Miss "Perfect" (YG) ~ Befejezett

16.

Különös és furcsa érzés tartott hatalmában, mikor végre magamhoz tértem. Nem tudtam hol vagyok, de mintha ismertem volna a helyet. A benne terjengő illatok, az ágy, amiben feküdtem, a kintről beszűrődő hangok. Kinyitottam szemeimet, és körbenéztem.

Otthon voltam.

Nem a fiúk házában, az igazi otthonomban, a saját szobámban és ágyamban pihentem. Bútoraim berendezve úgy, ahogyan hagytam őket, a játékok, a falakon lévő díszek, minden. Még azok a cuccok is itt voltak, amelyeket tudtommal a fiúkhoz vittem. A fiúk...ők vajon hol vannak?

Már készültem volna megkeresni őket, amikor is kezem kitapintott magam mellett egy papírt. Kissé hunyorogva néztem meg a rajta lévő írást, viszont a betűk kanyarításából rájöttem arra, hogy az üzenet apától származik.

"Drága Jennie! Biztos, hogy most sok kérdés kavarog benned, és mivel nincs alkalmam személyesen is ott lenni, mikor felkelsz, így előre megválaszolom azokat. Sajnálattal hallottam, hogy mi történt, a fiúk mindent elmondtak. Láttam Jungkook karját is, nem kell aggódnod, már szépen néz ki a sérülés, de kapott egy adag fejmosást, amiért magára nem vigyázott eléggé. Nem győzöm nekik köszöngetni, amit érted tettek, ha teheted, mutasd ki feléjük a háládat. Megismerkedtem az új barátnőddel is, nagyon kedves lány, örülök hogy sikerült tényleg egy legjobb barátra szert tenned. Ami pedig ezt az incidenst illeti, beszéltem a fiúkkal. Ameddig nem tudok óvintézkedéseket tenni, illetve nem szerelik fel rendesen a házukat, addig megkaptátok a kulcsokat ehhez. Maradj itt addig, ameddig én nem szólok, fogadj nekik szót, és ne nehezítsd meg a dolgukat. Nagyon szeretnek téged, biztos vagyok benne. Minden egyes szavukból, gesztusukból árad a szeretet, légyszíves viselkedj velük rendesen. Illetve...tudok a különleges kapcsolatodról Sugával is. Jó srác, de ha nem vagy biztos az érzéseidben, ne játssz vele. Vigyázz magadra, tanulj sokat, és ami a legfontosabb, szerezz emlékeket! Itt a megfelelő alkalom, hogy újra kiéld magad a házban, amit annyira könyörtelenül elvettem tőled. Sajnálom Jennie, nincsenek is rá megfelelő szavak. Remélem meg tudsz apádnak bocsátani, és mikor legközelebb találkozunk, akkor már egészséges leszel! Sok szeretettel, Apa."

Könnyeim utat engedtek maguknak, lassan végigfolytak arcomon, majd apró cseppekként értek földet a kezemben szorongatott levélen. Emésztett a bűntudat, az a mérhetetlen vakság, ami eltakarta a szemeimet, ami miatt nem láttam apa igazi szándékait. Mindig is szeretett, és most is szeret, minden egyes mozdulata értem van, és csak most vagyok ezt képes felfogni, amikor nincs alkalmam köszönetet mondani neki. Hogy haragudhatnék már rá?

Nem foglalkozva sajgó fejemmel, vagy azzal, hogy egyébként forog velem a szoba, nehezen kimásztam a takaró alól, és mamuszomat felhúzva vágtattam le őrült módjára a lépcsőn. Tudni akartam. Tudni akartam, hogy ez mind álom e, mikor fogok belőle felébredni. Tényleg itthon vagyok? Tényleg itt vannak a fiúk? Mi történik velem, miért olyan tompa minden?

Amint leértem a lépcsőn, a nappaliba hét szempár mered rám, fel is álltak azonnal amint megérkeztem. Egy ideig csak bámultam rájuk, majd mint az őrült rohantam a bejárati ajtó fele, és feltéptem azt. Az a zsúfolt, buzgó utca fogadott, ami éveken keresztül minden nap. A tipikus garázs ajtó hangja, a kutyák egymás közti társalgása, amely ember számára érthetetlen. A kerti virágok, amelyek már a haláluk szélén állnak a gondozás hiánya miatt. Minden, amit aznap itt hagytam. Mint egy eszelős túrtam a hajamba, arcomra fülig érő mosoly terült, viszont egy külsős számára ijesztőnek hathatott.

-Itthon vagyok! - kiáltottam boldogan, majd visszatérve a házba, utam a konyhába vezetett. Az ajtóban viszont megtorpantam. Az asztalnál egy baba ült az anyukája ölében, és hatalmasra nyitott, maszatos szájjal várta, hogy a repülőként szolgáló kanál végre odaadja neki ebédjét. Megbabonázva néztem a jelenetet, majd a kép hirtelen váltott. A gyermek már nagyobbacska volt, és éppen egy székre állva próbálta meg az eldugott sütit megkeresni. Az anyuka nevetve figyelte mozdulatait, s amint a copfos kislány megkaparintott a kiszemelt édességet, fejét csóválva vette ölébe őt.

-Nem megmondtam, hogy majd csak ebéd után? - mosolygott szelíden, majd hirtelen eltűntek, akárcsak a köd, és ismét az elhagyatott, üres konyha volt a szemem előtt.

-Biztos, hogy megőrültem! - fordultam a fiúk fele, akik értetlenül, csendben nézték amint éppen elhagyom a maradék eszemet is. -Itthon vagyok! - kiáltottam boldogan, majd nem foglalkozva közönségemmel, a kanapéra vágtam magamat, a rajta lévő párnát megölelve.

-Jennie, minden rendben? - nézett aggódó tekintettel V rám, én pedig mosolyogva bólintottam.

-Persze, hogy rendben van! Hiszen itthon vagyok! És mint láttátok, anya is itt van. Valahol biztosan, hiszen érzem - szagoltam mélyet a párnába.

-Jennie, gyere, feküdj le egy kicsit - húzott le fekvő helyzetbe Jin, majd amint hozzáért a fejemhez, rémülten felkiáltott. - Forró az egész feje! Hozzatok valami lázcsillapítót, meg hideg vizes törölközőt!

A fiúk ugrottak a parancsra, mindenki azt hozott amit csak tudott. Pillanatok alatt rajtam volt egy meleg takaró, belém erőltették a gyógyszert is, és a nedves rongy is a homlokomra került. Felszisszentem a hideg érzésre, és már nyúltam volna is, hogy megszabadítsam tőle magamat, amikor valaki elkapta a csuklómat.

-Ne vedd le, most ez kell. Tudom, kellemetlen, de hagyd hogy segítsünk - nézett rám Suga, én pedig bágyadtan mosolyogtam vissza rá. Minden erőm elhagyott, és az előbb még rohangászó és nevetgélő lányból, ismét egy beteg gyerek lett.

-Itt maradsz velem? - suttogtam, szemeim le-le csukódtak, a gyengeség győzött. Éreztem, hogy szervezetem szüntelen küzd, próbálja a betegséggel felvenni a harcot. Fogalmam sincs mennyi idő telhetett el, mikor testem forrósága csillapodott, légzésem is lassan megnyugodott, és már nem maradt más,csak az üresség. Suga bólintott, majd mellém feküdve szorosan magához ölelt. Én pedig boldogan bújtam hozzá, hagytam, hogy az öntudatlanság lassan magába húzzon, és elnyomjon az álom. Hiszen tudtam, megint itt az alkalom, hogy találkozzak anyával.