Minden kiderül

23. fejezet

049 már 3 napja dolgozik az ellenszeren, de egyenlőre sikertelen. A zárkába vittek tesztalanyokat akiken kísérletezett. Melindának minden nap rohamai vannak. A második stádium elkezdődött...elérte a nedv a gyomrát.
- Ez sem jó!!! (Dobta arrébb mérgesen az anyagot 049)
- Nyugodjon meg...(mondta Johnatan) Sikerülni fog...csak kell még egy kis idő...
Ekkor a lény könnyes szemmel nézet a katonára.
- Még egy kis idő?? Holnap már a hét közepe lesz!!! Nem sok idő van hátra...és ha nem sikerül...
- Doktor...(lépett közelebb hozzá, majd megfogta a vállát) ha így áll hozzá...nem is lesz kész az ellenszer. Szedje össze magát! Fáradt...nem aludt már 2 éjszaka...aludjon.
- Nem tehetem...
- Figyeljen rám...ha nem alszik, nem tud koncentrálni, ha nem tud koncentrálni akkor nem lesz meg az ellenszer és ha nem lesz me...
- Jó értem...
- Aludjon...jó éjszakát.
- Magának is.
Doktor lefeküdt a lány mellé. Gyengéden elkezdte simogatni arcát. Farkas felébredt, macska szemei elkápráztatták a doktort.
- Jó reggelt...(Bújt a mellkasához)
- Inkább jó éjszakát...(mosolygott rá )
- Akkor kicsit sokat aludtam.
- Most kell is magának a pihenés. Hogy érzi magát?
A lány ránézet a karjára, erei látszódtak.
- Kicsit fáj...
- Sajnálom...
- Nem kell doki. Nem tehet semmiről.
- Ha nem találom fel ezt az esszenciát akkor most nem lenne halálos beteg.
- Beszélgessünk kicsit... (felült) miért is találta fel ezt az orvosságot? Mi a múltja?
- ...néha jobb nem háborgatni a múltat...
- Igen ezzel tisztábban vagyok...és nem is szeretem háborgatni, de néha kötelesek vagyunk róla beszélni...a múlt borzalmai kihathatnak a jelenre, ami felett nem lehet elsiklani...
-...csak felejteni szeretnék...és változtatni...
- Hasonló elveket vallunk doki. Kérem...meséljen.
- Ha ilyen szépen kéri...honnan kezdjem?
- A születésétől, család, hogyan utálta meg az embereket...
- (sóhajt)...rendben...a családomról nem tudok sokat...illetve csak annyit, hogy eldobtak...tudja...én is ember vagyok...de mindig másként kezeltek...emberek a szüleim...hétköznapi emberek és engem mégis szörnyetegként kezelnek... nem tudom, hogy mégis hol vannak és mit csinálnak...
- Esetleg a nevüket nem tudja?
- Nem...vagyis annyit tudok hogy a családnevem Montmorency.
- Értem, folytassa.
-...a szüleim eldobtak...egy fura lénynek tartottak, torzszülöttnek...nem is emlékszem az arcukra...csak annyit tudok amennyit a nevelőapám mondott...
- A nevelő apja?
- Mármint...nem teljesen...igazából csak kísérleti alanya voltam...de ő nevelt fel...az utcán talált meg.
- A szülei...
- Igen, kitettek az utcára meghalni...
- Sajnálom...honnan tudja hogy mi a családneve ha az utcán csecsemőként találta meg a nevelő apja?
- Egy dobozban voltam, amelyben egy kabátot helyeztek el...a kabát zsebében volt egy kis papír...azon volt az apám neve...de csak a Montmorency látszódott...a keresztneve elmosódott.
- Értem...Hogyan érti azt hogy a nevelő apja kísérletezett magán?
- Orvos volt...tudós...kellett neki tesztalany...és mivel így nézek ki, tökéletes voltam...tőle tanultam meg mindent.
- Milyen teszteket csináltat magával?
- Árammal sokkolt, egy jól zárt helyiségben csökkentette az oxigénszintet...bezárt 2 napra egy koporsóba, volt hogy éheztetett...stb. mindig éppen annyi ideig nehogy meghaljak...vigyázott rám.
- Hát...én nem ezt mondanám doktor...
- Lehet úgy tűnik, hogy kegyetlenül bánt velem, de mégis ő mentet meg a haláltól...ő törődött velem. Megtanította nekem az orvostudomány minden apró kincsét...csak egy idő után...
- Egy idő után??
