Jég szilánkok

Üdv a családban

(nem a rövidek közé tartozik, de a vége szerintem cuki lett😍(+a végén van ajándék))

-...hogy micsoda?! -kérdeztem dühösen a szemébe nézve. Velem szemben feküdt halálnyugodtan, épp akkor közölte velem, hogy aznap látogatóba jön a családja.
Soha, senkinek sem mesélt róluk, még nekem sem.
"-Nem azért, mert meghaltak vagy kínos, csak messze élnek és így keveset tudok róluk. Hazudni pedig nem fogok."-mondta egyszer.
-Ha előbb szóltam volna, csak többet idegeskedsz, mint most. -mosolygott.
Mérgesen tartottam a szemkontaktust.
-Ha előbb szóltál volna, el tudtam volna készülni! Azonnal neki kell állnunk a kajának! A ház kész rom!
Lerántottam magamról a takarót, kihagyva a reggeli csókot megkerestem a szemüvegem és kicsoszogtam a konyhába.
Idegesen vettem le az egyetlen szakácskönyvünket a polcról.
-Ananászos csirke? -kérdeztem a kávét készítő Viktortól.
-Az fincsi.
Nyitva hagytam a könyvet és elindultam összeszedni magam.
-Hé. -fogta meg a karom mielőtt ott hagyhattam volna. Visszarántott, másik kezével határozottan tartotta meg az állam hogy aztán hosszú csókot nyomjon rá. -Ezt elfelejtetted. -motyogta a számba.
-Direkt.
-Oh. -még közelebb húzott, amikor már két kezével fogta a fenekem, felültetett a pultra.
-Viktor, nem. -toltam el magamtól, és leugrottam onnan.
-Meddig fogsz rám neheztelni?
-Amíg este el nem mennek és kifújhatom magam.
-Öm...
Amikor valamit elhúz, mindig van valami a háttérben. Valamit nem mond el, rosszul csinált vagy nem örülnék neki.
-Mi az? -fordultam vissza a szobaajtóból.
-Semmi, kérsz ká...
-Viktor! -bosszúsan vettem le magamról a szeme láttára a pizsama pólóm, mire hatalmasat nyelt. -Mond el mi van.
-Hát, izé. Nálunk alszanak.
-Nálunk is alszanak, és te csak most szólsz?! -dühösen és kétségbeesetten csaptam be magam után az ajtót.
Viktor szülei idejönnek. Ha semmit sem mesél róluk, vajon nekik mesélt már valamit rólam? Hogy ha ideérnek, nem egy csinos lány várja őket, hanem egy szerencsétlen korcsolyázó, aki miatt ráadásul már nem is versenyzik szólóban?
Fehér inget és fekete nadrágot készítettem elő, de még nem vettem fel; ahogy ismertem magunkat tudtam, biztosan össze fogjuk maszatolni sütés és takarítás közben.

-...nem, mondtam hogy a tojást előbb kell bele tenni, mint a lisztet. -tanulmányoztam a könyvet, utasításokat adva Viktornak. -Attól lesz habkönnyű és lágy.
-Habkönnyű és lágy, mi? -közeledett felém, ujjaival megemelte az állam.
-Aham... -motyogtam pár centire az arcától. Egymás leheletét szívtuk be, de nem csókolt meg. Szeretett az idegeimmel játszani.
-Akkor, azt hiszem, a legjobb lesz ha felverem a tojásokat.
Aprót bólintottam.
Úgy terveztük, hogy a főétel mellé tortát is csinálunk, mert -mint utólag megtudtam- Viktor húgának, Sveta-nak pár nappal ezelőtt volt a névnapja.
-Hány éves? Mit szeret? Semmit sem meséltél róluk. -kezdtem szomorúan.
Nagyot sóhajtott a massza felett. Az utolsó cseppeket is belekotorta a tepsibe, aztán a sütőbe tette.
Egyszerre indultunk átvenni a ruhánkat.
-Négy évvel fiatalabb mint én, szóval ugyanannyi mint te. Szeret lovagolni, de mégjobban korcsolyázni. Versenyezni viszont utál, szerinte nem egészséges hogy a gyerekeket a többiekkel mérik össze és nem a saját teljesítményükkel. Szeret lázadozni, kb minden ellen.
-Aranyosnak tűnik. -nevettem fel.
-Az is. De kegyetlenül őszinte és szókimondó, szóval ha valamivel megsért, azt nem direkt teszi, ő ilyen.
Erről eszembe jutott valami.
-Viktor... meséltél rólam nekik?
Zavartan és enyhén ijedten fordult el tőlem a tükör felé, hogy megbizonyosodjon róla, jól kötötte meg a nyakkendőjét.
-Viktor.
-Nos, még nem olyan sokat, de...
-Egyáltalán nem, igaz?
-De igen! -vágta rá. -Tudják ki vagy, nézik a versenyeim. Láttak már, sokszor.
Szomorkásan hajtottam le a fejem.
-Én a személyes dolgokra gondoltam. Anyának sokat mesélek rólad, rengeteg felesleges dolgot is. Hogy reggelente milyen aranyosan bújsz Makkachinhoz. Hogy kiöntötted a kakaót és véletlen beleléptél. Elvittél a pályára, és viccből a másik korcsolyáját húztuk fel. Kétszer annyit vagy a fürdőszobában, én pedig nem látok a párától.
Láttam, sajnálja a dolgot. Megvakarta a tarkóját még mindig a tükör felé fordulva, de már rám nézett.
-Sajnálom, Yuri. Eddig nem igazán engedtem senkit sem ilyen közel magamhoz, mint téged.
Szomorú mosolyra húztam a szám.
-De, -mosolyodott el - éppen ezért hívtam őket! Hogy megismerjenek és el tudjak veled dicsekedni, milyen szerencsés is vagyok.
Megfordult, vigyorgva felkapott és megpörgetett.
-Viktor. -nevettem.
Fél óránk maradt az érkezésükig, és még annyi minden hátra volt...
Leeresztett, és gyors puszit nyomott az arcomra, mire vissza adtam neki. Erre ő megint adott egyet, majd mégegyet, végül végig puszilta az arcom minden egyes részét, néha belepuszilt a fülembe és a szemembe is, én pedig kacagva húzódtam el tőle.
-Hé, nem érünk rá!
-Rád mindig van időm.
Elléptem tőle, a vállfán lógó inget és nadrágot védekezően emeltem magam elé.
-Öltözz!