𝒮𝒶𝓋𝑒 𝓂𝑒

Tizenegyedik

Daisy Wellermann

Lando-val döbbenten néztünk a másikra, és egyikünk sem tudta eldönteni, hogy Danielnek most mégis mi baja volt. Hiába ment utána a brit, nem beszélt vele. Hiába mentem én is utána, velem sem beszélt. Hiába csináltunk bármit is, az ausztrál egyikünkkel sem beszélt. Bezárkózott a szobájába, és estig ki sem dugta onnét az orrát. Bár akkor is csak enni jött le, és hiába szóltam hozzá, válaszra sem méltatott. Keresztül nézett rajtam, ami valljuk be, eléggé rosszul esett, mert jelen helyzetben, ha úgy vesszük, ő rá voltam utalva. Jelen pillanatban Daniel volt nekem a támaszom. És persze továbbra sem tudtam kiverni a fejemből azt, ahogyan a szekrényének döntött, és majdnem megcsókolt. Talán ha egyszer voltam szerelmes, bár azt sem nevezném igazi szerelemnek. Amit Daniel iránt éreztem vagy kezdtem érezni, az teljesen más volt. És hiába ismerem pár napja, teljesen felborított bennem minden érzelmet. A kedvessége, a humora, a mosolya, az, ahogyan bánt velem... egyszerűen hiányoztak ezek a gesztusok. De talán az hiányzott a legjobban, hogy lássam. Hiába tartózkodtunk egy azon házban, én vagy a nappaliban, vagy a konyhában, a kertben, vagy a szobámban voltam. Ő viszont végig a saját szobájában. Hiába igyekeztem mindig úgy mozogni, hogy a szobája előtt hallja a lépteimet, vagy az ablakból lássa, hogy a kertben vagyok, szinte semmi reakciót nem láttam. És ez szomorúsággal töltött el. Ennek ellenére, Lando késő estig itt volt. Sokat beszélgettünk, sokat mesélt nekem a karrierjéről, a családjáról, mindenről. Sokat beszélt, ami bár idegesítő lehet egyes emberek számára, engem viszont egyáltalán nem zavart. Ha nem is teljesen, de elvonta a figyelmemet a férfiről. Nem hagyott magamra, velem volt. Barátkozott velem. Persze én is elmondtam neki mindent magamról, olyan dolgokat is, amiket az első találkozásunknál nem említettem. Azt hiszem, hogy benne tényleg egy igaz barátra találtam.

A talpam találkozott a hideg padlóval, ahogyan felkeltem az ágyból. Az éjjeliszekrényen található órára pillantottam, ami hajnali egyet mutatott. Fáradt és álmos voltam, azonban a történtek miatt, képtelen voltam egy szemhunyásnyit is aludni, így inkább minden próbálkozást feladva, indultam el lefelé a konyhába, hogy valami folyadék után nézzek. Meglepetésemre, a gáztűzhely felett lévő led lámpa égett, és Daniel ült ott a konyha pultnál. Nekem háttal ült, így nem vette észre, hogy lassan közeledem hozzá. Én viszont kihasználtam az alkalmat, hogy nem figyel, és szemügyre vettem. Nem volt nehéz, tekintve, hogy csak egy szürke melegítő nadrág volt rajta. Végig néztem a kidolgozott hátát, az izmos karjait. Nyeltem egyet, próbáltam a hevesen dobogó szívemet csillapítani, de nem sikerült. Azt hiszem, ez a látvány örökre az agyamban marad, tekintve, hogy talán most láthatom őt így utoljára.

– Szia... – köszöntem halkan, a hűtőnél megállva. Daniel rám emelte mogyoró barna tekintetét, de válaszra sem méltatott. Szomorú sóhajt hallatva, fordultam szembe a hűtővel, melynek ajtaját kinyitva, emeltem ki belőle egy hideg ásvány vizet. A kupakját letekerve, kezdtem el ki inni annak tartalmát. Üdítő volt a gyomromnak a hideg folyadék, hát még a torkomnak. Azonban erre szükségem volt, hiszen a szomjamat csillapítanom kellett valahogyan.

Az üres üveget a szemetesbe dobtam, s összefont karokkal dőltem neki a tűzhely melletti konyhaasztalnak. Tekintetemet ismét a férfire vezettem, aki ezidáig le sem vette rólam a szemét. Szemei alatt sötét karikák húzódtak, feltehetőleg ő sem tudott aludni. Arcán különböző érzelmek futottak át, amiket alig bírtam leolvasni róla.

– Meddig akarsz szótlan maradni? – kérdeztem percekkel később. Persze, erre sem kaptam választ. – Nézd, Daniel. Fogalmam sincs, hogy mi bajod van most velem. Ha tettem valami illetlen, vagy mondtam valami sértőt vagy bántót, akkor kérlek mondd el! De ez a hallgatás nem jó. Azóta ostorozom magam, amióta felpattantál és a szobádba viharoztál. Nem tudom, hogy mit csináltam, amivel ennyire megbántottalak. – néztem rá kétségbeesetten. Daniel továbbra sem szólalt meg. Úgy látszik, hogy némasági fogadalmat tett, legalábbis velem szemben.