Jég szilánkok

A jégen minden szerelem I.

(ennek két része lett, és a második talán jobb is, ne hagyjátok félbe ♥️⛸️)

-Yuuriii. -szólt Viktor türelmesen. Öt egész órája gyakoroltunk, ő fáradhatatlanul javítgatva a szörnyű hibáim. -Hanyag a hátsó lábad!
-Megpróbálom mégegyszer. -mondtam, legbelül azonban csak a forró kád vízre és a puha ágyra tudtam gondolni. Majdnem olyan volt, mint mikor a tarja tálra koncentráltam az Eros táncolása közben. Csak elterelte a figyelmem a koreográfiáról.
Viktor is abba hagyta az ő részét, és elindult a pálya széle felé újra indítani a zenét. Elsiklott mellettem, közben a fenekemre csapott.
-Viktor.
-Hm? -tettette az ártatlant.
Vissza álltunk a kezdő álláshoz, és újra kezdtük mint oly sokszor aznap délután.
A program háromnegyedéig majdnem tökéletesen ment minden lépés, egészen addig amíg nem következett az emelés. Viktor távol állt, gyors siklásokkal nagy lendületet vettem és felugrottam miközben Viktor a levegőbe emelt. A karjai közt biztonságban éreztem magam, inkább magamban nem bíztam. Megcsúszott a kezem a vállán, és annak köszönhetően hogy villám gyorsak a reflexei, tompította a zuhanását ráadásul úgy, hogy ő essen alulra ezzel megkímélve engem.
Gyorsan a feje alá raktam a kezem.
-Beütötted a fejed?
-Dehogy.
-Annyira sajnálom! Talán hagynunk kellene ezt a forgást...
-Yuri, semmi olyat nem kérek tőled amire nem vagy képes! És különben is. Mindenki esik néha párat. Valaki kisebbet, valaki nagyobbat.
Morcosan támaszkodtam fel róla.
-Miattam estünk el.
-Hagyd már. Inkább menjünk haza, csinálok neked forró csokit, jó?
Még ő vigasztalt engem...
-Rendben.

Míg Viktor a kanapén eldőlve Chrissel chatelt, addig én a koreográfiánk magasba emelős részét tanulmányoztam más műkorcsolyázók előadásában.
Olyan könnyen megy nekik.
Én már arra büszke voltam, hogy idáig eljutottam, pedig ez is Viktor érdeme volt.
Az említett férfi felnevetett, aztán heves gépelésbe kezdett.
Phichit jutott az eszembe. Már olyan rég nem beszéltünk... fel kellene hívnom.
-Yuri. -szólt Viktor, a karját felém nyújtotta. -Gyere ide.
Leraktam a telefonom és Viktor mellkasára feküdtem.
Szerettem hallgatni a szívdobogását, vagy ahogyan levegőt vesz. Ilyenkor éreztem azt, hogy valaki mellettem van és már nem vagyok egyedül.
-Letusolok. -motyogtam a pólójába, majd feltornáztam magam róla.
A zuhany nem esett olyan jól, mint vártam pedig vagy negyed óráig folyattam magamra a forró vizet. Kirázott a hideg ahogy a párás fürdőből kiléptem a folyosóra. Viktor háza elég nagy, és sokszor még mindig rossz irányba fordulok.
-Mosolyoooogj. -mint a lesben álló riporterek, úgy állt az ajtó előtt kezében a telefonjával, ki tudja mióta.
-Viktor. -vakargattam a tarkóm. -Nincs rajtam semmi.
-Akkor mi az a törölköző a derekadon?
-Alapból utálom ha fotóznak.
-Nem neked lesz a háttérképed.
-Viktor.
Mosolyogva intett egyet miközben a konyhába ment. Párat pötyögött még a mobilon - tényleg beállította... -Aztán felém fordult.
-Mit kérsz vacsorára?

