Brazen and Buff - Larry Stylinson (Befejezett)

Tizedik fejezet

Másnap reggel az első dolgom a fürdőszobába rohanni, és a vécé fölé hajolva kiadni a gyomrom tartalmát, ami jelen esetben csak a hajnalban ivott pohár vizem jelenti. Még ülök a földön pár percig, hátam a hideg falnak támasztva, majd feltápászkodom, aztán megmosom a fogam és az arcom. Ez határozottan nem esett most jól.

-Minden rendben? - jelenik meg apa aggódó arca az ajtóban.

-Igen - motyogom, de én sem hiszem el. -Hogy hogy még itthon vagy? Mennyi az idő?

Nem válaszol egyből, én pedig elindulok a konyhába reggelizni, viszont a nappaliba érve látom csak, hogy kint még majdnem, hogy teljesen sötét van. Akkor nem reggelizünk még.

-Biztosan jól vagy? - kérdezi apu a tőle nem megszokott, kelleténél jobban aggodalmaskodó hangon.

-Igen, csak rosszul lettem, de már minden oké - válaszolok, és elindulok vissza a szobámba, apa viszont követ, és megáll az ajtómban. Miért is gondoltam, akár csak egy pillanatra is, hogy ennyibe hagyja?

-Mit ettél tegnap? - teszi fel az újabb kérdést, és jobban összehúzza magán fekete köntösét, és csak most tűnik fel, hogy egyáltalán rajta van.

-Nem emlékszem már, apa - morgom, és ledobom magam az ágyra.

-Jó, hagylak, de ha megint rosszul leszel, szólj.

Bólintok, és már magamra is húzom a takarót, apu pedig kisétál, halkan becsukva maga mögött az ajtót. Még forgolódom egy kicsit, mire nagy nehezen, de sikerül visszaaludnom. Sajnos sokat nem sikerül ugyan pihennem, pár órával később halk kaparászásra ébredem. Már világos van odakint, de hét óránál nem lehet több. Egyből az ajtó felé nézek, mert sejtem, hogy Lacy kaparja azt, jelezve, hogy dolga van, vagy talán éhes. Viszont a kutyám nincsen sehol, és ekkor szembe jut, hogy talán éjszaka kiment, és most pont be szeretne jönni. Túl hirtelen pattanok fel, meg is szédülök, és újból hatalmas hányinger tör rám. Az ajtónak döntött homlokkal és lehunyt szemmel próbálok mélyeket lélegezni, kicsit lenyugodni. Néhány másodperccel később sikerül végre összeszednem magam. Kinyitom az ajtót, és ahogy sejtettem, Lacy azonnal berohan, és már be is foglalja a babzsákom.

-Szia, Gloria, ma sajnos nem tudok bemenni - mondom a fülem és a vállam közé szorított telefonba, amikor már a reggeli pirítosom vajjal való megkenésével szerencsétlenkedem. -Nem érzem túl jól magam.

-Rendben - sóhajt egy nagyot a főnököm, és hallom a hangján, hogy még ő is csak most kelt, lehet, pont én ébresztettem fel. -Remélem minél hamarabb rendbe jössz.

-Köszi - mosolyodom fáradtan el. -Szerintem csak ma maradok itthon, nem hiszem, hogy bármi nagy bajom lenne, csak most nem érzem túl jól magam.

-Oké, mindegy, de majd szólj, ha tudod, hogy meddig maradsz otthon.

-Igen, persze - mondom, miközben előveszek egy kis üveg vizet a hűtőből. -Szia!

Gloria elköszön, én pedig a reggelimmel együtt visszamegyek a szobámba, és bevackolom magam az ágyamba. Előveszem a laptopomat, és mielőtt elindítok rajta valami idióta sorozatot, írok egy üzenetet Liamnek is.

Nem tudom, mennyi idő telik el, és azt sem, hogy mikor aludhattam el, de az éjjeliszekrényen lévő mobilom hangos csörgésére riadok fel. Csak felmordulok, amikor meglátom, hogy már dél is elmúlt. Van egy-kettő nem fogadott hívásom és új üzenetem is, most viszont egy ismeretlen szám hív, és csak értetlenül ráncolom a szemöldököm, de végül úgy döntök, hogy felveszem.

-Halo? - szólok bele bizonytalanul. A vonal túlfelén egy pár másodpercig csönd, majd egy igen ismerős hang csendül fel.

-Hali, Louis vagyok!