- (sóhajt)...míg dolgozott kísérletezgettem...próbáltam segíteni, de nem tartott sokáig, mert szérttörtem a kémcsöveket...
- Az embereket hogyan utálta meg?
- (könny szökött a szemébe)...Egyik nap bent voltam egy kisebb szobában aminek az ajtaja a rendelőbe vezetet...nevelő apám dolgozott és jött hozzá egy páciens...kiment a rendelőből, mert gyógyszert adott a férfinak...én éppen egy könyvet akartam levenni a polcról, de mellette volt egy cserepes növény...leesett és összetört...a páciens benyitott a szobába és meglátott...
- Nem mutatkozott senki előtt?
- Nem
- Folytassa.
- A férfi sokkot kapott...ordított...apám erre bejött...kirohant a páciense...(elkezdett sírni)
Melinda megfogta a kezét.
- Legyen erős...ezután mi történt?
- Apám...könnyes szemmel nézet rám...összeszedett pár dolgot (rámutat a táskájára)...ezután azt mondta: ,,Fiam...légy erős, fuss úgy ahogy csak a lábad bírja...most elválnak az útjaink...de...majd egyszer újra talalkozunk"...ekkor kopogtak a 312-es rendelő ajtaján...a rendőrök voltak azok...elszaladtam...futottam egy ideig aztán megálltam...elbújtam...végignéztem ahogy megverik és faggatják...aztán elvitték...
A városban találtam egy elhagyatott épületet...ott találtam fel a nedvek esszenciáját...patkányokon kísérleteztem...
- Sajnálom doktor...mostmár értem, hogy miért utálta meg az embereket...
- Miattam...miattam vitték el...miattam bántották
(Sírt)
- Nem tehet semmiről.
- De igen...ha meg sem születek akkor...
- ...akkor most nem lenne itt egy fontos ember!
- Ember? (Nézet rá könnyes szemekkel)
- Igen. Ember!
- Miért nem látja bennem azt a szörnyeteget, mint más?
- Azért mert tudom milyen mikor szörnyetegnek néznek...amikor nem szeretnek...nem törődnek veled...
- Kérdezhetek valamit hölgyem?
- Persze.
- Hogyan él még mindig?
- Ezt, hogy érti?
- Az esszencia...egy átlag embert már másnap kivégezne.
- Azt, mondta 1 hét a lefolyási folyamat.
- Azért, mert beszéltem Old Mannel...elmesélte a találkozásukat...
- Mindent értek.(mosolygott)
- Mesél a múltjáról kedves?
- Nem mesélnék...de mivel Ön is elmondta így én is elmondom életem történetét...Mire kíváncsi?
- Mindenre...például arra hogyan került ide.
- A rendőrség ajánlott. Sosem jöttem volna ha nincsenek... (sóhajtott)
- Kik?
- A gyilkosok...elraboltak...kétszer is.
- Megszökött?
- Igen...
049 várta, hogy folytassa a történetet a kisasszony...csönd volt...
- Miért nem mesél róla? Persze, ha nem szeretne megértem
- Tudja... olyat tettem amit még magamnak sem tudok megbocsátani...és félek a következményeitől...
- Mire gondol kedves?
- Az első gyilkost Fekete Lászlót, sikerült jó irányba terelnem. Pszichiátere lettem és a börtönben pár társával együtt délután beszélgetek és faladatokat adok nekik. Megváltozott...hatással voltam rá...de...a másik...
- A másik?
- (nagyot sóhajtott) Nem tudtam neki segíteni...megöltem...
- Egy gyilkos volt...legalább eggyel kevesebb van a Földön.
- Nem...pont, hogy ugyanannyi van.
- Nem gyilkos kedves.
- Tudja...ha egy ember megfest 1000 képet, attól nem lesz művész....ha valaki csinál 10000 fotót, attól még nem lesz fotós...de ha valaki megöl 1 embert...akkor már gyilkos.
- Meséljen az ott töltött időről.
- ...megszámlálhatatlan alkalommal megalázott, fájdalmat okozott csalódásba és szenvedésbe taszítva kínzott napokon, ha nem heteken át...életemnek nem láttam értelmét...sem célját...vártam a halált...
- Miért?
-  A halál után csupán a korom fekete békesség fogadott volna...nem ért volna fájdalom, szenvedés, csalódás, bánat, megaláztatás...kiszabadulhattam volna a Pokol büntető teréből...velem együtt ezek is megszűnnének létezni.
Megfogta Melinda kezét, gyöngéd csókot adott homlokára.
- Örülök, hogy itt van és még él kedves.