Miss "Perfect" (YG) ~ Befejezett

11.

Csak álltam ott, és hallgattam valamelyik fiú keserves sírását. Nem engedett mozdulni, úgy szorított, mintha attól félne, hogy egy pillanat alatt eltűnök előle. Esetlenül, de visszaöleltem. És vártam. Arra, hogy kicsit megnyugodjon, hogy végre megtudjam, ki hiányolt ennyire.

-Kérlek... - suttogta halkan...Yoongi. Yoongi ölelt úgy, mintha az élete múlna rajta. - Kérlek, ilyet soha többet ne csinálj, mert biztos, hogy belehalok - mondta, majd végre elengedett. Nagyot nyelve néztem rá, kezemmel gyengéden letöröltem arcáról a könnyeit. Csak néztünk egymás szemébe, teljesen összeforrt tekintetünk.

-Nagyon aggódtál? - kérdeztem, miközben megigazítottam összekócolt haját.

-Majd megőrültem - mondta, inkább maga elé, mintha szégyellte volna, hogy megláttam a gyenge oldalát, azt, ahogy összetört.

-Sajnálom - suttogtam, majd arrébb léptem, hogy levegyem a kabátomat. Szemeit végig rajtam tartotta, ami kezdett kicsit kellemetlenné válni, és hiába próbáltam nem figyelni rá, csak égette azt a lyukat a hátamba. Végül csak elmentem mellette, be a nappaliba.

-Istenem! - sóhajtotta Jungkook, és olyan erővel vetette rám magát, mint nem régen Yoongi. - Annyira aggódtunk érted, azt hittük bajod esett. Nem vetted fel a telefont, nem reagáltál az üzenetekre...

-Hívtatok? - döbbentem meg, aztán eszembe jutott. - Ja, hát a telefont már az autóban lenémítottam, hogy ne zavarja a találkozót, ha később elfelejtem - magyaráztam, majd előkotortam táskámból a telefonomat. - 160 nem fogadott hívás?? - kérdeztem körbe tátott szájjal. Az üzenetekről nem is beszélve. - Mit akartatok?

-Baleset volt a körúton, és azt hittük te is megsérültél - vakargatta a tarkóját Jin.

-Tényleg, mondta a sofőr. Á, mire odaértünk már le volt zárva, a kerülőn mentünk - mondtam, és levetettem magam a kanapéra Jimin mellé.

-Sofőr? Kivel mentél? Taxival?

-Nem, a barátnőm Lizzy, hazajött Amerikából, ott volt a szünetben a nagyszüleinél, na ő vele mentem. Annak idején sokat mentem a suliba velük, ha a mi sofőrünk nem ért rá.

-A lényeg hogy minden rendben, és jól vagy - simított végig a fejemen Hobi. - Hihetetlen, olyan mint ha a húgom miatt aggódtam volna - nevetett.

-Van kajátok? Éhes vagyok - ásítottam egy hatalmasat. - Tudjátok mit, nem is fontos, inkább alszok, győzött a fáradtság - indultam volna a szobámba, ha Jin nem kapja el a karom.

-Felejtsd el, nem fekszel üres gyomorral. Valamit melegítek, tészta jó lesz?

Bólogattam, majd végigdőltem a kanapén, így a fejem Jungkook ölébe került.

-Milyen volt a Monsta X élőben? Jól érezted magad? - kérdezte, miközben hajamat babrálta.

-Nagyon jó volt, Minhyuk csinált is velem képet, az a hátterem is, megnézheted. Viccesek, kedvesek...de azért titeket jobban szeretlek - mosolyogtam, Kook pedig lehajolt hozzám, és egy puszit adott az arcomra. Vigyorogva mentem a konyhába, ahol Jin már kikészítette nekem a vacsorát, majd magamra hagyott, hogy egyek nyugodtan.

-Idejöhetek? - állt meg velem szembe Yoongi, én pedig tele szájjal bólogattam. - Izé...csak azt akarom mondani, hogy sajnálom.

-Mégis mit? - tömtem tovább a fejemet, pedig senki nem akarta tőlem elvenni, de hát az éhség nagy úr.

-Mindent. Hogy annyiszor megbántottalak, és olyan undok voltam veled. Nem akartam, és magamat is csak becsaptam. Majd megvesztem, mikor nem néztél rám, nem szóltál hozzám, vagy ha nevettél, de nem miattam. Gyerekes voltam és féltékeny. Féltékeny a csapattársamra, a barátomra, és kiderült, teljesen ok nélkül...

