Miss "Perfect" (YG) ~ Befejezett

4.

Békés álmomat hatalmas zörgés zavarta meg, szemeim pedig azonnal kipattantak. Ijedten fordultam meg, majd bámultam a szobámban lévő Jinre, aki megállt abban amit éppen csinált, és ugyanolyan döbbenten meredt vissza rám. Nagyot nyelt, majd végre megállt egyenesen, és köhintett.

-Ne haragudj, én csak behoztam a tiszta ruhákat, és be akartam hajtani a szekrényedbe őket, de becsapódott az ajtó - mentegetőzött, mire fejemet visszahajtottam a párnámra, és csukott szemmel válaszoltam neki a fal felé fordulva.

-Majd én megcsinálom. Menj ki - válaszoltam, de nem hallottam hogy távozott volna, így ismét megfordultam. Mint aki meg sem hallotta mit kértem, tovább hajtogatta a ruháimat a szekrénybe. Melltartóim és bugyim láttán sem szégyellte magát, teljesen nyugodtan pakolászta őket, majd odalépett kicsomagolatlan bőröndömhöz, és abból is pakolni kezdett.

-Nem hallottad mit mondtam? Menj ki - szóltam hangosabban, ő viszont továbbra sem méltatott semmire, így megfogtam az első kezembe akadó párnát és teljes erőmből hozzávágtam. Nem ütött nagyot, de mégis, az elv, hogy én most megdobtam, nagyon felhúzhatta, mert csípőre tett kézzel megállt az ágy mellett, úgy nézett velem farkasszemet.

-Én csak segíteni akarok, mi a fene bajod van? - kiáltott dühösen, mire felültem az ágyban és ugyanolyan mérgesen néztem rá, ahogyan azt ő tette.

-Nincs szükségem a segítségedre. Majd én magamnak kipakolok, elrendezem a cuccaim. Nincs szükségem sem rátok, sem pedig a törődésetekre. Ez a francos szoba az egyetlen, amit hajlandó vagyok elfogadni, a többit intézem magamnak. Ne hívjatok magatokhoz enni, mert nem megyek. Sehol nem mutatkozok veletek, mindent megoldok magamnak! - ekkorra már kiabáltam, a hangzavarra pedig ismét nyitódott az ajtó, és Namjoon lépett be rajta, arcán látszott, hogy betelt nála a pohár.

-Miért vagy ennyire ellenséges mindenkivel? Csak Yoongi bánt téged állandóan, mi próbálunk a kedvedben járni, hát nem veszed észre? - mondta Jin, nekem pedig kezdett fogyni a türelmem.

-Nem kértelek meg rá titeket! Ki nem állhatlak benneteket, csak hagyjatok magamra, és ne foglalkozzon velem senki - mondtam dühösen.

Namjoon türelme is eddig tartott, egy határozott mozdulattal megfogta csuklómat, olyan erővel szorította, hogy éreztem, kezd zsibbadni. Másik kezével Jin karját kapta el, majd ellentmondást nem tűrő stílusban rángatott le minket a lépcsőn.

-Mit csinálsz? Engedj el, ez fáj! - sziszegtem, hiszen minden egyes mozdulatnál megcsavarodott a bőr a kezemen, a fiúnak viszont nem tűnt fel milyen erős a mozdulata.

-Hé, legalább óvatosabban húzgálj! - szólalt meg Jin is.

-Befogni! Mindkettő! - vágta oda hozzánk, esélyem sem volt szabadulni. Egészen a nappaliig rángatott, majd ott lelökött a kanapéra, semmi finomkodás nem volt benne. Jin ugyanilyen erővel vágódott mellém, majd elképedve nézett a leaderre. Szerintem senki nem látta még ilyennek, még én is megijedtem tőle. Tudtam, hogy most valami kemény fog következni.

-Lefelé! Mindenki, azonnal vonszolja ide magát!! - ordított, pillanatokon belül pedig szapora lábdobogás hallatszott, majd a fiúk irgalmatlan sebességgel kerültek elő. Yoongi kivételével mindenki jelen volt.

-Hol van? Hol van Yoongi? - tajtékzott Nam, mire az említett is lassan levánszorgott a lépcsőn, és szépen, komótosan leült tőlem jó messzire. Jól is tette, közelembe mer jönni, biztos hogy megtépem azt a szőke bozótot a fején.

