𝒮𝒶𝓋𝑒 𝓂𝑒

Tizedik

Daisy Wellerman

Nem tudom, hogy mennyi ideig aludhattam, azután a rémálom után, azt azonban tudtam, hogy a párnám - vagy az annak használt 'eszközöm' - totál kemény volt. Pillanatok kellettek, míg leesett, hogy nem tollas párnán pihentetem a fejemet, hanem Daniel mellkasán. Azt, hogy mégis mikor és hogyan aludtam el a férfi mellkasán, azt nem tudtam. Abban biztos voltam, hogy bár alig ismertem, mégis biztonságban éreztem magamat a karjaiban, ugyanis tudtam, hogy ő nem tudna bántani engem.
Tekintetem a férfi arcára vezettem. Szemhéja csukva volt, néha meg megremegett, ajkai kicsit voltak elnyílva, szemöldöke néha egy aprót rándult össze. Karjai szorosan, ugyanakkor gyengéden öleltek körbe. Szememet végig futtattam arcán, minden egyes miliméterét elakartam raktározni az agyam összes kis bugyrába, mert nem tudtam, hogy mikor láthatom őt újra, ha egyszer talán ismét összefutunk valahol. Nem akartam, hogy ilyen gyorsan elrepüljön ez a hét. Bár nem ismertem, azt tudtam, hogy mellette biztonságban vagyok, illetve, hogy semmitől sem kellett tartanom. Nem tudtam, hogy mit hoz a sorsom, hogy kit szán nekem, azt azonban tudtam, hogy egy olyan férfit szeretnék magamnak, aki ugyanígy gondoskodna rólam, mint ahogyan azt Daniel is tette. Nem kérdezett semmit, tudta, hogy mikor van valami bajom. Azonnal cselekedett. Kimenekített abból a házból, amit az 'otthonomnak' kellene hívom, de ilyen szülők mellett ez lehetetlen volt. Menedéket nyújtott nekem, fedelet biztosított a fejem fölé, noha ha csak egy hétre is. Talán sose fogom tudni meghálálni Danielnek azt, amit értem tett, illetve tesz. Hálás vagyok neki ezért. Azt hiszem, még soha nem voltam ennyire hálás senkinek, mint neki.

Daniel összeszorította a szemeit, ami miatt gyorsan úgy tettem, mintha aludnék. Éreztem, amint a karjai megfeszülnek testem körül, majd az apró moccanásait. Óvatosan kihúzta alólam a karját, éreztem, amint felül a hatalmas franciaágyon. Bár mondani nem mondott semmit, azt éreztem, amint közel hajol hozzám, és egy lágy csókot nyom homlokomra. Minden önuralmamat összekellett szednem, hogy ne nyissam ki azonnal szemeimet, illetve, hogy ne adjak ki hangot. Amikor azonban az ajtó halkan kinyílt, s becsukódott, lassan nyitottam fel szemhéjamat, és a bent tartott levegőt kifújva, ültem fel. A gondolatok csak úgy pörögtek az agyamban, észre sem vettem, de ujjaimat arra a pontra vezettem, ahova Daniel csókot nyomott. Mosolyogtam, amint felidéztem magamban a pár másodperce történt apró gesztusát, de hamar el is komorodtam. Tudtam, hogy köztünk nem lehet semmi. Danielnek nem egy olyan nőre volt szüksége, mint amilyen én voltam: egy ennyire elcseszett és elveszett nő. Nem olyan nőre volt szüksége, akinek ilyen családja volt. Megtehetném azt, hogy mindenféle előjel nélkül fogom magam és lelépek a fenébe, de minek? Mi értelme lenne? Ha a szüleimhez visszamennék, újra kezdődne minden: a folytonos csicskáztatás, a verések, az, hogy az apám a drog hatása miatt olyan dolgokat tenne velem, amiket eddig csak filmekben láttam. Azokra meg nem volt szükségem. Leléphetnék a bátyámhoz is, csak éppen azt nem tudtam, hogy ő hol lakik. Vagyis oké, ott volt a hotel. De ott is csak egy hétig tartózkodik, na meg az sem biztos, hogy engedné, hogy ott lakjak vele ideiglenesen, ha már azt sem akarta elintézni, hogy hozzá költözhessek. Azt tudtam, hogy a szüleimhez nem akarok vissza menni. De akkor mégis hova mehetnék? Nem tudtam sehova se elmenni. Nem voltak lehetőségeim. Illetve de, egy. Még pedig Michelle Ricciardo. De az meg milyen lenne már, hogy annak az embernek a nővérénél húzom meg magam, akinél jelen pillanatban vagyok? Bár az őszintét bevallva, ha Daniel a következő héten elmegy, lehet, hogy fontolóra veszem ezt az ötletet és megbeszélem Michelle-vel, hogy ideiglenesen hadd legyek nála, amíg annyi pénzt nem gyűjtök össze, amiből egy kicsi albérletet tudok finanszírozni magamnak. Ami ilyen szülők mellett, vajmi kevés esély volt rá. Minden befolyó jövedelmemet a szüleim úgyis lenyúlják tekintve, hogy nem rendelkezem bankkártyával. A fizetésem mindig postán jött, amit általában vagy az apám, vagy az anyám vett át és költötte el azonnal. Már nem is emlékszem arra, hogy mikor voltak utoljára tiszták, illetve józanok. Talán ha szökőévente egyszer nem ittak, illetve drogoztak. Soha nem voltam nagyra vágyró. De tényleg. Azonban én is szerettem volna egy normális családot, egy normális életet. Ezt azonban mellettük nem kaphattam meg.