Jég szilánkok

Tartozás

Tartozott...

...és aztán kifizette.

Már két éve dolgoztam a jégcsarnokban, és iszonyúan szerettem ott lenni. Nem kellett a napot megelőzve is felkelnem, akkor tartottam szünetet amikor akartam, na meg zárás előtt annyit korcsolyázhattam amennyit csak bírtam, mert Joe reggelente szokta letisztítani a jeget, közvetlen azután hogy rám szól, "Yuuri, mára ennyi elég lesz".
Aznap is a jégcsarnokban voltam. Unottan firkálgattam a korcsolya bérlést vezető táblázat szélére, a toll kifogyni látszott. Ellöktem magam a pulttól, aminek addig vendégeket várva támaszkodtam, és a hátsó raktár felé indultam. Új tollért.

A raktár viszonylag kicsi volt, takarító eszközöket, barkács cuccokat, váltó cipőket tároltunk benne, egyébként állva is alig lehetett elférni.
Kihúztam az irodaszeres dobozkát, kivettem két kék tollat belőle, majd vissza toltam a polcon. A kifogyott és fogó tollak egymásnak ütközése közben egy kintről jövő zajt is hallottam, de sokszor képzeltem már oda betörőket, rablókat, fegyveres fickókat a filmekből.
Mint amikor tusolunk, és bizonyos időközönként hátra kell néznünk, hátha figyel minket valaki. Ilyenkor emlékeztettem magam, hogy túl élénk a fantáziám, és rendszerint semmi sem volt ott.

-Jesszus. -sóhajtottam fel szívemre tett kézzel.

Vissza mentem a pulthoz, és folytattam a firkálgatást.
Még negyed óra volt a zárásig, és bár az esélye annak, hogy ilyenkor vendég jön szinte nulla, be kellett tartanom a munkarendnem.
Egy perc sem telt el az előző nesz óta, és ismét motoszkálást hallottam az ajtó felől.
Ezúttal már kiléptem a pult mögül, és a bejárathoz osontam. Semmi különöset nem láttam a kilincsen lévő hatalmas karcoláson kívül.
Nagyot dobbant a szívem.
Valaki betört, most már biztosan, és itt van valahol a csarnokban.

Sietős léptekkel siettem vissza a recepcióra, hogy telefonáljak és bejelentsem a betörést még akkor is, ha megint csak beképzeltem az egészet, de akkorra már valaki megelőzött.
Nekem háttal állt, a korcsolyákkal teli polccal szemben fagyott le, mikor hallotta, hogy mögé értem.

Magas volt, az alakja szinte tökéletes. Feszülős fekete ruhát viselt, mintha a betörést mégcsak tanulná, és az összes tudást amit a felkészülés alatt szerzett, amatőr krimikből szedte volna.
Már az asztal alatti vészcsengőn volt a kezem, mikor megláttam a halvány lámpafényben is élénk, szinte már fehér színű haját, és ez okozta a vesztem.
A következő pillanatban villámgyorsan fordult meg, rántotta el a kezem a gombról, és húzott az iroda másik felére.
Nagyot nyögve ütődtem a falnak.

-Hívom a rendőrséget! -próbáltam fenyegetőzni, hiába. Semmi félelmet nem láttam a szemében.

-Nem fogod. -mosolygott, majd nyugodtan fordult vissza a polchoz.

Ekkor alaposabban is szemügyre vettem. A korcsolyák közt válogatott, akár egy sportboltban, a méretek közül is a negyveneset vette ki a helyéről.

-De igen, fogom. -folytattam.

-Minek?

A kérdés váratlanul ért, kínosan felnevetve válaszoltam.

-Mert betörtél!

-Ö...ha jól tudom, még -ekkor a karórájára nézett,- van hat perc a zárásig. Én csak kinyitottam az ajtót.

Meghökkenve bámultam rá.

-Most higgyem el, hogy öt perc alatt akarsz neki állni korcsolyázni?

-Nem, nem kell. Amúgy is csak kölcsön akartam kérni egyet.

-Kölcsön.

-Ahha.