Brazen and Buff - Larry Stylinson (Befejezett)

Negyedik fejezet

-És ha igen? - szűrődik be a résnyire nyitott ajtón egy mély hang, én pedig ébredezni kezdek. Kicsit fázom, és ahogy mozdulnék, hogy fentebb húzzam magamon a takarót, érzem, hogy nincs rajtam a tegnap esti ingem. Kinyitom a szemem, de a fény borzasztó mód vakító, ezért inkább gyorsan vissza is csukom, és fülelek tovább.

-Kizárt - szól a másik.

-Honnan veszed, Louis?! - csattan fel Jackson, majd néhány ideges lépéssel közelít az ajtó felé. Félig ki is nyitja, azonban megáll a mozdulatban, mikor Louis hangja is egészen közelről cseng.

-Mert te nem szoktál csak úgy kedvelni embereket.

-De Harryt kedvelem és kész. Amúgy is, foglalkozz már a saját dolgoddal.

-Jó, de úgyis az lesz a vége, mint mindig. Meg fogod bántani - válaszolja Louis, majd kopogások jelzik, hogy elsétál.

-És ez téged miért izgat? - kiállt még utána Jackson, majd kinyitja az ajtót. Besétál, és a matrac besüppedéséből feltételezem, hogy leül az ágyra. A szemem még mindig csukva van, és épp küszködöm egy hatalmas mosoly visszafojtásával. Nem tudhatja meg, hogy tudom, hogy kedvel. Kedvel. Jackson kedvel engem.

Valószínűleg azt hiszi, hogy alszom. Még üldögél az ágy szélén egy darabig, aztán lassan feltápászkodik. Félve kinyitom a szemem, és látom, hogy valamit a tévé alatt lévő komód felső fiókjában kotorászik. Sajnos nem látom, mit vesz ki, viszont abban biztos vagyok, hogy amit az íróasztalról kap fel, az a mobilja és a kocsikulcsa. Valakit tárcsázni kezd, majd rám sem pillantva kisiet a szobából. Felülök az ágyban, és próbálom a fejfájásom, hányingerem és éhségem kizárva törni a fejem, mitévő legyek. Az éjjeliszekrényen lévő óra világító számlapjaira pillantok, és eltátom a szám. Hat perc múlva tizenegy óra, én pedig itt ülök Jackson Tomlinson szobájában, és fogalmam nincs, mit csináljak. Mármint ne már. Nem foghatom magam és csak úgy sétálhatok le, majd ki az ajtón, mintha semmi sem történt volna. Sőt, el is tévednék. Bár Jackson tegnap tartott egy kis idegenvezetést, de arra is képtelen vagyok jelen pillanatban emlékezni, hogy hány éves vagyok, nem hogy arra, mi merre van.

Kipattanok az ágyból, és a hirtelen tempótól meg is szédülök. Belebújok az ágy mellett lévő fekete strandpapucsomba, és elindulok az ajtó felé. A hosszú folyosóra kilépve elveszettnek érzem magam, majd lassan kezdek el lépkedni abba az irányba, amerre a liftet feltételezem. A Jackson szobája melletti ajtó mögül halk beszélgetés szűrődik ki. Óvatosan benyitok, de csak egy üres szoba fogad, a hang, amit hallottam pedig a falra felfúrt hatalmas tévéből jön. Beljebb sétálok, és megállok a szoba közepén. Teljes mása Jacksonénak. Az elrendezésr, a formája, csupán a színvilága és a hangulata tér el. Jackson szobája fehér és kék, ez szürke és inkább a piros dominál. Furcsa, de igazából tetszik. Még bentebb araszolok, és megállok egy hatalmas kép előtt, ami a falon lóg. Ahogy meglátom, ki van a fotón, egyből tudom, melyik Tomlinson szobájában vagyok. Be kéne rezelnem, de őszintén nem érdekel. A képen egy pár évvel fiatalabb Louis hasal egy hozzá képest hatalmas szörfdeszkán. Mellette egy másikon ugyancsak egy kicsivel fiatalabb Zayn vigyorog. Én is elmosolyodom, és tovább sétálok. Van több fotó is a szobában. Családi fotó Tomlinsonékról, van pár közös jól elkapott pillanat Jacksonnal, de Zaynből is rengeteg vigyorog különböző színű keretekben. Értetlenül pislogok az ágyra dobott mintás ingemre, majd hirtelen pördülök meg, amikor az ajtó becsapódik.

-Anya kimosta - morogja unottan Louis. Odasétál a teraszajtóhoz, becsukja, el is sötétít, majd bekapcsolja a klímát.

-Kösz - forgatom meg a szemem. Valószínű, hogy Mrs. Tomlinson, vagy a cseléd, vagy tudom is én azt gondolta, az ing a fiáé, és felhozta a többi ruhával együtt, amik a hatalmas fotelben hevernek.