Jég szilánkok

Harc a szíved ellen - Sajnálom

Hevesen dobogó szíve miatt olyan hangosan lüktetett a vér a fülében, hogy csak tompán jutottak el hozzá a hangok. Viktor gyakorlatiasan csatolta ki az övet Yuuri egyenruháján, majd húzta le az izmos combokon. Végig csókolta a puha bőrt, amibe a férfi beleremegett.
-Yuuri. -szólt halkan.
Felnézett rá, szemei csak úgy ragyotak.
-Yuuri?
-Tessék.
-Yuuri, ébredj.
Kipattantak a szemei ahogyan az orosz a vállánál fogva rángatta.
-Rosszat álmodtál?
Yuuri csak nézett maga elé.
-Inkább csak valószerűtlent.

.

Az nem kifejezés, hogy sokat mentek.
Rengeteget, tömérdeket, csomót, irdatlan mennyiségűt, olyan sokat, hogy Viktor már a szinonimákon gondolkozott ahogyan maga előtt rugdosta a nagyobb köveket az úton.
Yuurit nem zavarta különösebben, hogy Viktor mellette végig panaszkodja az öt és fél napot. Útközben egymástól tanultak újabb angol szavakat, habár szerencséjükre mindketten remekül beszélték. Két orosz katonával is találkoztak, akiket Yuuri hatalmas szemekkel nézett Viktor előtt a földre hullani, ilyenkor az orosz csak vállat vont.

Amikor elérték Szentpétervárat, nem maradt más választásuk, be kellett menniük egy katonai táborba, hogy feltöltsék a készleteket és megmosakodjanak. Yuuri egész arcát betekerték mintha sérült volna, így csempészte be Viktor a többi orosz közé. Aznap a japán végig remegett, félszemmel nézett ide oda, nem e jött rá valaki hogy ő egyáltalán nem orosz, és mikor esnek neki.
Viktor nyugodtabb volt. Azt mondták, a csapatuk elesett, másnap pedig már hajnalban keltek, hogy időben megszökjenek onnan is.

-Ez durva volt. -suttogta Yuuri, és átlépett egy törött faágat. Az erdő sűrűn nőtt fákkal nehezítette meg az útjukat, neki pedig nem volt elég ideje megszokni az orosz hideget.
-Már nem kell suttognod. -sóhajtott Viktor.
-Mi van, ha meghallják hogy valakik angolul beszélnek?
-Akkor már mindegy lesz. -válaszolt flegmán.- Szóval ne suttogj, mert bokán rúglak és garantálom hogy hangosabban fogsz beszélni.
Yuuri sértődötten lépkedett tovább, csak most már egyáltalán nem is szólalt meg.

Mindketten kimerültek már aznapra, mikor egy újabb orosz táborhoz érkeztek. A fák mögött, a sűrű bokrokba bújva figyelték a csapatot és azt, hogyan tudnák kikerülni őket.
-Szerintem sehogy. -tanakodott Viktor.
-Engem be nem viszel mégegyszer egy orosz táborba. -motyogta Yuuri, és sarkon fordulva indult volna vissza felé, amikor megcsúszott, majd egy gödörbe lépve a hátára zuhant.
-Áú, aztaku- Viktor villámgyorsan fogta be a száját a kezével, ahogy Yuurira sem nézve a tábort figyelte; két katona máris abba az irányba kapta a fejét, ahol ők bújtak meg. Csak akkor pillantott a japánra mikor az megharapta, de azután is hangosan szenvedett a kiment bokája miatt.
Ha a kezét megharapta, -gondolta Viktor, -máshogy kell elcsendesítenie, úgyhogy a saját ajkaival fogta be a férfi száját. Már ketten feküdtek a hideg avarban, és Yuuri a meglepettségtől tényleg nem harapta meg Viktort, sőt, viszonozta is volna a kellemes melegséget adó csókot, ha az orosz nem éppen akkor húzódik el tőle.
-Azért ne essünk túlzásokba. -ült fel hanyag módon. -Majdnem lebuktunk miattad!

Viktor nem tudta, hogy Yuuri bokája éppen egy éve tört el és mindenre érzékeny azóta, a fronttól egészen a kibicsaklásig, Yuuri pedig nem szándékozott panaszkodni.
-Biztosan direkt estem el Viktor, igazad van! -szólt vissza fájdalmasan.
Az orosz nem ismert rá. Eddig ő volt az összeszedett, az elszánt kettőjük közül.
-Tudod mit? Mindegy. Minél előbb el kell mennünk innen. -és már húzta volna maga után Yuurit, ha a férfi nem akadályozza meg ebben.
-Most meg mi van? -sóhajtott.
-Hogy a francba álljak rá szerinted? -mutatott a lábára. -Fél perccel ezelőtt ment ki, emlékszel? -kérdezte gúnyosan.
Viktor leguggolt elé.
-Akkor most én viszlek. Szállj fel a hátamra.
A fekete hajú viszont csak a fejét ingatta.
-Nem maradhat így, vissza kell rántanod.
Viktor fel nevetett.
-Fogalmam sincs hogyan kell, és mindjárt sötétedik. Vagy bemegyünk -intett a fejével a tábor felé- vagy tovább állunk.
A japán pár percig csendben számba vette a lehetőségeket, de csak nem jutott dűlőre. A végére már azt sem tudta, igazából miért akarja magával vinni az orosz, hiszen egyedül sokkal gyorsabb és gyanútlanabb lenne. Nem jelentene neki senki sem kockázatot, nem kellene megölnie a társait - amit Yuuri egyébként is abszurdnak gondolt.