𝒮𝒶𝓋𝑒 𝓂𝑒

Tizenhatodik rész

Daniel

Vegyes érzelmek kavarogtak bennem. Három éve nem láttam, és most a nagy semmiből feltűnik, ráadásul egy kisgyerekkel. Tényleg csak ennyit számítottam neki? Lefeküdtünk, aztán lelép, majd isten tudja, hogy kivel, de összeszűri a levet és visszajön, mintha mi sem történt volna, ráadásul anyaként?

Hogy lehet valaki ennyire... ennyire... ennyire pofátlan? Annyi mindent tettem érte, és ezt érdemlem? Komolyan? Azt meg már hadd ne említsem, hogy mennyi szenvedést okozott nekem. Beleszerettem. Még a karrieremet is képes lettem volna suttba vágni, csakhogy vele lehessek. Akár drogozott, akár nem, én tényleg képes lettem volna mindent feláldozni azért, hogy vele legyek. Erre - csak ismételni tudom magam - lelép és felcsináltatta magát. Mekkora egy...

— Daniel, jössz? — térit magamhoz Lando. Aprót bólintok, majd szerencsétlen kezéből, kikapom a kulcsot, és nagy léptekkel hagyom magára a döbbent srácot, és indulok el autója felé. Már a motort is beindítottam, amikor utolérve, ült be mellém.

— Megnyugodnál? — kérdezi, a kárpitba kapaszkodva, amikor gyors tempóban kikanyarodtam a pályáról.

— Nem tudok megnyugodni. — szorítom erősebben a kormányt.

— Már pedig jó lenne! Nézd, én elhiszem, hogy most kurva szar lehet neked, de ne tedd tönkre ezért se a te, se az én életemet! Lassíts már le! — üvölti az utolsó szavakat. Azt hiszem, ez volt az, ami magamhoz térített. Bár továbbra is ideges voltam, de igaza volt Lando-nak. Nem tehettem tönkre kettőnk életét azzal, hogy ilyen állapotban vezetek. Így amint sikeresen félrehúzódtam, átadtam a kormányt a britnek. A helycserét követően, Lando immár normál tempóban vezetett tovább.

— Hogy tehette ezt? Miatta mindent feláldoztam volna érte, erre lelépett a faszba. Nem is volt rám vagy az érzéseimre tekintettel. Annyi mindent tettem érte, és ez a hála? — emeltem fel ismét hangomat.

— Daniel, azt sem tudod, hogy mi történt valójában. Így pedig ne alkoss véleményt. Próbálj meg vele beszélni, hallgasd meg, hogy mit és miért tett, aztán mondogass ilyeneket. — próbál nyugtatni.

— De Lan, erre egy ésszerű magyarázat nincsen, hogy miért lépett le, rögtön azután, hogy szexeltünk. — lehet, hogy ezzel sokat mondtam, de már nem érdekel.

— Várj, ti lefeküdtetek?

— Igen. Pont három éve. És aztán nekünk kezdődött az időmérő vagy a verseny, már nem emlékszem rá, de a lényeg, hogy az egyik után, amikor végeztünk, fejvesztve kerestem. Annyira boldog voltam, hogy végre az enyém volt, és az sem érdekelt, hogy gyors volt a tempó. A lényeg, hogy az enyém volt. Aztán Toto mondta, hogy elment.

— Toto? Neki mi köze hozzá?

— A keresztapja. Vagy az apjának vagy az anyjának volt a testvére. Fogalmam sincs. A lényeg, hogy a rokona. — sóhajtottam, fejemet megtámasztva az ablakon.

— Azért az durva. Most gondolj bele, ha egyszer összeházasodtok, Toto Wolf valamilyen szinten a rokonod lesz. Az ülésed, mindenesetre biztosítva lenne! — nevetett fel, és habár valamilyen szinten vicces volt, nem voltam vicces kedvemben. Csak morogtam egyet.

A szállodába visszatérve, öles léptekkel közeledtem a lift felé, hátrahagyva Lando-t. Semmi másra nem vágytam, csak hogy feljussak a szobámba, és addig verjem a bútorokat, amíg még egyben vannak. Az ajtó majdnem bezárult, amikor egy kéz megállította. Toto szállt be mellém, de én nem akartam ránézni.