Miss "Perfect" (YG) ~ Befejezett

22.

"Még mindig rád várok! Ígérd meg hogy visszajössz" - hallottam a hangját a hátam mögül, mire megpillantottam. Ott állt, széles mosollyal az arcán, majd karjait széttárva indult meg felém. Egy pillanatra sem gondolkodtam, sietve futottam ölelésébe. Amint célt értem, kezei körém csavarodtak, úgy szorítottak, mintha bármelyik pillanatban eltűnhetnék onnan. - Nem felejtetted el mit ígértél, igaz? - nézett mélyen a szememben, arca egyre közeledett az enyém fele.

Azonban mielőtt elérhette volna ajkaimat, mint a köd szertefoszlott, én pedig felébredtem. Szemeimet dörzsölve néztem körbe, majd tudatosult bennem, hogy ismét csak álmodtam. Ugyanaz az álom, ami egy hete kísért.

Egy hete annak, hogy Amerikába jöttem, és habár nem bántam meg, volt bennem egy enyhe hiány. Yoongi minden éjjel megjelent álmomban, mindig nagy szeretettel és boldogsággal fogadott. De sosem jutottunk tovább, mivel én mindig felriadtam.

Ilyenkor már nem tudtam visszaaludni, így a takarót magamra tekerve indultam lefelé Jia után. Mivel nem volt a szomszédos ágyban, gondoltam hogy már felkelt, és szokás szerint valami olyat csinál, amit együtt szoktunk, de nem várt meg vele. Nem ért meglepetésként a jelenléte a nappaliban, viszont nagyon érdekes látványt nyújtott. A földön feküdt, egy csűrcsavart pozícióban, és üveges tekintettel meredt a plafon felé. Azt sem érzékelte, hogy éppen fölé hajoltam, így kénytelen voltam lökni egyet rajta.

-Téged meg mi lelt? Olyan vagy, mint aki szellemet látott. - helyeztem magamat kényelembe a kanapén, majd kezembe vettem a TV kapcsolóját. - Mi az, meg is némultál?

-Videót néztem. Jennie, én ezt nem fogom túlélni. Hogy lehetnek ennyire jók? - áradozott. - Mindegyiknek új a haja, és egyre helyesebbek.

-Mit láttál? - fordultam vele izgatottan.

-Az új élő fellépésüket. - bökte ki, majd kezembe nyomta a telefonját. - Egyszerűen tökéletesek, és én annyira boldog vagyok, hogy személyesen is ismerhetem őket. Viszont egy valami nagyon szemet szúrt.

-Mi az? - kérdeztem, miközben megbabonázva néztem a videót, szememet le sem tudtam venni Yoongiról.

-Csak nézd tovább. - mondta rejtélyesen, én pedig összevont szemöldökkel koncentráltam. És akkor megértettem. Az egyik közeli felvételnél feltűnt, hogy Yoongi arca könnyekkel van áztatva, szinte alig lát ki mögülük. Mielőtt ő következett volna, nyelt egy nagyot, mély levegőt vett, és kissé remegő hanggal, de nekikezdett.

-Miattad van ennyire elkeseredve igaz? - nézett rám Jia, én pedig számat harapdálva bólintottam. - Miért nem beszélsz vele? Vagy adod tudtára, hogy egyébként mi van veled? Nagyon szeretnek téged, biztos vagyok abban, hogy aggódnak miattad.

-Azt hittem apa átadta neki a levelemet. - sóhajtottam, és letettem a telefont. - Abban világosan megmagyaráztam neki a dolgokat, sőt, azt is bevallottam neki, hogy mit érzek iránta. Nem lehet, hogy nem kapta meg, muszáj látnia azt a levelet! - húztam a fejemre a takarómat, mikor is megcsörrent a vezetékes telefon.

Tudtam, hogy apa lesz az, mivel ezen a telefonon csak ő hívja Jia szüleit. Saját mobilom jelenleg nincsen, a régit Koreában hagytam, apa nem akarta hogy a fiúk folyamatosan keressenek, vagy zaklassanak.

-Igen? -vette fel Jia, én pedig nagyokat pislogva néztem rá. - Igen, már felkelt. Igen, itt van. Igen, odaadom. Igen, egyedül vagyunk itthon. Nem, nem gyújtunk fel semmit. Igen, tudunk vigyázni magunkra. Igen, még mindig megvan az a nagy dög, kinn játszik a kertben. Igen, harap. Van biztonsági rendszer is. Most akar vele beszélni vagy nem? - veszítette el a türelmét, majd a kezembe nyomta a telefont. - Olyan, mintha egy rabot tartanék. - mondta, majd egyedül hagyott.