A negyedik esés volt, amit miattam szenvedtünk el aznap. Ha a kezemre figyeltem, Viktor mellkasába térdeltem. Ha a lábamra, megcsúszott a kezem. Egyszer fejbe csaptam a kezeimmel elképzelésem sincs hogyan vagy miért, az utolsó csepp a pohárban pedig az volt amikor majdnem átmentem a korcsolyámmal az ujjain.
-Oké, álljunk meg egy kicsit. -mondta nyugodt hangon, míg én kapkodtam a levegőt. -Meg kell találnunk a baj forrását, ami miatt nem tudsz koncentrálni.
-Talán csak nem megy ez a lépés... -kezdtem.
-Lehet hogy lelki eredetű a probléma? -folytatta figyelmen kívül hagyva. -Van valami gond amit nem mondasz el?
A tekintete komollyá változott.
-Nem. Nincs semmi probléma.
Az állát kezdte dörzsölgetni.
-Ühüm. Akkor valami bánt? Mostanában mintha távolság tartóbb lennél...
-Szerintem ezeket csak beképzeled. -tettem csípőre a kezem, ő pedig folytatta az átalakulását személyi pszichológusba. Az igazat megvallva tényleg más voltam mint addig. Az elmúlt időszakban szokatlanul is közel kerültünk egymáshoz, ami egyáltalán nem rossz dolog, de nekem még mindig furcsa érzés volt, hogy Viktort nem csak a fali posztereken keresztül látom. Tudom, hogy már ideje lenne vissza térnem a földre és felfogni a dolgot, de fogalmam sem volt hogy lássak hozzá.
És az csak rátett egy lapáttal, hogy a páros előadásban már nem csak magamért felelek, hanem érte is. Ez lesz a nagy visszatérése, szóló helyett páros korcsolyával az egész világot meglepve, és én fogom vissza húzni, Katsuki Yuri aki már az elejétől fogva elvette Viktor szabadidejét és kisajátította magának.
-Yuri. -szólt Viktor. -Min gondolkozol?
-Semmin.
-Akkor csak bámultad a számat?
-Aha.
Elmosolyodott. Mindig elmosolyodik, ha valami hülyeséget mondok.
-Látom rajtad, hogy valami nincs rendben. Velem van a gond? Nem vagyok elég jó szerető?
Felkaptam a fejem.
-Mi? Nem, dehogy! Vagyis de, igen! Mármint... tökéletes vagy, csak én... nem úgy értettem.
-Mindent megtettem, amit csak tudtam, hogy a társad lehessek.
-Tudom, és... én vagyok az, akivel mindig gond van.
-Miért mondasz ilyeneket?
Aztán kibukott belőlem.
-Viktor, te tökéletes vagy! Sosem rontod el a lépéseket, mindig mellettem állsz a legrosszabb napjaimban is, és olyan sok türelemmel fordulsz hozzám hogy el sem hiszem, de...
-Hát ez a baj? -szakított félbe.
Egy pillanatra kizökkentem az önsajnáló szerepből, meglepetten néztem az óceán kék szemébe. -Még mindig nem hiszed el, hogy veled vagyok?
Lehajtottam a fejem.
-Azt hiszem mindketten látjuk, hogy én csak hátráltatlak minden szempontból.
-Yuri! -ragadta meg az állam, fel emelve a tekintetemet rá. -Hogy mondhatsz ilyeneket?! Szerinted kényszerítettek, hogy repülőre szálljak és az edződ legyek? Vagy hogy most is veled gyakoroljak? -úgy szorította az állam, hogy már kezdett fájni, de nem mertem szólni miatta.
-Te inspirálsz engem, Yuri. És boldog vagyok veled. Te miért nem érzel így? -akadt el a szava.
Jaj ne. Mit tettem?
-Én is így érzek...
-Ne hazudj.
-Nem hazudok... -magához rántotta az állam, követelőzően, türelmetlenül csókolt meg, majd mikor már nem kaptam levegőt, elengedett.
-Azt hiszem jót tenne egy kis szünet, nem gondolod? -kérdezte szomorúan.
-Nem vagyok fáradt.
-Én hosszabb időre gondoltam. -suttogta.
Forogni kezdett körülöttem a jégpálya olyan gyorsan, hogy csak a fehérséget láttam, meg néhány fekete csíkot.
-Tessék?...
-A versenyig. Talán jobb lenne, nem is tudom. Külön gyakorolni.
Külön gyakorolni a páros koreográfiát egyenlő volt a semmittevéssel, a szünettel, és ezzel ő is tisztában volt. Az nem gyakorlás hanem megakadás.
-Viktor...
Leengedte a vállamról a kezét, de mielőtt még hátat fordítva a pálya széléhez siklott volna,  - külső nemlélő számára észrevehetetlenül, számomra viszont nagyon is észre vehetően - Viktor megbotlott a jégen.
Ebben a pillanatban tudatosult bennem, mit is tettem. Soha mégcsak meg sem rezdült a pályán, tökéletesen tartotta magát a jégre lépés pillanatától kezdve.
Viktor.
-Viktor, mégis hova mész?
Sietve megindultam felé, mire ő csak intett egyet, mint mindig.

2020.jun