Brazen and Buff - Larry Stylinson (Befejezett)

Kilencedik fejezet

Az előbb szó szerint a lelkemet is kirohantam, amikor a bárba siettem. Liam megmondta, már nem is egyszer, ez az utolsó esélyem. Pontosabban a huszonnyolcadik utolsó esély, kizárólag Liam nagy szívének köszönhetően dolgozhatok még mindig itt. Most pedig nekifogok a ma esti első koktélom elkészítésének, és próbálok kizárni a mellettem toporgó Liamet, akit éppen csak a szemem sarkából látok.

-Mi van? - kérdezek rá, és egy pillanatra elterelem a figyelmem a kiwi darabolásáról.

-Mi lenne? - vonja meg a vállát, de egy centit sem mozdul.

-Nem tudom, te bámulsz. Szóval, mi van?

-Kérdezhetek valami? - kezd el kissé feszengeni, én pedig visszafordulok a készülő Green Lanternhez.

-Már megtetted.

-Jó, akkor még egyet - bólintok, ő pedig folytatja. -Igaz, hogy szakítottatok a Tomlinson sráccal?

-Ne már, Liam! - ejtem hátra a fejem, szemem lehunyva. -Az utóbbi időben komolyan minden második szembejövő, lélegző lény megkérdezi.

-Ja, de tudod, hogy mennek itt a dolgok. Mindenki tud...

-...mindent. Igen, tudom - szakítom félbe szemforgatva. Liam igazából jó srác, de annyira azért nem állunk közel egymáshoz, hogy pont neki öntsem ki a szívem, és meséljek a dolgokról, de úgy tűnik, majdnem mindenki tud már róla. Jackson és Louis több, mint ötven ember előtt verekedtek, innen kezdve igazából egyértelmű is volt, hogy nem ússzuk meg, egész Kawela Bay tudni fogja, mi történt köztünk. -Azt hiszem, hallottad, mi történt a bulin. Azóta nem beszéltem vele, ebből arra következtetek, és bár még nem mondtuk ki, azt hiszem, szakítottunk. Vagy legalábbis elég nyilvánvalóan nem most éljük a kapcsolatunk legvirágzóbb perceit.

-Sajnálom, haver - küld felém egy szánakozó pillantást, mire csak elhúzom a szám.

-Ez van.

Igazából rohadtul nem ez van. Jackson volt az első olyan ember számomra, akit úgy igazán szerettem. Nem félek kijelenteni, hogy szerelmes voltam belé. Eleinte az egész színtiszta rajongás volt, ma már ezt is tudom, de amikor ő is közeledni kezdett felém, éreztem, hogy ez akár lehetne valami több is, az én részemről az is volt már akkor is. Aztán teltek a napok, hetek, és teljesen a fellegek közt járva éltem életem legcsodásabb, legboldogabb napjait, aztán hirtelen itt tartunk, hogy majdnem több ideje nem láttam, mint ameddig tartott a kapcsolatunk. Nem mondom, hogy nem hiányzik, hogy nem vagyok szomorú, és nem fáj, de próbálok erősnek maradni, vagy legalább annak látszani. Egy hete Jackson a telefonálgatásokkal és irkálásokkal is felhagyott, a hotelben, és igazából azon kívül sem láttam egyszer sem. Én őszintén párszor már írtam volna neki, ha nem lenne Niall, aki minden alkalommal képzeletben, és olykor nem csak úgy kupán vág, hogy térjek magamhoz. Hogy nem nekem kell utána futnom, nem én basztam el, és részben meg is értem, teljesen jogos, de mégis. Jacksonról van szó. Jackson Tomlinsonról, az első fiúról, aki elrabolta a szívem, majd össze is törte.

-Föld Harrynek - lengeti meg a kezét Liam az arcom előtt, és ebből, meg a hangjából ítélve már nem először szól hozzám.

-Igen?

-Csak azt mondtam, hogy Tom és Aiden már biztosan nagyon szomjasak. Ne várasd meg őket - mosolyog rám, és ahogy ellép mellettem, megveregeti a hátam.

Gyorsan kiszolgálom a srácokat, aztán még három volt gimis társam, meg Gemma patkány exét, amikor egy kicsit talán túl nagyra tágult pupillájú Leo dobja le magát a bárszékre.

-Cső - vigyorog lustán.

-Hali - mosolyodom én is el. -Mit adhatok? - kérdezem, és kezembe veszem a kis noteszem, hogy lejegyzetelhessem a rendelését.