Folyosókat érintve / Regulus Black

| XII. Fejezet |

    Úgy érzem, hogy az utóbbi hetekben elég közel kerültem Regulushoz. Egyáltalán nem számítottam ezen érzések felbukkanására, sőt, egyenesen ki nem állhattam az elején. Azt gondoltam, hogy a Mardekár fafejű osztagját fogja erősíteni, s majd mindenkin átsöpörve akar a céljához jutni. Kellemesen csalódtam, voltaképp párszor meg is mentett a napok alatt. Azonban Peter viselkedése lyukat ütött elmémbe, képtelen voltam azonosulni az ő érzéseivel. Lily egyfolytában csak erről a témáról tud beszélni, ilyenkor általában mégjobban felcsillantak kékjei, melyek amúgy is gyönyörűen ragyogtak. Izgatottan haladok a körlethez, ahol csak pár diákkal találkozom. Intek nekik, s mikor már a lépső legelső fokához érek, egy vékonykás hang kiált utánam. Egyből hátrafordulok, érdeklődve pillantottam a távolba. Az említett személy támasztotta magát az ajtófélfának, lihegve próbálta légzését rendezni. Értetlen fejjel, összevont szemöldökökkel ballagok vissza a fiúhoz.

— Peter, hát te? — kérdeztem rá. A szőke egyetlen szót se szólt, helyette ujjával oldalra mutatott, hogy kövessem őt. Ajkaim elválnak egymástól, engedelmesen teszem azt amit kért. A körleten kívül vagyunk, a kis folyosót választotta a beszélgetés helyének. — Most már igazán kibökhetnéd. . . — tettem csípőmre kezeimet. Pettigrew hebegve kalimpált kezeivel, gesztikulálva szeretett volna számomra valami fontosnak tűnőt mondani.

— Mi van köztetek Regulussal? — csapott bele a témába. Meghökkenve hátráltam, hiszen erre a kérdése nemigen számítottam. Olyan véresen komolyan kérdezte, hogy még szemeimbe is mélyen nézett, egy percre se vezette le tekintetét rólam.

— Tessék? — megrökönyödötten feleltem neki ennyit. — Ezt mégis hogy érted, Peter? — hunyorítva dőltem most én a falnak. — Mellesleg. . . Miért akartad a szemeddel megölni, élve elégetni, aztán megfojtani Regulust? Úgy figyelted, mintha bármelyik pillanatban ránk támadna.

— Együtt vagytok netalán? — e szó hallatán eltátom ajkaimat. Ha eddig nem képedtem el, akkor most biztosan látszott rajtam. Szemeim teljesen kitágulnak, nem hiszek a fülemnek. Mégis hogy merészelt emilyen dolgot mondani? — Ki fog használni, te nem ilyen embert érdemelsz magad mellé! Én féltelek. . . Janice — lágyan szólított nevemen, ezzel szemben én villámokat szóró tekintettel vizslattam őt. Tenyerét az enyémre szeretné helyezi, ámbátor elrántom onnan kezemet.

— Hogy tudtál így beszélni rólunk, Peter?! — mélységesen vérig sértett voltam, hiszen némiképp azt állította, hogy a Fürtössel játszadozunk egymással. — Hogy a francba volt merszed és képed ilyen szavakat mondani? — folytattam. Hangomat egy picit meg is emelem, azonban nem beszélek vele hangosan az ittlévők miatt. Ökölbe szorítom kezemet, lassan lehunyom szemeimet. — Ha nem haragszol, most mennem kell. További szép estét! — gúnnyal csöpögő mondatokkal köszöntem el tőle.

    Meg se vártam, hogy feleljen, helyette otthagytam a gondolataival. Mérgesen, bosszúsan trappolok fel a hosszú lépcsősoron, csak úgy zengett tőlem a körlet. Erőteljesen csaptam ki a kissé nyikorgó faajtót, amely hangosan puffant neki a falnak. Szerencsémre nem voltak bent a szobában, egyes egyedül köröztem a helyiség minden szegletében. Feszülten terültem le az ágyra, a plafont kezdem el bámulni. Még két óra és Regulus ott fog várni a megfelelő helyen. Maró érzés fogott el, Peter szavai csengtek fülemben. Egy nagy sóhaj csúszott ki számon, muszáj volt alsó ajkamra harapnom. Feltápászkodom, s azt vélem felfedezni, hogy a diáksereg rohanja le az összes körletet. Lily, illetve még pár társunk rikkantott be a szobánkba, boldogan köszöntek nekem, azonban az én orcámról nem éppen a vidámság rí le.

— Janice, hé! — surrant oda hozzám a vörös hajú. — Minden rendben? — huppant le az ágyamra, és aggódó tekintettel meredt rám. Én magabiztosan bólintok egyet, mosolyt nyomok számra. — Láttam hogyan merengtél semmibe — hunyorított rám, eközben tenyerét a hátamra simítja.

— Minden tökéletes, Lily — motyogtam orrom alatt. A lány csak elvonja ajkát, vállat ránt, s felsóhajt. — Csak fáradt vagyok, ez minden — magyaráztam meg szótlanságom okát.

