Miss "Perfect" (YG) ~ Befejezett

21.

Suga POV:

Nem tudom meddig ültem lecsúszva, az ajtónak támaszkodva a földön, de igazából már nem is érdekelt. A szemeim fájtak, és a szúró érzés is egyre csak erősödött. Pedig én még sírni akartam, kiadni magamból bánatomat, és a felgyülemlett stresszt, de már nem volt hozzá elég könnyem, szinte kiapadtak a könnycsatornáim, akárcsak egy sivatag. Gyenge voltam és erőtlen, felállni sem akartam, hiszen úgy éreztem, én oda illek. A földre, akárcsak egy szemét. Mert egy nagy szemét voltam.

-Kérlek hyung, mondd el mi történt - guggolt le velem szemben Jimin. - Engedd hogy segítsünk, ne tartsd magadban.

-Hagyj - suttogtam lehunyt szemekkel. - Nem érdemlem meg, hogy segítsetek, sőt, azt sem hogy törődjetek velem.

-Ne csináld, gyere - fogta meg óvatosan a karomat, majd húzni kezdett felfele. Engedelmeskedtem neki, hagytam hogy lassan, bevonszoljon a nagy nappaliba. Viszont amint betettem a lábamat, legszívesebben ki is fordultam volna onnan. Mindenhol, mindenben Jennie-t láttam, még az illat is őrá emlékeztetett. Mérhetetlenül fájt, hogy nem tudom hogy van, nem tudom mi van vele. De ami még ennél is kínzóbb volt, hogy valószínűleg ő nem így érez, látni sem akar, hallani sem akar felőlem. És megértettem. Sajnos igaza volt.

-Végre összeszedted magad. - állt meg mellettem Jin, egy gőzölgő bögrét tartva a kezében, amit felém is nyújtott. - Nagyon megijesztettél ám. Nem szólaltál meg, nem is mozdultál, csak keservesen sírtál majdnem órákon át. Mi az, ami ennyire összetört? - ült le mellém, és ugyanolyan kíváncsian méregetett, mint a többiek.

-Elvesztettem. - mondtam, és letettem a kezemben lévő italt, mielőtt még kicsúszik reszkető kezeim közül. - Tönkretettem mindent. A kapcsolatunkat, az életét.

-Mit csináltál már? - sóhajtott Nam egy nagyot. - Hol kell egyáltalán keresnünk?

-Nem tudom - tört fel belőlem ismét a sírás, olyan lehettem kívülről, mint egy kislány. - Magára hagytam, egyedül a moziban - böktem ki, mire mindenki szeme a kétszeresére nőtt. - Esküszöm nektek, csak érte tettem, semmi önzőség nem volt abban, amit csináltam. Csak el akartam vinni moziba, mielőtt még elfoglaltak leszünk a fellépések miatt, csak egy estét akartam vele tölteni. Lehet hogy undok és szívtelen vagyok, de ti is tudjátok, hogy szándékosan, gonoszságból ilyet nem tennék soha! Ugye hisztek nekem? - fordultam körbe, és hatalmas megkönnyebbülést jelentett számomra a sok biztató, kedves szempár. - Néhány rajongó észrevett minket, engem pedig fel is ismertek. Tudtam, hogy ő mindenki számára ismeretlen, így otthagytam.

-Érdekes megoldás, de nem hülyeség. - vakargatta a tarkóját Jungkook. - És most hol van?

-Hát ezt nem tudom! - törölgettem meg a szemeimet. - De mindegy is, menjetek fel az internetre, biztos, hogy minden velünk van tele. Nem tudom, hogyan fogok megállni az igazgató előtt. Ránk bízta a lányát, aki még a felnőttkort sem töltötte be, én pedig felelőtlenül magára hagytam.

-Hát ez hamarosan kiderül. - állt fel Namjoon. - Ugyanis amíg te az ajtó előtt sírdogáltál, ő küldött nekünk egy üzenetet, látni szeretne minket. Azt válaszoltam, hogy még ma megyünk, amint tudunk, és most, hogy jobban vagy, mehetünk is.

Elkapott a félelem. Szinte minden lehetőséget láttam magam előtt, rettegtem attól, mit akar mondani, vagy mit fog velem csinálni ezek után. El sem akartam hagyni a házat, de tudtam, elkerülhetetlen a találkozás, nem beszélve arról, mennyire is kellemetlen most Jennie házában lennem.

