Miss "Perfect" (YG) ~ Befejezett

20.

Fejem nagyot koppant az előttem fekvő töri könyvön. Egy órája ültem fölötte, de hiába, engem nagyon nem érdekelt egyik világháború sem, és hiába magyaráztam a tanárnak, hogy nem akarom megtanulni, hajthatatlan volt. Nem érdekelte, hogy szenvedek, szép kényelmesen töltögette ki a keresztrejtvényét, nem foglalkozva azzal, hogy már nem bírok egy helyben megmaradni.

-Nem tudom, nem akarom, nem érdekel! - csaptam az asztalra. - A mi országunk ott sem volt! Minek nekem tudni mi történt egy másik kontinensen? Azt tanítsa meg, ami itt volt, és lehetőleg engem is érdekel.

-Jennie drága, minden órán elmondom neked, de akkor megismétlem. Nincs olyan, ami téged érdekel. A világháború az az általános tudáshoz tartozik, illik megtanulni és ismerni még akkor is, ha minket közvetlenül nem érintett. Tudom, hogy téged ezek nem foglalkoztatnak, és talán az életed során senki nem fogja számon kérni, de azért nem árt, ha tisztában vagy a dolgokkal.

-Maga olyan gonosz! - fújtattam, majd nem foglalkozva azzal, hogy mit mondott, felálltam, és otthagytam a konyhában.

-Jennie, szólni fogok édesapádnak hogy lázadozol, és nem vagy hajlandó tanulni! - jött mögöttem azzal a teknősre hasonlító tartásával és járásával. - Ha nem jössz vissza, és mondod fel nekem a leckét, biztos hogy büntetésben lesz részed!

-Már az büntetés hogy maga tanít! Menjen árulkodni, és panaszkodni nyugodtan. Menjen és mondja el neki, hogy mekkora egy sunyi, alattomos kis undok lény vagyok, akit nem érdekel a tanulás. Nyugodtan, morogja el neki a kínját. Mormota. - dünnyögtem halkan az utolsó szót.

-Hallottam!

-Jó! Legalább tudja mit gondolok! - fújtattam, majd felsiettem a szobámba. Számoltam a másodperceket, tudtam valaki utánam fog jönni.

-Bejöhetek? - nyitott be Suga a szobaajtómon, mögötte Jinnel.

-Ez felesleges kérdés volt, ha nemet mondok, akkor is bejössz.

-Ez igaz. - vont vállat, majd leült az ágyra.

-Jennie, mondd el, miért nem tanulsz? Miért ennyire nehéz neked? Visszavágysz a társaságba? Szeretnéd hogy az órákon, ha tudunk ott legyünk veled? - faggatott Jin. - Segíteni akarunk, rossz nézni ahogy szenvedsz.

-Nem az. - sóhajtottam. - De egyszerűen semmi nem érdekel. Az angol megy. Az irodalom is, olvasni szeretek. Még ha nagyon muszáj, a házikat is megírom mindenből. De a többi...a matekhoz nincs eszem, a fizikát, kémiát pedig vagy nem értem, vagy olyan érzés tanulni a Mormotával, mintha beraktatok volna egy csapat nyugdíjas közé, egy kis kötögetésre.

-Szóval a tanárral van bajod?

-Vele is, olyan merev mint egy feszítővas. De főleg az, hogy olyanokat kényszerít rám, amiket nem tudok, nem beszélve arról, hogy igazságtalan és hazug, mert olyanokat mond apának, hogy én nem tanulok semmit sem. Persze, de minden dolgozatom majdnem hibátlan lett.

-Akkor gondoljunk másra. - tette keresztbe lábait Jin. - Mondj olyat a hétköznapi életből, ami érdekel. Valami, amit szeretsz, amire azt mondod, hogy na ez tényleg foglalkoztat.

-A smink. - vágtam rá. - A sminkelés, a termékek. A divat, az ilyen újságok, minden.

-És mi lenne, ha ezt tanulnád? Nem ilyen tantárgyakat, hanem csak ezzel kapcsolatos dolgokat.

-Apa sosem engedné. - ráztam a fejemet. - Ő a zseniket szereti, akik még azt is tudják, miből áll a haj.

-Beszélj vele, mondd el neki mi a problémád. Ő sem akarja, hogy rosszul érezd magad, vagy azt csináld, amit nem akarsz. - simított végig a hajamon Jin, majd kiment a szobából.