-A türelmem elfogyott. Az utolsó cseppje. Eddig hallgattam az örökös civakodást, veszekedést és ellenségeskedést. Mindenki leül, és elmondja mi kínja van, mi nem tetszik neki, most szépen megbeszéljük a dolgokat. Mert ez így nem mehet tovább.

Csendben, lehajtott fejjel ültünk, arra várva, hogy legyen valaki, aki elkezdi. Tudtuk, hogy előbb utóbb beszélni kellesz majd, hiszen addig úgy sem mozdulhatunk sehova.

-Nem gondolod, hogy itt Jennie az, aki a legtöbb konfliktust kezdi? - szólalt meg lassan Yoongi, szemeit mélyen rám tapasztotta. Dühösen méregettem, nem nyeltem le amit mondott.

-Szóval azt állítod, hogy itt én vagyok, aki miatt balhé van? Kinek van közöttünk a legmocskosabb és legsértőbb természete? Hm? Kinek?

-Elég legyen már! - kiáltott Nam. - Jól van, Jennie gyerünk. Ki vele, mi a problémád, mi az, ami miatt senkivel nem tudsz meglenni? - nézett rám kérdőn, engem pedig elöntött a düh.

-Tényleg tudni akarod? Mondjam meg? Őszintén? Utállak titeket, egytől egyig! Minden mozdulatotokat, szavatokat! Benneteket! És tudjátok miért? Tönkretettétek az életemet! Elvettétek az apámat, szétszakítottátok a családomat! Elértétek az álmotok, de milyen áron? Az életem romokban, és nem segít, hogy titeket kell bámulnom minden áldott nap! - álltam fel, könnyeim pedig utat engedtek maguknak. Sietős léptekkel indultam meg a lépcső fele, de mielőtt még felmentem volna, megfordultam és ránéztem a megszeppent fiúkra, akik ugyanúgy ültek ott mint eddig, nem szóltak semmit. - Aki utánam mer jönni, vagy zaklatni kezd, esküszöm hogy tényleg kinyírom! - mondtam remegő hangon, majd feltrappoltam a lépcsőn, egészen be a szobámba, a biztonság kedvéért pedig elfordítottam a zárban lévő kulcsot.

Rap Monster

Döbbenten álltam a fiúk előtt, és figyeltem a lépcsőt, ahol pillanatokkal korábban még Jennie állt. Az, hogy végre megnyílt előttünk, és sikerült kiszednünk belőle, hogy miért ennyire ellenséges és undok velünk, segített abban, hogy tudjak gondolkodni valamilyen megoldáson.

-Nem tudtam, hogy ennyire nehéz neki - nézett Tae maga elé, miközben hátrafordult a lépcsőt kémlelve, hátha megjelenik rajta a lány.

-Szerintetek tényleg a mi hibánk? - nézett körbe Jungkook. - Tényleg miattunk esett szét a családja?

-Hogy lenne már a mi hibánk? Te ölted meg az anyját? - mordult rá Yoongi, akinek a viselkedése rendkívül meglepő volt számomra, hiszen tudom, hogy undok és mogorva, de ez a szint még számomra is új volt.

-Nem arról van szó. De tényleg, nagyon sokat dolgozik az apja, látod, hozzánk kellett költöznie, mert nem lenne már kivel laknia. 15 évesen azért ez elég megrázó - tűnődtem a dolgokon, mire Yoongi felnevetett.

-Ti vakok vagytok, vagy csak szimplán hülyék? Itt már régen nem a családjáról van szó! Egyszerűen arról, hogy rendkívül el van kényeztetve, tipikusan az a lány, aki aranykanállal ette a reggelijét is. És mi nem úgy táncolunk, ahogyan ő fütyül. Nem tanult meg alkalmazkodni, ahogyan egy ilyen házban illene. Nekem is nehéz néha, hogy ennyien vagyunk, de mégis megszoktam.

-De ez más. Adjunk neki időt, hátha akkor magától fog nyitni, talán akkor érezni fogja, hogy nem erőltetünk semmit sem. De itt vagyunk neki. - vakargatta tarkóját Hobi, mi pedig bólintottunk.

-Legyen. Hagyjátok békén és ne zargassátok. Ha pedig összeakadtok vele, legyetek türelmesek, nehéz időszak ez neki.

-Nekem nehéz egy levegőt szívnom vele. Nagyon nehéz - állt fel Yoongi, majd eltűnt a lépcső tetején. Nagyot sóhajtva rogytam le a fotelbe.

Vajon az idő most is képes lesz gyógyítani és közelebb hozni minket egymáshoz?