-Hé! - fogtam be a száját. - Befejezted az önmarcangolást? Nem haragszom, egyáltalán. Kicsit rossz volt, de nincs baj - mondtam majd éreztem, hogy szemeim egyre csak nehezednek.

-Valamit kérdezhetek? - hajolt hozzám közelebb Yoongi.

-Persze. - mondtam, majd minden elsötétült, fejem pedig leesett az asztalra.

-----------------

Mikor ismét kinyitottam őket, az ágyamban találtam magamat, betakargatva. Valaki felhozott. Szegény Yoongi, emlékszem valamit mondani akart, én meg elaludtam helyben. Na majd később megkérdezem. Hirtelen megszólalt a telefonom.

"Szia drága, az év végén biztos hogy el kell utaznom Japánba, így nem ünnepelhetek veled. Mit szólnál, ha ma a tiéd lennénk, és együtt elmennénk valahova? Moziba? Vidámparkba? Te döntesz, amit te szeretnél. Készülj el, és ha tudsz, akkor egy óra múlva találkozzunk, gyere be az irodába. Ide találsz, igaz? Nagyon szeretlek, apa"

A sorokat olvasva természetesen azonnal összeszedtem magamat, szépen megcsináltam a hajamat, ettem is egy kicsit, és már ott is volt az idő, hogy el kell indulnom, ha időben ott akarok lenni. Apa tipikus üzletember, aki utálja a pontatlanságot és a késést, és ezt még nekem sem nézte el soha. Taxival hamar meg is érkeztem, és mivel volt még pár perc, nem akartam zavarni, hátha még van valami dolga, boldogan ültem le a kanapéra, és vártam. Közben megnéztem magamat a telefon kijelzőjében, hogy tényleg kifogástalan vagyok e. És, tényleg, szépen festettem, biztos, hogy nem hozok rá szégyent.

Már elmúlt fél óra, és ő még nem volt sehol. Majd még egy fél, majd egy egész. Jöttek mentek az emberek, valaki felismert, köszönt, megkérdezte hogy vagyok. Egyedül apa nem volt sehol. Tudtam, hogy megint megígért valamit, amit nem tart be. Mégis reménykedtem, hittem abban, hogy eljön. Így vártam. Mindhiába, az iroda ajtaja meg sem mozdult, hangok nem jöttek belőle.

-És tessék, megértük hogy Jin hyung nem rontja el egyszer sem a táncot. - hallottam Jimin hangját valahonnan. - És még Rapmon hyung is remekel, ez már az év vége jele.

-Addig pimaszkodtok velem, amíg egyszer le nem teszem a fakanalat, és végig nézem, ahogyan éhen haltok.

-Úgysem tennéd meg, túlságosan gyenge jellem vagy. Oh, Jennie? - álltak meg mellettem, én pedig felnéztem rájuk. Kicsit kócosak voltak, pirosak, biztos, hogy gyakorolni jöttek. - Csak nem hiányoltál minket? Már nem bírsz meglenni nélkülünk, igaz? - vigyorgott Hobi.

-Nem, apához jöttem, azt mondta ma elmegyünk valahova. De már lassan három órája várok rá, és nincs sehol. Gondolhattam volna, hogy megint nem jön el - hajtottam le a fejemet, nem akartam hogy lássák, szemeimet hogy szúrják a könnyeim.

-Miért találkozott volna veled, ha elment Japánba? - vakargatta a fejét Taehyung.

-Azt mondta hogy csak az év végén megy el. Azt hittem, legalább egyszer tényleg foglalkozni fog velem - itt már nem tartottam magamat, úgyis sokat láttak már sírni. Hát sírni kezdtem. Egy ideig csak néztek rám, majd valaki leguggolt elém, és szorosan megölelt. Már illatról rájöttem, hogy Yoongi az, úgy látszik mostanában párnának néz, sokat ölelget. Áztattam a pólóját könnyeimmel, pedig az már így is elég nedves volt.

-Hé, ilyenért nem éri meg sírni - suttogta a fülembe. - Mi lenne, ha velünk jönnél el ma valahova? Ezt a napot veled töltjük, itt vagyunk mi neked - simított végig arcomon, a fiúk pedig heves bólogatásba kezdtek.

-Tuti jobban fogsz szórakozni, mintha apukáddal mentél volna. Ne haragudj, tényleg, de nem valami humoros alak - csóválta a fejét Jungkook, mire elnevettem magam. - Na látod, már mi nyertünk. Gyere, majd mi olyan napot teremtünk neked, amit el nem felejtesz.

Ha tudtam volna, hogy az a nap megkeseríti az így is nehéz életem, inkábbel sem megyek velük...