Brazen and Buff - Larry Stylinson (Befejezett)

Tizennyolcadik fejezet

Hirtelen végigfut rajtam a hideg, fentebb húzom magamon a vékony takarót, és lassan átfordulok a másik oldalamra. Furcsállom, hogy az éjszaka szinte néma csendjében nem hallom Louis légvételeit. Kinyitom a szemem és valóban, Louis sehol. A szemem dörzsölve felülök, és nem kell sokáig keresnem, megpillantom az erkélyen álldogáló Louis-t, és a nyitott ajtót látva már tudom, honnan jött hirtelen az a hideg fuvallat. Ásítok egy hatalmasat, majd feltápászkodom, magamra kapom a boxerem, és csendben oda lépkedek az üvegajtóhoz. Louis egy szürke plédbe bebugyolálval áll, nekem háttal, az üvegkorláton könyökölve, kezében egy már félig elszívott cigivel. Mikor megállok fél méterre mögötte, lustán kifúj egy adag füstöt, majd rekedten megszólal.

-Te gondolkodtál már mit csinálsz, ha vége ennek a nyárnak? - kérdezi, és az előttünk terülő végtelen óceánt bámulja. Fogalmam sincs, hány óra lehet, a nap éppen, hogy csak elkezdett feljönni, még bőven sötét, és hűvös van. Lehet, nekem sem ártott volna magamra kapni még valamit az alsómon kívül.

-Igen - motyogom én is, majd megköszörülöm a torkom és mellé lépek. Louis újból kifújja a füstöt, és halványan elmosolyodik.

-Én lelépek. Egészen biztos.

-Miért? - lepődöm meg. Eddig a vizet bámultam, de most felé fordítom a fejem, és nyugodt, füstöt kifújó profilját kezdem el bámulni. -Hova?

-Valami nagy városba - vonja meg a vállát. -Ahol van nyüzsgés és nincs télen is kilencven fok.

-Például?

-Nem tudom, Anglia mindig is vonzott. Skócia - néz most ő is rám, de egy pillanat az egész, már vissza is tereli a figyelmét a felkelő napra, aminek köszönhetően az ég megmagyarázhatatlan színekben pompázik. -Olaszország. Valamiért oda is mindig szívesen eljutottam volna.

-Biztos szép hely - sóhajtok fel, és valami rossz érzés költözik a mellkasomba a gondolattól, hogy Louis majd elmegy. -De miért akarsz elmenni?

-Nem tudom. Huszonegy vagyok, itt lenne az ideje, hogy saját életet kezdjek. Nem élhetek örökre itt, a szüleim vagyonában úszkálva.

-Értem - bólintok.

-És te? - pillant rám ismét, majd a kisasztalhoz lép, elnyomja a cigit, és visszasétál mellém.

-Én szeretnék egyetemre menni, ezért is dolgozom - válaszolok, és keresztbe teszem a karom, amikor végigfut rajtam a hideg.

-Gyere - motyogja Louis, és közelebb lép, én pedig értem a célzást, és bebújok mellé a pléd alá. -Mit szeretnél tanulni?

-Informatikát.

-Informatika? - kérdi meglepetten, és felhúzza egyik szemöldökét, ahogy rám pillant.

-Aha - bólintok. -Kinéztem már egy jó ideje egyet. Baltimore-ban van, nagyon jó a képzése, csak... Nagyon drága, ezért kell ennyit dolgoznom.

-Mennyi van meg? - kérdezi, én meg egy másodperc erejéig nem is tudom, mire érti, de aztán rájövök.

-Az első két félév.

-És már biztos, hogy elmész? - kérdi, és a hangjában egy csöpp szomorúság cseng.

-Nem - ingatom lassan a fejem, majd kissé keserűen elmosolyodom. -Még fel sem vettek. Először ösztöndíjat pályáztam meg, de nem sikerült. A jegyeim nem voltak kiemelkedőek, csak jók. Bár azt mondták nagy esélyem van ettől függetlenül is bejutni. Lesz majd egy elbeszélgetés nemsokára, és ha az sikerül, bent vagyok, ha nem... Sikerülnie kell.

-Sikerülni fog - suttogja Louis, én a fejét a vállamra hajtja.

-Lou, nem megyünk be? - kérdezem, és közben ásítok egy hatalmasat. Ő csupán bólint, majd kibújik a pléd alól, és visszamegy a szobájába, én pedig követem, majd leülök mellé az ágyra. Felszisszenek, mert ez most nem a legkellemesebb érzés. Az éjjeliszekrényén lévő digitális órára pillantok, és amikor meglátom, hogy még csak öt óra lesz, nagyot sóhajtva dőlök hátra, és húzom magamra a takarót, Louis pedig ugyan ezt teszi mellettem. Csendben felém fordul és csak bámul. Lustán pislog rám, majd elmosolyodik, és behunyja a szemét. Belőlem is előcsal egy apró vigyort, ám én képtelen vagyok becsukni a szemem. Csak nézem, és gyönyörködöm benne, mert ez a fiú tényleg nagyon szép. A kócos barna haja, vékonyka ajkai, a szeme, amit most sajnos nem láthatok, így csupán a szemhéját, és a pilláit bámulom. Nem is tudom, mennyi perc telik el, amit az ő csodálásával töltök, de biztosan nagyon sok, ugyanis a nap első sugarai elkezdenek beszűrődni a hatalmas üvegablakokon. Veszek egy nagy levegőt, és bátortalanul közelebb csúszom Louis-hoz, egészen annyira, hogy az arcom a nyakába fúrom, és meglepődöm, amikor megérzem a kezét, amely a hátam kezdi el simogatni. Észre sem veszem, hogy történik, de az álom egyből magával ragad, és legközelebb már csak reggel ébredek fel, nem is akárhogy. Az ágy közepén fekszem, lábam teljesen a takaróba csavarva, miközben Louis apró puszikat hint el a mellkasomon.