𝒮𝒶𝓋𝑒 𝓂𝑒

Hatodik

𝙵𝚛𝚒𝚎𝚗𝚍 (𝚗𝚘𝚞𝚗)
𝚘𝚗𝚎 𝚠𝚑𝚘 𝚕𝚒𝚜𝚝𝚎𝚗𝚜, 𝚍𝚘𝚎𝚜𝚗'𝚝 𝚓𝚞𝚍𝚐𝚎, 𝚊𝚗𝚍 𝚜𝚘𝚖𝚎𝚑𝚘𝚠 𝚖𝚊𝚔𝚎𝚜 𝚎𝚟𝚎𝚛𝚢𝚝𝚑𝚒𝚗𝚐 𝚊𝚕𝚕 𝚛𝚒𝚐𝚑𝚝

Daisy Wellerman

A Nap sugarai lágyan simogatták bőrömet, ezzel kényszerítve engem arra, hogy kelljek fel. De én persze makacs természetűként, nem igen szerettem volna még ki kelni a pihe és puha ágyból, amibe a testem, gyakorlatilag beleolvadt. Aztán, mint a villám, úgy pattant ki a szemem is és ültem fel hirtelen a kényelmes matracon. A fejem zsongott, az oldalam fájt és természetesen azt se tudtam, hogy hol a fenében vagyok. Óvatosan fordítottam jobbra, majd balra a fejemet, ezzel feltérképezve a szobát, amiben éppenséggel voltam. A naspolya színű falak, a fehér bútorok, a szőrmés, szintén fehér szőnyegek, és a szoba berendezkedése túlontúl is ismerős volt. Mennyit takarítottam én ezt a szobát! - gondoltam magamban, rájőve arra, hogy a Hilton Hotel, hármas számmal ellátott hotel szobájában leledzem. A fejem hasogatása ellenére is, de felkeltem az ágyról, és szinte lábujj hegyen közelítettem meg az ajtót. A fehérre mázolt fához érve, azonban megtorpantam, ugyanis a másik feléről, a nappaliból, halk beszéd foszlány ütötte meg fülemet.

– Mi a fene folyik itt, Mark? Miért van Daisy hasa tele kék és zöld alá futásokkal? Miért mondja azt a nővérem, hogy a húgodnak kóros alultápláltsága van? – ez Daniel volt.

– Azt, hogy mi van a húgommal, azt csak Ő tudhatja! Nézd, nem beszélhetek neked ezekről! Ezek olyan dolgok, amik Daisy-vel kapcsolatosak. Én nem mondhatom el őket, hiszen még ő maga sem tudja. Annó ígéretet tettünk anyának, hogy ezt Daisy soha nem fogja megtudni. – Mark hangja szomorúan csengett fel, én pedig döbbenten álltam. Titkok? Velem kapcsolatos titkok? Mi a fene?

– Mark, ugye tudsz arról, hogy a húgodat összeverték, és a szemöldöke bal oldalán, majdnem közel a halántékához, három öltés kellett, hogy rendben legyen? Erről ugye tudsz? – akadt ki Daniel. Én pedig ujjamat arra a pontra kaptam, amiről a férfi beszélt. És valóban. Ott volt az öltés, amin egy ragtapasz díszelgett. A szobában szerencsére volt tükör, így gyorsan elé léptem; és elszörnyülködtem, amint megláttam a saját tükör képemet. A szám jobb sarka egy hangyányit fel van dagadva, és egy pici seb is éktelenkedik ott, illetve a szemem alatt vörös véraláfutások. A szemem könnyesedett, amikor végig néztem magamon. Nem is emlékeztem rá, hogy Ron ennyire összevert volna. De miért én? Mit ártottam neki? Komolyan mondom, hogy nem értem! Egészen addig, amíg a lányok nem kezdtek el az öltözőben hangosan beszélni rólam, és nem említették Ron-t, addig a pontig nem is tudtam, hogy kirúgták! Akkor miért engem hibáztat érte? Vajon mi a fenét árthattam az univerzumnak, amiért engem pécézett ki magának, hogy ilyen megpróbáltatásokon kell keresztül mennem? Kinek árthattam az előző életemben, aki most akar rajtam bosszút állni? Vagy ha nem én ártottam senkinek, akkor mégis miért velem csesznek ki? És bármennyire is szerettem a kisöcsémet, Benedict-et, az ő halála után jöttek rám ezek az úgymond csapások. Nem az öcsémet hibáztatom, azonban kénytelen vagyok bevallani saját magamnak is, hogy a temetése után kezdődtek ezek. Az elején persze kisebb-nagyobb leveleket kaptam csak, amikkel nem foglalkoztam. Később már olyan érzésem volt, mintha követnének. És amikor én ezt megemlítettem anyunak, akkor ő röhögve közölte velem, hogy csak paranoiás vagyok, és, hogy egész legyen a sztori, akkor vert meg először. Kezdetben soha nem titkolóztam otthon, mindig mindent elmondtam anyuéknak, azonban a folyamatos verések után, már semmit nem mondtam el nekik. Egyedül aggódtam, féltem, mentem keresztül ezen az egészen. És most örülhetek annak, hogy itt van a bátyám, aki talán tud segíteni, de felmerül bennem a kérdés, hogy vajon meddig marad itt? Bár a forma1-et soha nem követtem nyomon, annyit már sikerült megtudnom, a szó beszédekből, hogy vasárnap lesz a versenyük, és másnap egy teljesen másik országba mennek. Szóval feltehetőleg, csak ezen a héten élvezhetem a bátyám társaságát, már ha egyáltalán fog keresni.