Sziasztok!
Újra itt vagyok sok kihagyás után. Remélem nem haragudtok rám. Köszönet és hála amiért olvastok. Én is szoktam más írónak olvasni a kis történeteit és gondolom nekik is jólesik ha nyomot hagyok magam után. Na de nem is lopom tovább az időtöket. Hibákért bocsánat, igyekszem mindent kijavítani.
Irány olvasni. :)
PuszPusz
Otthagyom őt, miközben némán sírok. Hogy őszinte legyek nem számítottam másra, csak erre. Gideon Wayne mindig is híres volt arról, ha nem kapja meg azt amit akar, megkeresi másnál a legnagyobb lelkifurdalás nélkül. Aztán egyszer csak ráébred, hogy elbaszta. Sosem fogom megérteni őt ez már látszik. Egy darabig még bolyongok az utcán, aztán összeszedem magam és visszamegyek a lakására. Nem ezt érdemlem, mindig is szerettem őt. Már nem vagyok tizenéves, nem mennek az őrültségek. Történtek velem dolgok és nem tudok már az a bohókás lány lenni, akit egykor ő látott bennem. Meglátok az út szélén várakozó vagy pihenő taxit. A sofőr furcsán néz rám, amikor beszállok. Elmondom a címet és imádkozom, hogy ne legyen otthon. Nem akarom ugyanazt a kört végigfutni, újra és újra. Egész halkan egy ismerős Pink szám szól a rádióban, amit dúdolgatni kezdek. El sem hiszem, hogy én naiv hagytam magam. Azt hittem minden szép és jó lesz. Talán itt újra tudjuk indítani a kapcsolatunkat, hát bazi nagyot tévedtem. A lakásba felérve az összes holmim összepakoltam és az első utam a buszállomásra vitt. Megvettem a jegyet és azóta itthon vagyok. Gideon keresett párszor de két szónál többet nem beszéltünk. Jövő hónapban lesz a tárgyalás és ha minden jól megy szétválasztanak minket. Mióta eljöttem tőle ki sem mozdultam a lakásból. Kerestem a miért és a hogyra a válaszokat. Aztán beleuntam és elkezdtem élni. Újra járok edzőterembe, találkozom Liával, Gideon anyjával, de egyedül csak vele. Végre úgy érzem jól vagyok. A bátyám egy ideig még börtönben marad, anya ápolja a nagyit és igyekszik nem ott lenni, ha én is átmegyek. Nem mondom, hogy hiányzik de jobb anyát is kívánhattam volna, sosem tettem. Persze féltékeny voltam másra, nekik miért van ilyen kedves és szerető anyjuk, nekem miért nincs. Aztán,ahogy teltek az évek egyszerűen lepergett rólam. Megláttam milyen valójában és megpróbáltam a saját lábamra állni. Aztán jött Gideon és egyszerűen nem létezett számomra más. Most pedig itt ülök a nőgyógyásznál, mert két hónapja késik, a tesztjeim folyamatosan negatívak, mellette pedig folyamatos rosszullét jön rám. Néha ájulás közelben vagyok, szerencsére mindig otthon kap el és nem az utcán vagy a kocsiban. Még ketten vannak előttem, mindenki a férjével vagy a párjával ül itt, én pedig totál egyedül. Kicsit hülyén érzem magam ennyi terhes nő közt. Rettentően félek és izgulok, leginkább attól, hogy mit fog szólni hozzá. Egyáltalán megérdemli, hogy tudjon róla? Nyilvánvalóan nem, mert ő nem akarta, én annál jobban és mégis... Elképzelem, ahogy megmondom neki és a képembe vágja, hogy semmiféleképpen nem akarja a gyereket. Így is öszetörte a szívem, de ez lenne a kegyelemdöfés. Onnantól nem létezne számomra más, mint a kicsi. A bámulásomból a nővér hangja szakít ki, amint a nevemet ismétli. Felsóhajtok, kifújom a levegőt és elindulok felé. Egy pillanatra megszédülök, de igyekszem magam tartani. A gyomrom liftezni kezd majd még bukfencet is jár párszor, hogy szarabbul érezzem magam. Leülök az orvos elé és elmesélem a tüneteim majd kiküld a vetkőzőbe és lefekszem az ultrahangos ágyra. Rákeni a készülékre a hidegzselét és egy "lazuljon el" mond rám pillantva. Mégis ki képes ellazulni közben? Próbáljon magának feldugni a seggébe egy ilyen kütyürét és akkor mondja, hogy lazuljon el.
- Nos kisasszony, úgy néz ki nagyon is terhes - térképezi fel a monitort.
- A tesztek szerint nem. Többet is csináltam - dadogok, mint egy idióta.
