Jég szilánkok

Be gay, do crimes - I.

(sem a reptéri adatoknak, sem a maffia szervezeteknek nem néztem utána tüzetesen, csak amennyire szükségesnek éreztem, szóval ha bármi szúrja bárkinek a szemét, elnézést️)

Jó olvasást ❤️

Hatalmas puffanással ért földet a táska Viktor lábai mellett, mire a zaj egyből kizökkentett az addigi nyugalmas, kanapén elterülős olvasásból.

-Jézusom. -ugrottam egyet.

-Ne haragudj. -lihegett Viktor.

Összecsuktam és magam mellé raktam a könyvet, fellöktem magam a díványról, hogy kecsesen elé sétáljak. Karjaimat a nyakába akasztottam, majd megcsókoltam, de ő elfordult.

-Mondj valami izgalmasat. -suttogtam a fülébe, mert már nagyon hiányzott. Azt akartam, hogy én is hiányozzak neki.

-Drogot fogok csempészni. -mondta akadozva, mire a fülébe sóhajtottam.

-Az nagyon rossz dolog.

-Igen, az. De komolyan mondom, drogot kell csempésznem.

Viktor furcsa volt, de abban az időben rengeteget dolgozott mint edző, mellettem még két másik kezdő korcsolyást is felkarolt, és a szabadidejéből kábé semmi sem maradt.
Már arra sem emlékeztem, mikor töltöttünk együtt tartalmasabb időt az esti kiengesztelős-meneteket kivéve, amik szintén azért fordultak elő, mert olyan keveset foglalkoztunk egymással.
Úgy vert a szíve mintha futott volna, és talán futott is, mert meg is izzadt egy kissé. Zilált volt, a haja kócosan lógott a szemébe.
Óvatosan a nyakán lévő selymes bőrbe haraptam, aztán puszikat nyomtam rá.

-Akkor én legyek a rendőr? -kérdeztem félve, hátha még elkapja a fonalat, de ekkor elhúzódott, hogy a szemembe tudjon nézni.

-Yuuri, komolyan mondom! Hatalmas bajban vagyok, és fogalmam sincs, mit csináljak.

Egy pillanatra nem értettem mit mond. Viktor sosem drogozott, nem is dílerkedett, mégcsak gyanús barátai sem voltak azokon a sznobokon kívül, akikkel bulikba jártunk.

-Mivan? -néztem rá tehetetlenül.

-Elmesélem, de ülj le, rendben?

-A sztoriban igazi rendőrök is fognak szerepelni?

-Remélem, hogy nem. -sóhajott egyet fáradtan.

*Pár órával korábban*

Viktor nehezen bírta a repülő utakat, de ha a leggyorsabb és kényelmesebb utat akarta választani a szülei és Yuuri között, repülőre kellett szállnia félre téve az ezzel járó aggályait. Ha nem is kényelmes számára, de gyorsnak gyors. Ennyit igazán megtehett a férfiért, elvégre tényleg kevés időt töltöttek együtt az elmúlt pár hónapban.

Már a reptéri csarnokot szelte át a kijárat felé igyekezve, de még mindig nem múlt el a fejfájása, amire a stewardess két gyógyszert is felajánlott. Persze egyiket sem fogadta el.
Homlokát fogva lépkedett a kijárat felé.
Nem csak a fejében lüktető érzés miatt bosszankodott, de a távozó utasokat ellenőrző kapu előtt álló, hosszas sor miatt is sajgott a feje. Morcosan tette fel a táskát a futó szallagra. Az előtte álló férfit a biztonsági őr feltűnően sokáig vizsgálta, pedig első ránézésre átlagos középosztálybelinek látszott. Sem hajléktalan, sem milliárdos, csak egy ember a sok közül.
Mégis, mintha már abban reménykedett volna az egyenruhás, hogy egy csempészt kap el.

Végül Viktorra került a sor, felületesen átvizsgálták, a táskáját hamarabb és kedvesebben kapta vissza, mint amikor legutóbb Yuurival utaztak. Talán most nem volt ráírva a homlokára, hogy meleg.