Brazen and Buff - Larry Stylinson (Befejezett)

Epilógus

-Huh - dobom le magam lihegve Louis mellé. Ő felém fordítja a fejét, és beletúr izzadt tincseimbe. Elmosolyodom, ő pedig ad egy gyors csókot, majd nem csak izzadságtól nedves mellkasára húz.

-Jonas 28-án tartja a nyárzáró buliját - szólal meg pár pillanattal később, és a hátam kezdi el cirógatni.

-Lou - sóhajtok fel, mert nem szeretnék erről beszélni. Az eltelt másfél hónapban, mióta felvettek, próbáltam még csak véletlenül sem erre gondolni, de tudtam, hogy előbb vagy utóbb, de elő fog kerülni. -Akkor én már nem leszek itt.

-Tudom - motyogja, én felé fordítom a fejem, állam a mellkasán megtámasztva. -Mikor is utazol?

-Hétfőn - válaszolok suttogva. Louis arcán láthatóan lesz úrrá a szomorúság szinte azonnal.

-Az... - kezd el látványosan gondolkodni. Segítek neki, és az ajkaim biggyesztve válaszolok.

-Holnap után.

Louis bólint, és egy másodpercig csak bámulunk egymás szomorú szemeibe, majd végül ő töri meg ezt a melankolikus pillanatot azzal, hogy lágyan megcsókol.

-Menjünk ki a partra - motyogja az ajkaimra, én meg halványan elmosolyodom, és bólintok.

Mind a ketten kimászunk az ágyamból, gyorsan felöltözünk, és Louis a kezem megragadva kezd el húzni ki a szobámból.

-Szia, anyu!

-Hali, Anne - köszönünk anyának egyszerre, ő küld felénk egy olvadozó pillantást, és köszön, nekem pedig szétrobban a szívem. Boldoggá tesz, hogy apa és Gemma kedvelik Lou-t, anyu pedig egyenesen imádja.

A nap épp lemenőben, mind a ketten azt bámuljuk, ahogy varázslatosra festi az eget. Louis egy kicsivel arrébb húz a házunktól, ledobja magát a még meleg homokba, majd engem az ölébe ránt. Hirtelen meglepődöm, de aztán, amikor csikizni kezd képtelen vagyok másra, hangosan kezdek el kacagni, a nevét mantrázva.

-Lou, Lou, elég - nevetek még hangosabban, amikor a fejét a nyakamba fúrja, enyhe borostája szinte kellemetlenül csiklandoz. Abbahagyja, de nem enged el, kezét a derekam köré kulcsolja, én neki dőlök, hátam teljesen a mellkasának simítva, ő pedig a fejét a vállamra hajtja. -Annyira nagyon fogsz hiányozni, Lou. Meg fogok őrülni.

Louis nem válaszol, csak hagy egy puszit a fülem mögött, én pedig érzem, ahogy a könny szúrja a szemem. Képtelen vagyok itt hagyni őt, de két napon belül muszáj lesz. Meg sem bírom számolni, hányszor jutott eszembe az elmúlt másfél hónapban, hogy ha nem veszi meg nekem az egyetemre való bejutásom, mert tulajdonképpen ezt csinálta, akkor itt maradhatnék vele. Nem segít, hogy éppen csak túl vagyunk egy fantasztikus szeretkezésen, és itt ülünk a parton, összebújva, a gyönyörű naplementét bámulva. Louis felsóhajt, és megpuszil újból, majd szinte suttogva szólal meg.

-Elmondhatok valamit?

-Persze - válaszolom én is ugyan olyan halkan, és feléled bennem a kíváncsiság.

-Emlékszel, mikor körülbelül két és fél hónapja bulizni mentünk? - kezdi, én pedig a szemöldökráncolva próbálok visszaemlékezni, de ez sajnos eléggé kevés információ ahhoz. -Mikor Jackson és én verekedtünk.

-Igen - bólogatok, mert most már emlékszem.

-Játszottunk Cam kártyájával, és az volt a mi feladatunk, hogy smároljunk.

-Mhm - bólintok újból, és kíváncsian várom a folytatást.

-Nos... Nem ez volt a feladat. Csak a srácok találták ki.