Brazen and Buff - Larry Stylinson (Befejezett)

Tizenkilencedik fejezet

-Lou - motyogom... fogalmam sincsen mikor. Még csak megtippelni sem bírom, hány óra lehet. Csupán azt tudom, hogy magzatpózban fekve reszketek, olyan hideg van. Louis teste már nem melegít, és amikor megfordulok, az üres helyet látva megbizonyosodom róla, hogy nincs itt. A szemem dörzsölve ülök fel, és kapom magamra a pulcsimat. Nagyon szívesen megnézném, mennyi az idő, de azt sem tudom, hol van a telefonom. A jobb oldalamon hortyogó Cameron felé fordulok, és a csuklóján lévő okosórára pillantok. Három óra tíz perc. Visszamászom a hálózsákba, és nagyot sóhajtva, a hátamon fekve kezdem el a sátor tetejét bámulni. Az álom viszont nem akar sehogy sem a jönni, és magával ragadni. Eltelik egy perc, öt, aztán még lehet, hogy tíz is, amikor újból felsóhajtok, és felkelek, majd belebújok a cipőmbe. A sátorból kilépve még jobban megcsap a hús nyári idő. A hold éppen annyi fényt ad, hogy el tudok botorkálni a farönkökig, amiken nem is olyan régen még kacarászva sütögettünk szalonnát és pillecukrot. Leülök törökülédbe a legközelebb lévő rönkre, majd az eget kezdem el bámulni. Tele van fényesebbnél fényesebb csillagokkal, és a hold is hatalmasnak tűnik. Veszek egy hatalmas levegőt, és... Mosolygok. Nem tudom, miért, de mosolyognom kell. Talán a gyönyörűszép erdő, a ragyogó csillagok, vagy megeshet, hogy Louis gondolata váltja ki ezt belőlem. Louis boldoggá tesz. Ez ijesztő és furcsa, hiszen nem csinál semmit, mégis én valahogy a fellegekben járok. Azt hiszem, bírom őt, de ez az egész megrémiszt. Nem az, hogy kedvelem, hanem hogy ő valószínűleg engem nem. Meg is fogadtam múltkor magamban, hogy úgy teszek, mintha semmi sem történt volna, de ez az egész akkor slisszolt ki a fejemből, az összes többi gondolatommal együtt, amikor Louis hozzám ért a sátorban.

-Baj van? - hallom meg a számomra igen kedvelt hangot, ami gondolataim főszereplőjétől származik. Ugyanazt a melegítőt viseli, mint esete, és egy citromsárga kapucnis pulcsit. Leül mellém, egészen közel hozzám, és ő is az eget kezdi pásztázni.

-Nem - válaszolok halkan. A szemem sarkából látom, hogy Louis felém fordítja a fejét. Néhány másodpercig csak csendben bámul, majd óvatosan átkarol, és magához húz, én pedig gondolkodás nélkül döntöm a fejem a vállára, és egy pillanatig még a szemem is lehunyom. Gyengéden elkezdi cirógatni a felkarom, és bár a pulóverem vastag, és alig érzem, megmosolyogtat ezzel a tettével. -Mit csinálsz itt kint?

-Pisilni akartam - motyogja, és a hallom a hangján, hogy mosolyog. Már pont válaszolnék, hogy akkor hajrá, de Louis mintha csak a gondolataimban olvasna. -Annyira nem kell. Majd elintézem.

Nem válaszolok, csak becsukom a szemem, és élvezem Louis mozdulatait. Nem is a karom simogatja igazából, hanem a lelkem. Meg sem tudom mondani, miért, de annyira kellemes ez az egész.

-Lou? - szólalok meg pár hallgatásba burkolózott perc után.

-Hm? - kérdez vissza, én pedig elhúzódom tőle, és a lábam a farönk két oldalára lógatva ülök szembe vele. Ő is egy pillanat alatt helyezkedik el ugyanabban a pózban, mint én. Csak csendben bámulok rá, meg sem bírok szólalni, igéző szemei rabul ejtettek. Valószínűleg Louis is észreveszi, hogy egy teljesen más világban járok, mert a szemöldökét megemelve csúszik egy kicsit közelebb, és várakozóan pislog rám.

-Elmondhatok valamit? - motyogom a pillantásom azonnal elkapva, és kissé zavarba is jövök. Louis az állam alá nyúlva kényszerít, hogy nézzek rá.

-Harry? - suttogja, amikor eltelik újabb fél perc, én pedig még mindig nem szólaltam meg.

-Azt hiszem... - kezdek bele, és az ölemben lévő kezeimet bámulom. Rossz szokásom, hogy ha egy kicsit is komolyabb vagy kellemetlenebb szituációba keveredek, egyből elkezdek valami mással foglalkozni. A felsőm sarkát csavargatom, az ajkaimat harapdálom, vagy éppen, csak mint most, véresre kaparom a körmöm mellett lévő bőrt. Veszek egy nagy levegőt, és ráveszem magam, mert tudom, hogy ezt a szemébe nézve kell elmondanom. A kezemet is inkább ökölbe szorítom. -Úgy érzem... Lehet, hogy ez kínos, mert ilyen rövid idő alatt, meg minden... De rájöttem, viszont lehet, hogy te nem gondolod így... Nem is szeretnélek erőltetni, ha te nem szeretnéd, de én azt hiszem...