— Te tudod. Szeretnék segíteni, oké? — karolt át a vigyorgó lány. Engem is nevetésre késztet vidámsága, egy halk kacaj csúszott ki ajkamon, ami már jobban tetszett Lily-nek.

• • •

    Pontosan nyolcóra ötvenet ütött az óra, ideje lenne indulnom. Eddig tökéletesen halad a terv, a többiek mind alszanak, legalábbis úgy tűnik, hogy mélyen. Utcai ruhában " aludtam " el, igyekeztem csendesen közlekedni, nem felverni senkit se. Lassan lehúzom magamról a hatalmas takarót, s lábaimat a cipőmbe csúsztatom, ezt követve elmenetelek – mindezt lábujjhegyen – a faajtóhoz. Reszkető ujjakkal helyeztem tenyeremet a fémkilincsre. Attól tartottam, hogy akkorát fog nyikordulni, ami felriasztja az éppen alvókat. Nagy levegőt veszek, összeszorított fogakkal nyomom le idegtépő lassúsággal a kilincset, azután apránként nyitottam résnyire az ajtót. Egyetlen apró nesz csendült fel, amire az egyikük megmoccan, ám nem ébredt fel rá. Megkönnyebbülten haladtam tovább, egy állomáson már túl is vagyok. A lépteim egyre hangosabbnak bizonyulnak, így lejjebb véve a tempót megyek le a hosszú lépcsősoron. Az utolsó fokhoz érek, immáron heves légzéssel. Nyúlcipőt húzva rohanok el a kijárahoz, innentől tisztának kell lennie az utamnak.

    Kiérek a kietlen folyosóra, csendesen áll a diákok nélkül. Azonban nem sokáig időzhetek el ezen, igyekeznem kell. A kiskerthez indulok, Regulus még biztosan nincsen ott. Körbenézek, nehogy valakibe belerohanjak, azután folytatom a terv szerinti utamat. Lélegzet-visszafojtva szedtem lábaimat, olykor-olykor hátrapillantok, remegő lélekkel szelem át a folyosót. Nem kell sokáig mennem, hamar elérem a kiskert elejét. Egy ismerős alak foglalja a padot, fürtjei a Holdfény alatt újra átszíneződnek, a tincseket az ezüst áranyalat szeli át. Apró mosoly húzódik ajkamra, izgatottan veszem be az utolsó kanyart. Pisszegve jelzek neki az intézmény kiskert felöli kijáratából, hogy itt vagyok. Odafordítja főjét, s mikor tudatosul benne, hogy én vagyok, integetni kezd. Gyöngyfogsora most is mesésen virított, laza öltözködése mellett döntött. Egy kék pulóver, illetve egy fekete farmernadrág fedte testét, cipője olyan színben pompázott, mint a nadrág.

— Szia — susogta nekem. — Eljöttél — állapította meg az egyértelműt somolyogva. — Köszönöm, hogy esélyt adtál.

    Agyamon hirtelen átfutnak Peter szavai, az a picinyke vigyor is lelohad arcomról, ami szemet is szúr az előttem állónak. S azt magam se tudom megmagyarázni, hogy mi miatt, de egyik percben úgy döntöttem, hogy karjai közé borulok. Egy nagy sóhaj szakad fel belőlem – akárcsak órákkal ezelőtt –, egy könnycsepp hagyja el szemem sarkát, természetesen próbáltam letörülni olyan gyorsan, ahogy csak lehetett. Regulus eleinte értetlenül nézte azt, ahogyan csendesen rávetődöm, azonban ezután szorosan átfogta karjaival hátamat. Nem értette tettemet, ahogyan én se.

— Ne haragudj. . . — bukott ki belőlem.

— Mégis mit? — kérdezte bazsalyogva.

— Hogy eleinte rádförmedtem, bajba sodortalak, most meg Peter — váltam el tőle, mélyen smaragdzöld szemeibe nézek. — Nem úgy bántam veled.

— Emiatt a kicsinység miatt szabadkozol? — horkantot fel. — Ugyan már, Janice — dünnyögte. — Pettigrew viselkedése valóban idegfeszítő, de ez ellen nem tehetünk semmit.

— Peter erőszakos — rántok vállat, mire kikerekednek szemei.

— Bántott is? — emelte fel hangját, erre pedig lepisszegem. — Janice!

— Nem bántott, te jó ég. Egyszerűen csak furcsa lett — ingattam főmet. — Amióta Severust kezdték el piszkálni, bizonyára szívére vette azt, hogy egy olyan diákkal barátkozom, aki hozzá tartozik — tippeltem meg a fiú érzéseit.

— A fekete hajú, nemde? — esett gondolkodóba a Fürtös. — Mintha valaki említette volna a többieket — felelte. — De ezt ne itt beszéljük meg, tudok erre egy sokkal jobb helyet. . . — susogta, s óvatosan csuklómra fonta ujjait. — Szabad? — vigyorodott el.

Biccentek egyet, ezzel pedig vezetni kezdett a koromsötétben.