Amikor odaértünk az irodája elé, Taehyung bátorítóan szorított egyet a kezemen, majd beléptünk a terembe. Nem is tudtam mit vártam. Talán azt, hogy ott lesz, hogy ez az egész nap egy álom volt, és ugyanolyan boldogok vagyunk, mint előtte voltunk. De nem, az igazgató irodája Jennie mentes volt és meg volt telve nehézkes légkörrel. Mikor észrevett minket, kissé fáradtan, de szélesen elmosolyodott. Én ugyanazt a pillantást kaptam mint a többiek, nem tűnt mérgesnek sem.

-Itt vagytok. - mondta, majd intett, hogy üljünk le. - Köszönöm hogy eljöttetek. Nincs sok mondani valóm a számotokra, egyszerűen szeretném számotokra kifejezni a hálámat. Köszönöm nektek ezt a pár hónapot, ameddig Jennie nálatok lehetett. Ti voltatok a családja, a barátai amikor én nem voltam alkalmas rá. Nagyon sokat tettetek érte, és az én szememet is felnyitottátok, hogy itt az ideje annak, hogy megfelelő apa legyek a számára. Soha nem fogom tudni rendesen megköszönni, hogy elkényeztetett és nehéz természete ellenére is vigyáztatok rá. Amikor veszteség érte, egyedül volt, tele fájdalommal, akkor is ott voltatok neki, boldoggá tettétek és a napjait bearanyoztátok. Sokat jelentetek számomra. Sajnálom, hogy ekkora terhet tettem rátok, most itt az alkalom, hogy levegyem.

-Ez mit jelent? - remegett meg Jungkook hangja, szemei megteltek könnyel. - Hol van Jennie?

-Jennie már nincs itt. - nézett végig rajtunk, én pedig egész testemben megfeszültem. Az igazgató a karórájára, majd ránk pillantott. - Ha jól számolom, hamarosan leszáll a gépe. Amerikába küldtem.

-Tessék? Miért? - állt fel Hobi. - Nem kellett volna elköszönnie tőlünk?

-Nincs most olyan állapotban, hogy találkozzon veletek. Jia barátnőjéhez utazott, majd ő eldönti mennyi időre. Kérlek titeket ne faggassatok róla, jó apaként viselkedtem, csak azt tettem, amit most jónak láttam. Nagyon hálás vagyok nektek, mint mondtam, meg foglak titeket jutalmazni. Most pedig koncentráljatok a fellépésekre, a munkátokra. Elmehettek.

-Igenis. - hajoltunk meg, majd szomorúan, lesújtva indultunk kifele.

-Yoongi, egy pillanat! - szólt utánam az igazgató. - Ezt Jennie kérte, hogy adjam át.

Döbbenten néztem a kezembe nyomott, igényes kis levélre.

-Tudom mi van benne. Köszönöm.

-Mit? - kérdeztem, valahogy nem állt össze a dolog.

-Megtanítottad a lányom szívből szeretni.

A beszélgetés eddig tartott, izgatottan vonultam a fiúk után, alig vártam, hogy elolvassam a levelet. Szinte feltéptem, amint beszálltam a kisbuszba.

"Drága Yoongi,
Sajnálom, hogy nem személyesen köszönök el Tőled, és azt is, hogy az utolsó találkozásunk ennyire rosszul alakult.
Szeretném megköszönni Neked mindent, amit értem tettél, a kitartásod, türelmed és szerelmed, amivel megajándékoztál.
Őszinte leszek veled, utálni akartalak. Azt szerettem volna, ha elfelejthetek mindent, ami hozzád köthető, minden emlékünket, szavaid. De egyszerűen nem tudlak. Mert szeretlek.
Igen, jól olvastad, őrülten szeretlek, és bánom, hogy nem volt bátorságom ahhoz, hogy hamarabb elmondjam. Nem akartam elhinni, hogy igaz, próbáltam kifogásokat keresni, de nincs. Belédszerettem.
Gondolom Apa elmondta, hogy Amerikába jöttem, abba a gimnáziumba, ahova Jia is jár. Három évet tervezek itt tanulni, három év múlva 18 leszek. Mikor visszamegyek hozzád, már nagy leszek. Ugye várni fogsz rám? Szeretsz még annyira, hogy kitarts mellettem?
Mert én igen. Várom a napot, amikor újra láthatlak.
Szeretlek!
Jennie

Szemeim megteltek könnyel, egyrészt a boldogságtól, másrészt a tudattól, hogy milyen messze is van tőlem. De hát ha eddig vártam, ez a három év nem is számít.

Szeretem Őt, és várok rá, ameddig csak kell.