-Szia apa! - köszöntem. - Valamit tudnom kell. Átadtad neki a levelemet igaz? Csak mert láttuk a fellépésüket, és annyira el van keseredve, azt hittem hogy esetleg nem tud semmiről sem.

-Szia Jennie. Igen, átadtam neki, de értsd meg, nagyon nehéz most neki. Attól, hogy bevallottad mit érzel, még itt hagytad. Nagyon hiányzol neki, napi szinten próbálja meg elkérni tőlem a telefonszámodat. Múltkor még a telefonomat is lenyúlta, csak nem talált meg benne. Tudod, hogy nem szólok bele a dolgaidba, de jó lenne, ha nem csak nekem adnál hírt magadról. Írj neki valamit, hogy ne legyen annyira összetörve. Nem tesz jót ez senkinek sem.

-Igazad van, de fogalmam sincs, mit kellene mondanom neki, vagy egyáltalán hogyan.

-Kérlek, ne nehezítsd meg a dolgát. És a tiedet sem. Tudom, hogy hiányzik, ezt látom rajta is. Legalább csak fél évente egyet. Tarts vele kapcsolatod, három év az sok idő.

-Oké. Köszönöm apa. - mosolyogtam. -  Szeretlek.

-Én is. A leveledet majd az én címemre küldd, hogy kicserélhessem a borítékot, mert kinézem belőle hogy utánad megy, most pedig nincs lehetőségünk egy újabb botrányra. A múltkoriból nem lett semmi, azt hiszik a rokona vagy, az arcod nem jelent meg sehol. De azért ne kísértsük a sorsot. Üdvözlöm Jia szüleit, és őt magát is, valamikor majd jelentkezem.

Amint kinyomta a telefont, a szobába siettem, elővettem egy szép, díszes papírt és írni kezdtem:

Drága Yoongi,
Sajnálom, hogy eddig nem adtam hírt magamról, nem éreztem egy alkalmat sem megfelelőnek. Nagyon jól érzem magamat, habár kicsit nehezen szokom még meg ezt a környezetet. Igazából fogalmam sincs, mit kellene Neked mondanom, nagyon nehéz összeszedni a gondolataimat. Láttam az új klipeteket, és a fellépést. Ne mondd el a fiúknak, de szerintem te vagy a leghelyesebb, boldoggá tett, hogy újra láthattam az arcodat! Viszont kérnék tőled egy szívességet. Soha többet nem akarlak sírni látni. Sem miattam, semmi miatt. Kérlek! Mindig legyél vidám, egyél sokat, pihenj eleget, légy önmagad! Ne felejtsd el, hogy én figyelni foglak! Üdvözlöm a fiúkat is, sok sikert a továbbiakban, ígérem hogy még beszélünk!
Szeretlek,
Jennie

Elégedetten olvastam végig a sorokat, majd a biztonság kedvéért ráfújtam egy kicsit a parfümömből. Olyan érzés volt, mint amikor régen a hölgyek leveleztek a kedveseikkel, akik messze laktak tőlük. A szituáció majdnem ugyanaz, az ok különbözik csak.

-De romantikus! - mosolygott Jia, mire ijedten dugtam el a levelet a hátam mögé. - Most miért vagy úgy oda, végigolvastam az egészet.

-Ezt nem illik!

-Mikor érdekelt az illem? - nevetett, majd megölelgetett. - Biztos, hogy örülni fog neki, és hamar válaszolni is fog.

Teltek a hetek, a hónapok. Választ viszont nem kaptam. Apával hiába telefonáltam, sosem beszéltünk erről a dologról, és habár majdnem megölt a kíváncsiság, mégsem hoztam fel a témát. Gondoltam biztos szólt volna, ha valami baj van.

Egy fél év is eltelt, de Sugáról semmilyen hír nem jött továbbra sem. Ugyanúgy fellépett a fiúkkal, ugyanúgy hoztak új dalokat, albumot, de tőle személyesen nem jött semmi. Engem közben felvettek Jia iskolájába, ahol pszichológiát tanultam. Elhatároztam, hogy személyes példámból adódóan segíteni akarok azoknak a fiataloknak, akiket valamilyen veszteség ért, de nincs kivel megbeszélniük a problémát. Egy fárasztó, kemény nap után éppen hogy hazaértem, amikor megpillantottam az asztalomon valamit. Egy levél volt az. Yoongitól.

Gondolkodás nélkül, kapkodva nyitottam ki a borítékot, alig vártam hogy a végére érjek. Szememből előszöktek könnyeim, amint elolvastam, majd kezembe szorítva a papírt, dőltem végig az ágyamon.

Aznap ismét vele álmodtam. És ajkunk végre összeért.