Jég szilánkok

Igen

(ebből biztos ezer változat van watton, de gondoltam én sem hagyom ki 🤷(és nézd azt a gifet😍aww))

A fotelben ültem és képtelen voltam letörölni a vigyort az arcomról.
-Kérsz bele citromot? -kiáltott Viktor a konyhából.
-Nem!
Becsoszogott két bögre teával a kezében, az egyiket nekem adta.
-Köszi. -mondtam, lehajolt hogy rövid csókot adjon.
-Mit nézegetsz?
Mellém guggolt és a combomra tette a kezét.
-Az esküvői album.
-Yuuri. Csak fél éve volt az egész. Ezt nyolcvan évesen kell nézegetni.
-Én minden hónapban végig lapoznám. -mondtam áhítattal végig simítva a képen, ahol Viktor és köztem Yurio morcosan áll, hajában kék viragkoszorú. Ő is boldog volt, tudom.

...

-Jézusom, azért ennyire ne remegj.
Pichit a nyakkendőmmel babrált, próbált csomót kötni rá de sehogy sem sikerült neki.
-Hagyd, majd megkérem Yakovot.
-Nem, megcsinálom!
-Yuri! -rontott be a szobába Chris. Ő a ház végében lévő másik szobában segített Viktornak öltözni, és Pichittel együtt rohangáltak mint a postások.
-Amikor vonulsz, a zene kezdetétől fél percre rá indulj.
-Mondd meg Viktornak, hogy már megbeszéltük, nem vonulok! Oda állok és kész. Jó hogy nem fátylat ad rám!
Chris zavartan szorongatott valamit a háta mögött, a kijelentésem után még jobban rejtegetni kezdte.
Kiszaladt, vissza Viktorhoz, a helyébe Mari jött.
-Itt a zakó. Ha mégegyszer ennyire összegyűröd, én magam dobom ki.
-Köszi...
Az idegeim az egekben voltak, szó szerint remegtem minden porcikámban, rendesen állni sem tudtam.
-Tíz perc! -hajolt be az ajtón Yurio, és már húzódott volna vissza hogy leüljön a helyére de megakadt a szeme a nyakamon.
-Az mi a fene ott?
Bosszankodva esett neki a nyakkendőnek.
-El jövök erre a szutykos nyáltenger eseményre és rendesen fel öltözni sem tudsz.
Mielőtt még megszólalhattam volna, már ki is fordult az ajtón.
-Otabek! Hol vagy?
-Jól van, nyugi. -szólt Pichit. -Gyere.
Akadozva vettem a levegőt ahogy kiléptem a szobából. Viktort már odaállították a szőnyeg végéhez, amikor megbeszéltük az esküvő részleteit, nem tudtuk eldönteni melyikünk álljon ott és melyikünknek kelljen vonulnia.

-Én nem fogok. -vágta rá.
-Én sem! -akadtam ki.
-Kő papír olló.
Bólintottam, tíz menet után morcosan meredtünk egymásra.
-Biztos, hogy nem. -mondtam.
-Csak képzeld el! Ott várlak, mint mikor a versenyeken a palánk mögött szurkolok neked, te pedig a végén hozzám siklasz.
Ezen megakadtam. Francba.
-Jó. -mondtam sértődötten. -De felejtsd el a fátylat.
-De aki vonul, az mindig visel fátylat!
Felkeltem a kanapéról és hátra sem nézve hagytam ott.
-Nem.
-Yuri...!

Amikor meghallottam az ismerős dallamokat, szabályosan szívrohamot kaptam.
-Te jó ég, én nem vagyok erre felkészülve! -fordultam Pichit felé aki a telefonján nézte a számot, mikor kell indítania annak ellenére, hogy én fejből tudtam az egészet.
Inge gallérjánál fogva ragadtam meg és húztam magamhoz.
-Ments meg!
-Eszem ágában sincs!
Kiszabadult a szorításomból és enyhén az egyik fal mellett álló vázának lökött.
A korsó megbillent, mögüle fehér anyag lógott ki.
-Az meg mi? -felemeltem.
A fátyol volt az, Chris nyilván csak félre dobta futtában.
Nagyot sóhajtottam, a torkomban a gombóctól már fuldokoltam.
-Add rám azt a francot.
-Mi? -nézett rám, mintha megőrültem volna.
-Add. Rám.
-Tizenöt másodperc...
-Ha ettől boldogabb lesz Viktor, felveszem.
Rám adta a fátylat, egy ideges, őrült szellemnek éreztem magam aki mindjárt belebeg a döbbent emberek közé kísérteni.
-Oké, három, kettő, egy, mehetsz.
Úgy éreztem magam, mint egy versenyen. Elindult a zene, felsiklottam a jégre és az a sok ismerős és idegen arc egy emberként fordult felém. Mindenki mosolygott, tudta hogy valami fantasztikus dolgot fog látni, mert amikor a jégen vagyok, megszűnik körülöttem minden. Illetve majdnem minden.
Viktor messzebb állt tőlem, végig nézett a fellépő ruhámon ami ugyanolyan volt mint az övé, és egyre vörösebb szemekkel bámult rám, topogni kezdett arra várva mikor érek már oda, mert ő is ugyanazt a késztetést érezte: hogy egymáshoz rohanva átöleljük a másikat.
Néhányan párás tekintettel követtték minden mozdulatom, néhányan sunyi vigyorral az arcukon készítettek róla felvételt, hogy majd pár év múlva vissza nézhessük az egészet.
Viktor betartotta a nekem tett ígéretét; pislogás nélkül, le sem vette rólam a szemét.
Izzadt a kezem és a homlokom, nem akartam de muszáj volt a fátyolon keresztül megigazítanom a szemüvegem, az ismerős mozdulatra Viktor csendesen felnevetett és ez megnyugtatott.
Oldalra dobta ezüst tincseit, ettől csak még jobban dübörgött az amúgy is meghalni készülő szívem.
Aztán egyszer csak - észre sem vettem, -a pálya széléhez értem ahol Viktor várt.
Megálltam vele szemben, ő megfogta mindkét kezem.
A pap szavai épphogy csak elértek hozzám, a főpróbán amúgy is sikerült minden, nem aggódtam hogy elfelejtem a választ. Inkább csak reméltem, hogy meg tudok szólalni.
-...házastársául?
Döbbenten néztem a papra. Máris én jövök? Először nem Viktor jött volna? Vagy ő már volt és én lemaradtam róla?!
A velem szemben álló férfi kíváncsian nézett rám.