónkra. — Egyébként a folyosókat érintve szeretnél kiszökni? — helyeztem a tenyereimet csípőmre oldalradöntött fejjel. — Ha azokon keresztül megyünk, plusz egy hónap mosdótakarítás.

— Talán a legfelső toronyból szeretnél kiugrani? — nemlegesen rázom főmet. — Ezt megtárgyaltuk, kedvesem. — szólított meg egy ilyen mesésen hangzó szóval. — S csak, hogy addig elüssük az időt. . . — kezdett el töprengeni. — Folytassuk a kérdezős játékot. Viszont semmiféle ostoba kérdés, rendben? — lendítette maga elé mutatóujját. Helyeslően bólintottam egyet, ő pedig elindult az ablak felé.