Brazen and Buff - Larry Stylinson (Befejezett)

Tizenegyedik fejezet

Reggel szükségem van pár pillanatra, miután kinyitom a szemem, hogy rájöjjek, mégis hol az istenbe vagyok. Hirtelen beugrik az egész tegnap este, és villámsebességgel fordítom oldalra a fejem, de Louis nincsen sehol. Egy nagy ásítás közepette felülök, és felnyögök, amikor nyújtózkodnék, de a nyakam borzalmasan fáj. Valószínűleg egész éjjel Louis-nak háttal, mozdulatlanul feküdhettem, nem csoda, hogy elgémberedett. Csörömpölést hallok a fürdőből, nem sokkal később pedig Louis botorkál ki félmeztelen, mindössze egy fekete farmershortban, majd rámpillant, és óvatosan elmosolyodik.

-Jó reggelt - motyogom a szemem dörzsölve.

-Reggelt - hallom meg Louis válaszát a gardróbból, és amikor kijön, már egy piros-fehér virágos inget is visel. Mi mást, ha nem pirosat? Megáll az ágy végénél, én pedig már megint annyira kínosan érzem magam, ahogy itt néma csendben bámuljuk egymást.

-Öhm... Tudnál adni egy gatyát, amiben hazamehetek?

-Igen, persze - bólint, és már ki is hoz a gardróbból egy fekete pamut nadrágot.

-Kösz - veszem el tőle, majd azonnal magamra is kapom. -Akkor, azt hiszem, most megyek.

-Nem kell egy cipő? Papucs?

-Nem - ingatom a fejem. Tegnap este is mezítláb caplattunk idáig, semmi bajom nem lesz, főleg, ha a parton megyek. Bár a homok lehet égetni fog, de mindegy. Nincs pofám még cipőt is kérni, attól függetlenül, hogy ő ajánlotta fel. Az órájára pillantok, és a vér is megfagy bennem. -Ne!

-Mi az?

-Ne, ne, ne! - temetem az arcom a tenyerembe. -Már mindjárt tizenegy óra, Louis! Ki leszek rúgva a picsába.

-Beteg vagy, nem? - kérdezi vigyorogva, és tudom, mire gondol. Tegnap felhívtam Gloriát, hogy nem érzem túl jól magam, és nem mondtam biztosra, hogy ma megyek, azért mégis rossz érzéssel tölt el ez az egész. Ha úgy vesszük, a Liamnél való melót is ellógtam, mert este már fantasztikusan voltam. Annyira jól, hogy Louis-val áztam a tengerben az éjszaka közepén.

-Igazad van - sóhajtok, és elindulok az ajtó felé.

-Nem maradsz reggelire? - kérdezi, miközben az éjjeliszekrényéhez lép, és gyors kinyomja az ebben a pillanatban megszólaló mobilját. -A többiek már biztos ettek, de ha szeretnél...

-Kösz, de inkább megyek. Anyuéknak fogalmuk sincs, hogy egyáltalán eljöttem, szóval valószínűleg minimum kicsinálnak - mosolyodom el kelletlenül. -Ha többet nem találkozunk, tudd, hogy a te hibád.

-Nyilván - ingatja mosolyogva a fejét. Csupán intek neki, és már be is húzom magam mögött az ajtót. Elindulok a csendes folyosón. A hideg márványpadló nem esik túl jól a meztelen talpam alatt, ezért gyorsan kezdem el szedni a lábam a liftig. Az egyből megérkezik, meg sem kell nyomnom a hívó gombot, és már ki is nyílik. Na kivel találom szembe magam? Egyértelműen egy csöpp undorral fűszerezett kimért pillantással jutalmazó Jacksonnal. Nem mond semmit, csak felhorkant, és már el is sétál mellettem. Sóhajtok egy hatalmasat, beszállok a liftbe, és megnyomom a földszint gombot.

A parton kiépített sétányon ballagok hazafelé, mélyen a gondolataimba mélyedve. Egyetlen mondat ismétlődik a fejemben folyamatosan. Istenem, Harry, mi a franc történik velünk...

-Harry! - rohan velem szembe egy szinte tűzokádó apu, miközben Gemma a kisírt szemű anyut ölelgeti a kanapén. -Hol a fenében voltál?

-Ne haragudj...

-Nem ezt kérdeztük - szipog anya.

-Egy barátomnál aludtam - kezdem, de az igazat nem szeretném elmondani. Nem feltétlenül tetszenének nekik az éjjeli pucér fürdőzős részletek, szóval csupán szépítek a történeten, ott, ahol csak tudok. -Tudta, hogy rosszul voltam, ezért este felhívott, hogy... menjünk el sétálni, kiszellőztetni a fejem, hátha jobban leszek.