Miss "Perfect" (YG) ~ Befejezett

5.

Jungkook

-Nem akarom ezt nézni! - vergődött mellettem Taehyung. - Mindig azt nézzük, amit te akarsz, csak mert te vagy az idősebb, és a keményebb.

-Ha nem tetszik, akkor felállsz, és csinálsz valami mást - mordult ránk Yoongi hyung, akit nem hatotta meg a többiek mit akarnak, ha ő kosármeccset akar nézni a TV-ben, akkor bizony kosármeccset fogunk nézni, és nincs olyan emberi lény e Földön, aki meggátolhatja ebben.

-Fejezzétek már be, hány évesek vagytok? A távirányítóért nem fogtok összeverekedni? - dörzsölte orrnyergét Namjoon, akin látszott, hogy a szíve mélyén, legszívesebben felállna, összepakolna és itt hagyna minket a francba. Nagyon ki van már ránk akadva, a legkisebb veszekedésért is ugrik, mániája hogy rend és harmónia uralkodjon a csapatban, emellett pedig feszült, és ideges, mert lassan haladunk a munkával is.

-Tényleg, ez nem is rossz ötlet! Add ide! - lendült neki Jimin, majd egy határozott mozdulattal ráugrott Yoongira, aki hatalmasat nyögve szenvedett alatta. - TaeTae gyere és segíts! - szólt, a másik pedig gondolkodás nélkül indult, és így már ketten próbálták megszerezni a varázsdobozt irányító készüléket. Én vigyorogva figyeltem az eseményeket, majd a szemem sarkából láttam, ahogyan Jennie halkan levánszorog a lépcsőről, és egy pillantást vetve ránk, a konyhába megy. Gyorsan felpattantam, és utána siettem. Egy ideig csak figyeltem mit csinál, egy rózsaszín bögrét próbált meg levenni a legfelső polcról, amit még Yoongi hyung rakott fel oda, mert tudta, hogy Jennie túl alacsony ahhoz, hogy elérje. Már éppen húzta volna oda az egyik széket, mikor hirtelen megszólaltam.

-Levegyem neked? - kérdeztem, ő pedig rám nézett. Azt hittem mérges lesz, de nem. Szemeiben nyugalmat láttam, és fáradtságot, nem volt már ereje ahhoz, hogy nekem álljon.

-Nem kell. Majd megoldom - mondta, majd a széket odarángatta a szekrény elé, és ráállt. Én még mindig nem mozdultam mellőle, valamiért úgy éreztem, meg kell várnom, míg végre ismét szilárd talajon áll. És milyen jól tettem, ugyanis annyira hajolt oldalra, hogy a szék egyik oldala megbillent, így kis híján a földre esett. De nem esett, mert elkaptam.

Szorosan csukott szemekkel bújt karjaimba, közelsége pedig ismeretlen érzést okozott gyomromban, az begörcsölt, arcom pedig lángolni kezdett. Eddig is szégyenlős voltam lányok közelében, de ez más volt. Most öleltem egy lányt, akiről tudtam, milyen lelki állapotban van, és sajnálatot éreztem, amiért nem tudtam rajta segíteni. Mikor észbe kaptam, gyorsan elengedtem, majd tarkómat vakargatva bocsánatot kértem, és indultam volna vissza a többiekhez, mikor megszólalt.

-Várj! - mondta, mire megfordultam. - Légyszíves, leveszed nekem, azt a rózsaszín bögrét? Azt ott - mutatott fel a kiszemelt tárgyra, mire aprót bólintottam. Természetesen könnyen elértem azt a polcot is, majd mikor a kezébe adtam, bőrünk egy rövid időre összeért. Olyan volt számomra az az érintés, mint egy áramütés, és szívem olyan hevesen kezdett el verni, hogy megijedtem, meglátja, vagy esetleg kiszakad a helyéről. Ez az érzés új volt számomra, nem éreztem még ilyet soha. Így nem fordítottam neki nagy figyelmet. Ekkor még nem.

-Köszönöm - motyogta.

-Segítsek még valamit? - kérdeztem. Egy ideig csak bámulta a kezében lévő bögrét, majd óvatosan felpillantott rám és suttogva lépett közelebb hozzám.

-Bekapcsolod nekem a vízforralót? Nem tudom hogyan kell - mondta lehajtott fejjel, a kinti zajtól alig hallottam meg, amit mondott.

-Persze, de gyere megmutatom hogy kell, ha esetleg nem vagyunk itt, akkor is tudd használni - mondtam, ekkor pedig valami váratlan dolog történt. Kezét az enyémbe csúsztatta, szinte elveszett benne. Olyan volt, mint egy kislány, egy hatalmas tömegben, aki az apukája kezét fogja, nehogy hirtelen messze keveredjen tőle. Ekkor döbbentem rá, hogy mi az, ami nála hiányzik, amit szeretne megkapni, amire vágyik. És az a szeretet. Még mindig csak egy kislány, aki törődést és szeretetet igényel, és mi ezt eddig nem vettük észre.